Keresés
A tabukról szól a nemzetközi kortárs művésztelep Cereden
Csütörtökön kezdődik a nemzetközi kortárs művésztelep Cereden, az ArtColony – Cered 2023 témája a tabu lesz. Az alkotásokat az augusztus 12-i ArtPikniken mutatják be, és ekkor avatják a grafikai műhellyel is rendelkező ArtComplexet, amellyel idén bővült az alkotóbázis.
A The Cult júniusban a Budapest Parkban játszik
Az idén 40 éves világhírű brit rockcsapat, a The Cult június 27-én a Budapest Parkban is bemutatja nemrég megjelent új albumát.
„Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen” – Samiha Ayoub üzenete a színházi világnapon
„Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – szólítja fel a színházművészeket Samiha Ayoub egyiptomi színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) felkérésére írt.
A Joker folytatása direkt szembemegy a rajongók elvárásaival
Öt éve elhozta az Arany Oroszlánt, most pedig bizarr musicalbe oltott tárgyalótermi drámával folytatódik Batman nemezisének eredetsztorija. Kritika.
Nagyvásznon a Tóth János munkásságát bemutató A kinematográfus
A Tóth János munkásságát kedvelők egy különleges vetítésen nézhetik meg Medvigy Gábor és Bollók Csaba A kinematográfus című egész estés dokumentumfilmjét Molnár Piroska narrációjával március 31-én. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott előadást követően a két alkotót Buglya Zsófia kérdezi.
Március végén debütál a mozikban a Hat hét
Március 23-tól kerül országszerte a mozikba Szakonyi Noémi Veronika nyílt örökbefogadást feldolgozó Hat hét című drámája, amely nemrég megkapta a Magyar Filmkritikusok fődíját.
Egyéves a HAB
Egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Andrássy úton az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával létrejött Hungarian Art & Business (HAB), amely a kortárs művészet egyik központi színterévé vált. Tavaly óta számos eseménynek adott otthont a központ, az időszaki kiállításokon pedig mintegy 15 000 látogató vett részt.
A török hagyományokról is szól a Mesterségek Ünnepe
Augusztus 17. és 20. között tartják az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét a budai Várban, ahol csaknem ezer magyar és külföldi kézműves portékáit tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődők, és a közel száz látványműhelyben ki is próbálhatják az egyes mesterségeket.
Sorra jelentkeznek be a sztárok a Bujtor Filmfesztiválra
Gazdag filmkínálat mellett ismert színészek, rendezők és producerek is jelen lesznek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválon. Az Ötvös Csöpi-filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év szórakoztató és izgalmas filmjeinek alkotóiból sem lesz hiány. A Bujtor-filmek mellett 64 versenyfilmes alkotást nézhet meg a Balaton Színházban a közönség négy nap alatt.
A kultúrpolitika nem engedheti meg a gettólogikák luxusát
Kulturális öngondoskodás, szövetség, közösségépítés, válságálló struktúra kialakítása – ilyen kulcsszavak köré épül Demeter Szilárd vezetői koncepciója, melyet a szakmai bizottság a részletes meghallgatást követően egyhangúlag támogatásra javasolt.
Gothár Péter elmossa a bizonyosságainkat
Hét a harminchatból címmel látható az Einspach Fine Art & Photography kiállítóterében Gothár Péter tárlata, amelyen a filmrendező néhány atipikus kompozíciója szerepel.
A 6:AM stúdió kortárs üvegmunkáit hozta el a régióba a Code Showroom
Magyarországon elsőként mutatta be a 6:AM Glassworks stúdió munkáit a Code Showroom. Az ország egyik legnagyobb designbútor-bemutatóterme Edoardo Pandolfo és Francesco Palù kortárs technikákat és a világhírű muranói üvegkészítés hagyományait ötvöző alkotásait hozta el Budapestre.
Nem a tervezett utat járja, hanem a megírtat
Ahol más megtorpanna, benne ott támad föl a küzdőszellem. Amikor más elégedett lenne, ő akkor kezd el keményebben dolgozni. Amikor más megpihenne, Topolánszky Laura akkor keres új kihívásokat.
Ezeket a műalkotásokat még nem láthatta a nagyközönség
A Virág Judit Galéria Róma–Budapest című, néhány hétig nyitva tartó ingyenes tárlatán Aba Novák Vilmos, Patkó Károly, Gulácsy Lajos, Vaszary János kivételes, Itália ihlette művei kerülnek a kiállítóterekbe. Olyan képek, amelyek többsége magángyűjteményekben van, így a széles publikum soha vagy csak nagyon ritkán láthatja őket.
Meghosszabbított évaddal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház
Július 5-től 14-ig többek között flamenco-, tangó-, kortárs és néptáncelőadások láthatók. A produkciók előtt a színház teraszán az aznap fellépő együttesek ízelítőt adnak az esti darabból.
A tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált a Margitszigeten rendezik
Május 11. és 13. között, új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, zenei programokkal várják az érdeklődőket.
Újragondolt Diótörő, A dzsungel könyve és A szent ősbemutatója várja a nézőket Szegeden
Az eddigiekhez hasonlóan jövőre is kortárs ősbemutatók, zenés és prózai produkciók és táncelőadások várják a közönséget a Szegedi Nemzeti Színházban. Öt opera mellett egy-egy operett és musical kerül műsorra, a Szegedi Kortárs Balett pedig két bemutatót tart.
A közölnivalóhoz próbálom megtalálni a legmegfelelőbb kifejezési formát
Tóth Norbert festőművész már óvodáskorában alkotói pályára készült, ennek ellenére tanárként diplomázott. Alkotási vágya a Képzőművészeti Egyetemre és a Dél-balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residencybe is elvezette.
A mesélő Haydn – A Budapest Sound Collective sorozata
Március 18-án a Budapest Music Centerben Dubóczky Gergely karmester vezényletével a Budapest Sound Collective zenekar hangversenyén Haydn kedélyes áramlatokat rejtő, fényes és sötét, szelíd és kecses dallamai csendülnek fel.
Ismét várja a látogatókat a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény
Hároméves szünet után újra megnyitotta kapuit a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény.