Keresés
Hamarosan a kastélyban játszanak Alföldi Róberték
Molnár Ferenc talán leghíresebb, világsikert aratott darabját mutatja be szeptember 14-én a Centrál Színház. A Játék a kastélyban-t Alföldi Róbert, Balla Eszter, László Zsolt, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében láthatjuk.
Egy szekérderéknyi vidámság száz vagon keserves sóhajtás helyett – 120 éve született Rideg Sándor, az Indul a bakterház írója
120 évvel ezelőtt született Rideg Sándor Kossuth- és József Attila-díjas író, aki – többek között – az Indul a bakterház című regényt szerezte. A magyar kultúra egyik alapdarabjának számító regény emlékezetes részleteit, valamint Rideg Sándor életének érdekes fordulatait gyűjtöttük össze.
Mi a hazafiasabb: Armani vagy a fűszoknya?
Az olimpiai megnyitókon a résztvevők azt is megmutatják, mit gondolnak országukról a designon és a divaton keresztül. Körbenéztünk a nagyvilágban, de a magyar emlékidézés sem maradt el.
Ez a dal teremtette meg a folk-rock műfaját
Hatvan éve annak, hogy a The House Of The Rising Sun felkerült az amerikai slágerlistára, mely kétségkívül az Animals előadásában lett etalon.
A kis hercegnek állítottak szobrot New Yorkban
Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című műve 80 éve, 1943-ban jelent meg először. A történet azóta hatalmas népszerűségnek örvend, világszerte több mint 500 nyelvre és nyelvjárásra fordították le. Az évforduló alkalmából a címszereplő szobrot kapott New Yorkban.
„Mit tesztek a szegényekért?” – Ösztöndíjprogramot indít a MOME alapítványa
A MOME-n június 27-én útjára indították a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramot. Az előregisztrációs felület már elérhető az egyetem honlapján. A sajtótájékoztatón jártunk.
KIM: 5,6 milliárd forinttal segíti a kormány a tudományos eredmények piacra vitelét
A 2024-es Gyorsítósáv pályázatban november 13-án döntés született arról, hogy 22 egyetemi, kutatóintézeti kötődésű induló innovatív technológiai (úgynevezett startup) vállalkozás összesen 5,6 milliárd forint támogatásban részesül.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának beszédei a 4. Térey Könyvünnepen
A 2023. szeptember 14-i debreceni eseményeken elhangzott beszédek teljes szövege.
Minket saját magunktól kellett volna megvédeni – Bornai Tiborral, a KFT billentyűsével beszélgettünk
Aki bújt, aki nem, megyek – énekelte a KFT 1983-ban. A játékra felhívás újra aktuális, ugyanis június 10-én mutatja be a Magyar Zene Háza a zenekar 40 éve megjelent Üzenet a liftből / A fodrász című albumára épülő showját. Ennek kapcsán beszélgettünk Bornai Tiborral, a zenekar billentyűsével.
Hozsánna és a vének
Mezősi Miklós legfrissebb verseskötetének káprázatosan jó címe önmagában is figyelemre méltó. Tiszta jambus, nyelvi játék, archaizmus. És bibliai allúzió, ami valójában illúzió: mert mintha nem a feddhetetlen erkölcsű ószövetségi asszony alakja bontakozna ki a versekből.
Vincellérektől a virilisekig
Kevés település első lakóját ismerjük név szerint, de Újpest közéjük tartozik.
Tíz európai nagyjátékfilm versenyez a legjobb látványtervezésért járó díjért
Tíz európai nagyjátékfilm száll versenybe a legjobb látványtervezésért járó díjért október 17. és 22 között az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon (ATAFF) Szolnokon.
Suttogó föld címmel nyílt izraeli–magyar kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Elítéljük az Izrael elleni terrortámadást – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára a Suttogó föld – A táj alternatívái a magyar és izraeli kortárs képzőművészetben című kiállítás megnyitóján a Néprajzi Múzeumban.
Jön a Bridget Jones naplója 4
Renée Zellweger visszatér Bridget Jones szerepében, és az is kiderült, hogy kik lesznek a produkció további szereplői.
Befejezi működését a Tünet Együttes
„Vége van. A Tünet Együttes kihűlt. Hogy ez fagyhalál vagy téli álom, majd elválik, ha egyszer lesz még tavasz” – írja búcsúlevelében Szabó Réka, a magyar független szcéna egyik legizgalmasabb, 2002 óta működő társulatának művészeti vezetője.
A Kojot négy lelke a zsűri díját, a 27 a fődíjat nyerte el a világ egyik legjelentősebb animációs fesztiválján
Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a Buda Flóra Anna rendezte 27 pedig a fődíjat, a Kristály-díjat érdemelte ki a rövidfilmek versenyében az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
A Tanácsköztársaságtól indul az elképesztő utazás
15. alkalommal rendez szocreál kiállítást és árverést a Pintér Aukciósház. A Soha többet! Harmadszor tárlat ismert és névtelen alkotók tárgyaival idézik fel a Tanácsköztársaságtól az ötvenes éveken át a hatvanas-hetvenes évekig tartó korszakokat. Az ingyenes kiállítást diákoknak is ajánlja Pintér Péter.