Keresés
Győr, a barokk mintaváros
Belvárosának szívében sétálva olyan építészeti csodákkal találkozhatunk, amelyek a barokk kor pompáját és túlzásait idézik meg.
A kortárs kreatívipar krémje találkozik a Nyugati pályaudvaron
A Red Dot-díjjal és számos további nemzetközi designelismeréssel rendelkező 360 Design Budapest kiállításon csaknem 300 kortárs bútor, lakberendezési kiegészítő, valamint ipar- és képzőművészeti tárgy látható. A tárlat a Budapest Design Week központi eseményeként nyújt betekintést a kortárs formatervezés világába a Nyugati pályaudvar egykori várótermében.
Az élettörténetemben valójában nem az én személyem a fontos, hanem a színház
Ma 85 éves Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, korábbi igazgatója, akit néhány napja a Városmajorban, az Iráni konferencia című előadásban láthattak a nézők.
Ilyen volt a Poket 6. születésnapja
Babakoncert, könyvbemutató, verselemzés, koncertszínház, szó és hang és kép. A Poket 6. születésnapján minden érzékünk bevonódott.
Dokumentális düh mozgatta a holokauszt művészeit
Nyolc évtizeddel az első magyarországi gettó felállítása után szemtanú művészek munkáiból nyílik kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan.
Háborúzzatok csak, hülye halandók, beledöglötök mind
A trójai nők debreceni előadása fájdalmasan szépen mutatja meg egy háború nyomorúságát, és tágítja egyetemessé az antik tragédiából kitűnő alapvetést, hogy egy ilyen küzdelemben kizárólag vesztesek vannak.
Egy biztonsági öv is lehet divatos?
A Fashion Diffusion Hungary divatnapjain megfért egymás mellett a pitonbőr kézitáska, az alsónemű és az antik alakokat ábrázoló gipszszobor is. A háromnapos rendezvény bemutatta, milyen sokféle is lehet a divat, és hogyan jut el egy-egy tervező a kifutóig.
Van Gogh fejében jártunk és beleszédültünk
Budapestre érkezett a posztimpresszionista festőzseni műveiből létrehozott vizuális orgia, amely azokhoz is képes közelebb hozni a képzőművészetet, akik nem vevők a hagyományos tárlatokra. Képriportunk a Van Gogh – The Immersive Experience kiállításról.
10+1 hazai metálzenekar azoknak (is), akik azt hitték, nem szeretik a metált
Sokan tartózkodnak a metálzenétől, mondván, agresszív, zajos és dühös. Ilyen is lehet, kár tagadni, de a most is koncertező magyar metálzenekarok között mindenki találhat olyat, amelyik illik aktuális hangulatához.
Rolls-Royce-ok Noé bárkáján – Valker Viktor gyűjteménye
„Sok osztrák rokonunk volt, akiket gyerekként is gyakran meglátogathattam: jómódú emberek nagyon komoly autókkal. Emlékszem, tizenéves koromban egyik rokontól a másikhoz sofőrös Cadillac vitt” – meséli Valker Viktor üzletember, aki ma oldtimer luxusautókat gyűjt és a Rolls-Royce Múzeum tanácsadója. Interjú.
Koncertek, Pilvax-brunch és irodalmi programok a Művészetek Völgyében
Petőfi örökségét és a magyar zenei élet legnagyobb sztárjait viszi Kapolcsra a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Történelmi jelen – Átadták a Kortárs Magyar Dráma díjakat
Idén Székely Csaba Mária országa című darabja nyerte a Kortárs Magyar Dráma díjat, a Karaffa című, a Pannon Várszínház és a Pesti Kalligram által kiadott drámakötet pedig különdíjas lett. Február 28-án Seres Gerda moderálásával rendezték meg a Radnóti Zsuzsa által alapított díj átadóünnepségét.
Romantikus hős ősz halántékkal – Vashegyi György Massenet Wertherének lemezfelvételéről és előadásáról
Szenvedély, idill, melankólia, remény és reménytelen vágyakozás – érzelmek hullámvasútja. Massenet Goethe regénye alapján komponált operájának főszerepeit nemzetközi énekes sztárok alakítják a készülő lemezen és február 22-én a Müpában, ahol Vashegyi György vezényli a Nemzeti Filharmonikusokat.
Kalandra fel! – Átadták a KMI 12 harmadik évadának okleveleit
Február 9-én, este hatkor írók-költők gyűltek össze a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében, hogy átvegyék a KMI 12 program okleveleit. Az eseményt hagyományteremtő szándékkal idén rendezték meg először.
A fény menyasszonya: üvegcsodák Nyugat-Magyarországról
A pannonhalmi Hefter Galéria és Stúdió európai szinten is különleges üvegművészeti helyszín. Itt alkot és tanít Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üveg- és restaurátorművész, valamint fia, Brúnó, aki apja nyomában járva találta meg a saját útját és az együtt végzett alkotómunka szépségét.
Folytatás a nulladik kilométerkőtől – A zentai Kamarafesztről
Első alkalommal rendezte meg a Kamarafesztet a Zentai Magyar Kamaraszínház, amelynek keretében showcase-szerűen adtak átfogó keresztmetszetet az ott folyó munkáról és arról, mire építhet új pozíciójában a színészből igazgatóvá lett Dévai Zoltán és művészeti vezetője, Mezei Kinga.
Mindennap harcolni kell a szabadságért
Leslie Mandoki Szabadságvágy címmel dokumentumfilmet készített az 1956-os forradalomról. Az alkotásban '56-os pesti fiatalok és a forradalom meghatározó alakjai mesélnek személyes élményeikről és emlékeikről, megelevenítve a történelmi eseményeket.
Weiler Péter és Bartha Dorka a balatoni retró nyomába ered
Weiler Péter festőművész és a balatonoffseason fotósa, Bartha Dorka új közös kiállítása a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában nyílik meg.
A hétvégén Pilisborosjenőn lesz a világ közepe
Június 28-án és 29-én, Pilisborosjenőn első alkalommal rendezik meg A Nagy Attraktor Bábfesztivált, amely nullától 99 éves korig minden korosztály számára kínál felhőtlen és ingyenes szórakozást.