Keresés
Ebben a dalban bejárjuk az élet ívét a születéstől egészen a halálig
Premier! Új live session videótrilógiával érkezik az Antal Gábor Trió, melynek egyes elemei kéthetente válnak meghallgathatóvá a közönség számára.
Táncdalfesztiválok, vacak magnók és legendás dalok
A dalszövegíró és könnyűzenetörténet-oktató Hegyi György és a Legendás együttes élő zenés rocktörténeti előadással járja a kistelepüléseket. A műsorban a beatkorszaktól a ’90-es évekig tesznek időutazást, amelynek során felcsendülnek a régi slágerek, a magyar könnyűzene legendás alakjairól pedig megmosolyogtató és keserédes történetek hangzanak el.
A lépcsőházi betlehemestől a Müpa nagyszínpadáig
Tóth Vera énekesnő több mint tíz éve karácsonyozik a közönséggel. Idén a Müpában lép fel: a big band és a szimfonikus zenekar hangzását ötvöző, alkalmi formációval. Gyerekkori karácsonyokról, a Jézuska megleséséről és a legjobb évkezdésről is beszélgettünk.
A melankólia mestere – a Kollár-Klemencz Kamarazenekar A folyó című lemezéről
Kollár-Klemencz László szólóanyagainak megszólaltatásához a kamarazenekart választotta, még 15 évvel ezelőtt. A Kistehén végső feloszlása óta A folyó az első albuma, így ezen keresztül járunk utána, mit mentett át a kamarazenekari körítésbe a magyar színtér egyik legegyedibb énekes-dalszerzője.
Bornai Tibor: Feladatok nélkül csak kóvályognék a világban
Izgalmas év az idei a KFT történetében, de Bornai Tibor billentyűs-énekes-dalszerzővel a könyveiről, a festményeiről és a bakancslistájáról is beszélgettünk.
Lehet-e viccelni a lövészárokban?
A humor nem egyéb, mint fantázia a vidámsághoz, ami ott bujkál mindenhol az ellentétekben, a fonák helyzetekben, a jellemekben. Komoly és nevetséges vegyüléke: olyan komikum, amely mögött komoly érzés és gondolat rejtőzik.
A magyar Tom Cruise képezte ki Kamarás Ivánt
Egy balul elsült iraki misszió és egy új küldetés története katonává képzett magyar színészek tolmácsolásában – a S.E.R.E.G. című magyar akciódráma-széria forgatásán jártunk.
Az utazás mindig veszteség is
Szöllősi Mátyás íróval és fotóriporterrel a Magyarországtól távol töltött pillanatairól és a különleges helyeken szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.
A hitről, a transzcendensről is akartam beszélni – Kiss Ottó Ég Bolt című kötetének bemutatóján jártunk
Újra kinyílt egy Mesebolt, de ez már egy másik képzeletbeli utcában van, ugyanis Gazdag Erzsi versével ellenétben ezúttal nem törpékkel és hegedülő vízilányokkal találkozhatunk, hanem egy hétköznapi családdal, és tagjai minden örömével, gondjával. Ez a bolt egészen közel van a Mesebolthoz, Ég Boltnak hívják, Kiss Ottóval járhattuk be. A kötetet október 13-án mutatták be a Margó könyvfesztiválon.
Latabár Kálmán, aki világhírű lehetett volna
A magyar Fred Astaire, aki nemcsak fantasztikus tánctudásával, de Chaplint, Buster Keatont idéző humorával évtizedeken át elvarázsolta a közönséget, akár világhírű is lehetett volna. Latabár Kámán azonban másképp döntött. Hazajött, és ezt a magyar nézők sokszorosan meghálálták neki.
A Nopcsa-menet – A Nagyváradi Szigligeti Színház Magyarosaurus Dacus című előadásáról
Báró felsőszilvási Nopcsa Ferenc élt. Emléke él. Már csak az a kérdés, hogy korának szelleme meddig fog élni. Gianina Cărbunariu a kalandos életű arisztokrata, paleontológus, diplomata, kém, önjelölt albán királyról írt-rendezett ellőadást Nagyváradon.
A metaverzumban is fogunk olvasni?
Az idén 25 éves Digitális Irodalmi Akadémia megmutatta: a sokszor áthatolhatatlan, hibás szövegekkel teli netes dzsungelben igenis van értelme egy jól szervezett, klasszikus és kortárs szerzők alkotásait az olvasók rendelkezésére bocsátó online könyvtárnak.
Különleges sorsok könyve – Sal Endre: Hősök és kalandorok
Elbizonytalanodott világunkban sokan vágyhatnak példaképekre. Mások szívesen olvasnak szórakoztató, irigylésre méltó pályát befutott emberek életéről szóló történeteket.
Juhász Anna: „Az irodalom olyan forrás, ami visszavezet a tündérdobozomhoz”
Tegnap a kezembe akadt egy vers, ami Juhász Annához szól, és édesapja, a nemzet művésze, Kossuth- és Prima Primissima díjas Juhász Ferenc írta, amikor héthetes volt. Elhatároztam, hogy elkérem Annától az eredeti kéziratot, közben pedig kifaggatom az irodalomról, az olvasásról.
Bánki Éva portugáliai útinaplója 1. – Tengerre!
Szavaktól szavakig. Pusztáról a tengerhez. Tengertől az óceánig. Az óceántól a képzelet határáig – a világ felfedezése portugál és magyar szemmel.
A tamburák mestere
Egy zenész barát révén keveredtem a Tolna megyei Tevelbe, Tatai Ernő hangszerkészítő házába. Már az első pillanatban lenyűgözött, ahogyan a hangszerekkel bánt; noha nem beszélt sokat, érezni lehetett a gondos figyelmet, amivel a tamburákat készíti.
Énekelt versek – A kortárs költő és a popzenész beszélget
Az Eleven Költők Társasága három friss versmegzenésítéséről.
Az őssejtkutatástól a spirituális szakácskönyvig
Sorozatunkban, mely a könyvpiacot meghatározó nagyobb kiadók árnyékában működő kisebb, akár miniatűr cégeket mutatja be, most Zombori Andreát, a Gingko Kiadó vezetőjét kérdeztük munkájukról, esélyeikről a méretesebb vetélytársak mellett.
Abban a pillanatban vagyunk, amikor befolyásolni tudjuk a cirkuszművészet esztétikáját
Az első Talent Fesztivált próbálják és hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeknek is kenyeret adnak a kezükbe az artistaképző intézetben.
„Átélve Isten győzedelmes mosolyát, hogyan vénülhetnék meg?”
Kerényi Lajos 18 évesen megjárta a frontot, hadifogságba került, nagybetegként hazaengedték, majd a piarista rend feloszlatása után titokban szentelték pappá. Kilencvenhat évesen több mint hatvan éve járja a kórházak intenzív osztályait, hogy vigaszt adjon a betegeknek.