Keresés
A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti
Öt évvel ezelőtt a korábban állandó vizű hegyi patakok mindössze 5-10 százaléka száradt ki, tavaly viszont már a felüknél kialakult ez az addig szinte ismeretlen jelenség, ami súlyos kihívás elé állítja az élőlényeket.
Egyelőre nem nyitják meg az izraeli pavilont az idei Velencei Biennálén
Nem nyitják meg az izraeli pavilont az idei Velencei Biennálén egészen addig, amíg nem sikerül tűzszünetet kötni a Gázai övezetben háborúzó izraeli hadseregnek és a Hamász palesztin iszlamista szervezetnek, illetve megállapodás nem születik az övezetbe hurcolt izraeli túszok szabadon engedéséről – jelentette be kedden Ruth Patir, az Izraelt képviselő művész a pavilon kurátoraival közösen.
Már csak egy használt zongora hiányzik a tökéletes zenei élményhez az Őrségben
Egy használt Yamaha G5 hangversenyzongorára gyűjt közösségi finanszírozási modellben egy őrségi civil szervezet – a támogatók koncertbelépőt és egyéb ajándékokat kapnak cserébe.
Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma
Az EFG London Jazz Festivalon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet. A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg.
A kozmikus világképtől a klasszikus állattenyésztésig
Milyen lehetőségek adódnak a hortobágyi pusztában a megélhetés megteremtésére? Hogyan működik fenntarthatóan, a természettel összhangban egy kisgazdaság, és milyen kihívások elé kell néznie a jövőben a mezőgazdaságnak? Novák Péter A falu bolondja című sorozat első epizódjában ezekre a kérdésekre keresi a választ Rózsa Péter biogazdával, akit virágoskúti otthonában látogatott meg.
Juhász Anna: A Gutenberg-galaxis működik és működni is fog
Vérében van az irodalom. Vagy ahogyan ő fogalmaz, számára az irodalom világnézet. Pedig volt idő, amikor indiai nagykövetnek készült. A Hajógyár Életút című sorozatának vendége Juhász Anna Prima Primissima díjas irodalmár.
Závogyán Magdolna: a hagyománytisztelet őseink örökségének megtartó csodája
Napjainkban azonban már nem elegendő csupán őrizni a hagyományokat, újra kell értelmezni és fogalmazni azokat, mielőtt idegenné válnak a következő generációk számára – fogalmazott a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára vasárnap Lakiteleken.
Galériát kaptak a betonból festett képek
A Goentz Atelier, a legújabb budapesti belvárosi galéria március 15-ig várja a közönséget a névadó-tulajdonos Göncz Dalma Hová vezet? című kiállításával.
Oscar-díjas magyar rendezőt ünnepelnek Bécsben
December 4-én különleges filmvetítést tartanak a bécsi Collegium Hungaricumban: a főszerepet játszó Klaus Maria Brandauer és Szabó István rendező jelenlétében mutatják be a Zárójelentés című magyar filmdrámát.
Patinás németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegőt
Moldovai Katalin első mozifilmrendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim–Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon. A Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde és Sándor Soma főszereplésével készült alkotás látható a hazai mozikban is.
Fordulóponthoz érkezett a Pszichoszínház
Idén debütál a Pszichoszínház 400. előadása. A közel negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház jubileumi bemutatója december 1-én lesz a K11 Művészeti és Kulturális Központban.
Madách alakjai Kass János rézkarcain köszönnek vissza
Kass és Madách – Válogatás Kass János illusztrációiból Madách Imre születésének bicentenáriuma alkalmából címmel nyílik időszaki kiállítás november 23-án a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
A vitatkozás elmélete – gyakorlati alapokon
A vita retorikája címmel hozzáférhetővé váltak a 2020-as és a 2021-es Kossuth-szónokverseny beszédei, valamint retorikai tanulmányok Lózsi Tamás és Pölcz Ádám szerkesztésében, a Petőfi Kulturális Ügynökség kiadásában.
Kibővített zsűri és új kategóriák az idei Magyarország 365 fotópályázaton
Kibővített, hétfős zsűri értékeli az idei Magyarország 365 fotópályázatra beérkező professzionális és amatőr fotókat, amelyeket a korábbi három mellett két új, Streetfotó és Portré kategóriában is lehet nevezni.
Színes programokkal vár a Koreai Kulturális Fesztivál Budapesten
A koreai kulturális örökség sokszínűségét mutatja be a szeptember 8-án kezdődő Koreai Kulturális Fesztivál Budapesten.
Új kategóriákban is jelentkezhetnek a fotográfusok a Magyarország 365 fotópályázatra
Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre öt kategóriában várják a profi és amatőr fotográfusok felvételeit október 23. éjfélig.
Könyvet ír az ellene elkövetett támadásról Salman Rushdie
Az ellene tavaly elkövetett támadásról ír könyvet Salman Rushdie indiai születésű brit író, aki a BBC brit közszolgálati televíziónak szerdán adott interjújában a vallások átpolitizálásának veszélyeire is felhívta a figyelmet.
Egy 1891-es elefánttemetés nyomába erednek a régészek Nagy-Britanniában
Nyomozásba fognak a régészek, hogy megtalálják azt a helyet, ahol a legenda szerint eltemettek egy cirkuszi elefántot a nagy-britanniai Gloucestershire megyében több mint 130 évvel ezelőtt.
Elhunyt Popper Ferenc, a Magyar Versmondók Egyesületének korábbi elnöke
Hosszan tartó betegség után, életének 86. évében elhunyt Popper Ferenc, a Magyar Versmondók Egyesületének egykori elnöke – tudatta a szervezet vasárnap az MTI-vel.
Rendőrőrs és képzési központ létesül Hitler szülőházában
Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó emberi jogi képzési központ létesül Adolf Hitler náci diktátor Braunau am Innben található szülőházában – írta a The Guardian című brit napilap honlapján szerdán.