Keresés
Korniss Péter: Az ember igazat akar mondani
Aki ismeri Korniss Pétert, tudja, hogy jó a közelében lenni. Kíváncsi, nyitott, és olyan mély figyelemmel fordul a másik ember felé, amely azonnal feloldja a köztük lévő esetleges gátakat. Ez lehet fotóinak titka is.
Az anyanyelv ünnepe keleten – Egy szó mint száz
Először akkor kaptuk fel a fejünket a zsűritársaimmal, amikor az egyik diák a Carpe diem! (’Élj a mának’) latin mondást a YOLO angol betűszóval együtt említette. Ez utóbbi a You only live once!, azaz „Csak egyszer élsz!” mondatból származik.
Sárkány Balázs: Senki ízlését nem célom kielégíteni
A fiatal vajdasági származású művész Pécsett él, alkot és tanít. Épp túl van első igazán nagyszabású kiállításán: egy hónapon keresztül láthattuk különleges lényeit, halait, kígyóit, szobrait és grafikáit a szabadkai Kortárs Galériában.
Pénteki kultúrrandi KristofLab alkotóval
KristofLab festményei az észlelésről, az identitásról és a környezetünkhöz való viszonyról szólnak. Reflektál arra, hogy az ember hogyan változtatja meg a természetet, és hogy milyen észlelési hibák jelentkeznek környezetünk befogadása során. A Derkovits-ösztöndíjas alkotóval randiztunk a héten.
Pénteki kultúrrandi Babcsán Bence zenésszel
Babcsán Bence nem csak virtuozitása, kimagasló hangszeres tudása és sokoldalúsága miatt emelkedik ki a hazai népzene és világzene univerzumából. A Junior Prima díjas zenész hiteles és elsöprő energiájú előadásmódjával már a legelső perctől szoros, szinte baráti kapcsolatot tud teremteni közönségével.
Koltai Lajos: Azokról forgattam filmet, akiket falhoz vert az élet
Koltai Lajos operatőr a fény embere. Nemcsak azért, mert Hollywoodban különleges megvilágítási eljárást neveztek el róla (Lajosing), hanem azért is, mert amihez hozzányúl, az sikeres lesz. Gyerekkoráról, házasságáról, Semmelweis Ignácról és Sean Conneryről is mesélt nekünk.
Petőfi vs. Kossuth – újratöltve!
24. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei szónok- és vitaversenyt.
Korona az év kulturális kalendáriumán
Az adventi időszak egyik legfontosabb kulturális eseménye volt a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Poket összművészeti napja, amely olyan volt, mint egy adventi naptár, hiszen színes programok, meglepetések, irodalom, zene, játékok, ajándékok várták az érdeklődőket. Videó.
Szintetizátorok, algoritmusok és Ligeti György műve a Magyar Zene Házában
Mire lett volna képes Ligeti György a mai technológiával az elektronikus zenében? Erre a kérdésre keresik a választ három ország művészeti egyetemének diákjai a Magyar Zene Házával együttműködésben.
Bob Dylan szembesít minket a csábítás kígyójával
Azt mondja Bob Dylan, hogy „az életben a legjobb dolgok ingyen vannak”. Ez majdnem igaz, ugyanakkor A modern dal filozófiája című könyvét meg kell vásárolnunk, azt nem adják csak a két szép szemünkért, viszont cserébe kapunk egy remek esszékötetet a nagybetűs életről, amit hívhatunk popnak is.
Ezt az érzelmes, dühös férfit kimaxoltam
TAGADÁS.TILTÁS.TÖRLÉS címmel megjelent a Sorbonne Sexual új lemeze. A zenekar frontemberével, Karádi Gergővel beszélgettünk.
Közös olvasás az FSZEK programjain a 95. Ünnepi Könyvhéten
A 95. Ünnepi könyvhéten a FSZEK is különleges, az olvasást fókuszba helyező programokkal várja az érdeklődő közönséget.
Hankó Balázs: Magyarország az értékvállalás szigete
Magyarország az értékvállalás szigete – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Kulturális Diplomáciai Értekezleten hétfőn a Müpában.