Keresés
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját
Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatókönyvíró, producer kapta.
Magyar filmeket díjaztak Triesztben és Izmirben
Moldovai Katalin első mozifilmje, az Elfogy a levegő a trieszti fesztiválról négy trófeát hozott el. A török megapolisz, Izmir nemzetközi filmfesztiválján a szakmai zsűrik Az unoka főszerepéért Blahó Gergelyt, a Larryért pedig Bernáth Szilárd rendezőt díjazták.
Budaörsre érkezik A vágy villamosa
A Dollár Papa Gyermekei színi társulat vezetője, Ördög Tamás először rendez Budaörsön. A Takács Katalin és Rába Roland főszereplésével készülő előadás bemutatója február 24-én lesz.
Melyik kontinens?
Egy ötéves kislány pokoljárásának tanújává avatja az olvasót Rédl Zora első regénye, a traumairodalom új darabja.
Gubik Petra főszereplésével debütál a Rebecca a Dóm téren
A Junior Prima Díjas színésznő, Gubik Petra alakítja Sylvester Lévay és Michael Kunze Rebecca című musicaljének főszerepét. A nagyszabású előadást Béres Attila vadonatúj rendezésében, július 26-ától láthatják a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
Izgalmas társadalmi témájú filmekkel jön a Taiwan Dox
December 1-én és 2-án a tajvani filmeké lesz a főszerep a Corvin Moziban. Az idei Taiwan Dox vetítéssorozat fókuszában komoly társadalmi témák állnak: többek között a természetrombolás, a bevándorlás és a hagyomány-modernitás ellentét kérdését feszegetik az alkotások.
Jogvédők szerint kitelepítés zajlik a világhírű kambodzsai templomváros környékén
Az Amnesty International bírálja az UNESCO-t és világörökségi programját, amiért szemet hunynak a kambodzsai Angkor Wat ősi templomkomplexumnál történő tömeges kitelepítések fölött. A kambodzsai hatóságok azt állítják, hogy a falusiak önszántukból költöznek el.
November 10-én történt
1895-ben ezen a napon született Öveges József professzor, szerzetes, fizikatanár. A televízióban 1957-től 12 éven át műsora volt, amelyben a fizikát népszerűsítette. Szuggesztív tanáregyéniség volt, hatására milliók érdeklődtek hangtani, hőtani, elektromos jelenségek iránt.
Húsz éve színpadon Az operaház fantomja a Madách Színházban
November 3-án ünnepli a Madách Színház Az operaház fantomja huszadik születésnapját. A teátrum már hagyományosnak mondható nagyszabású jubileumi előadással várja a nézőket, amelyben újra a színpadon láthatják majd mindazokat, akik az elmúlt két évtizedben sikerre vitték a Fantom történetét.
Magyar kutatók is részt vettek a rettegett repülési jelenség megszelídítésében
Egy, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet által vezetett európai kutatócsoport megoldotta az úgynevezett flatterjelenség elnyomását egy aktív szabályozórendszer segítségével. A megoldást egy speciálisan erre a célra épített, pilóta nélküli légi jármű segítségével mutatták be.
Csaknem 200 helyszínen várják a tudomány iránt érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján
Idén országszerte csaknem kétszáz helyszínen mintegy 2600 programmal várják a tudomány iránt érdeklődőket szeptember 29-én és 30-án, a Kutatók Éjszakáján, az ország legjelentősebb tudományos fesztiválján.
Elhunyt Fernando Botero kolumbiai festő és szobrász
Kilencvenegy éves korában elhunyt Fernando Botero, a Dél-Amerika Picassóra adott válaszaként is emlegetett kolumbiai festő és szobrász, akinek jellegzetes stílusa és sajátos hangulatú művei ihlették a művészettörténészek által megalkotott „boterizmus” műszót.
Frissítés elérhető – hagyományos művészet és új kérdések a Deák 17-ben
A Deák17 legújabb kiállítása a hagyományos eszközökkel alkotó képzőművészet és a modern kor kérdéseit, a köztük lévő kapcsolatot boncolgatja fiatal művészek szempontjából. A tárlat szeptember 6-ig látogatható.
Száznyolcvan év földrajztankönyveit digitalizálták Szegeden
Az elmúlt 180 évben Magyarországon kiadott, csaknem száz földrajztankönyvet digitalizáltak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Kuno Könyvtárában. Az így létrehozott adatbázis néhány héten belül online az érdeklődők számára is kutathatóvá válik.
Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról
A Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva kilenc tagjának a Capa Központban június 22. és október 1. között látogatható Petőfi utcák népe című kiállítása azt mutatja be, hogyan élnek ma a magyarok.
Ukrajna kapja vissza a Hollandiában rekedt krími aranykincseket
A holland legfelsőbb bíróság helybenhagyta azt a 2021-es határozatot, mely szerint az ukrán államnak kell visszaszolgáltatni azokat a műtárgyakat, amelyeket kilenc évvel ezelőtt egy holland múzeum kölcsönzött ki a Krím-félsziget múzeumaiból.
Salman Rushdie először szólalt meg nyilvánosan az ellene irányuló merénylet óta
Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai író először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy tavaly augusztusban egy New York-i irodalmi fesztiválon súlyosan megsebesítették.
Május 14-én történt
1925-ben ezen a napon született Nemeskürty István Prima Primissima és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, a XIII. kerület díszpolgára. Portrészobra, Lelkes Márk alkotása Újlipótvárosban, egykori lakóhelye, a Pozsonyi út 32. közelében áll.
Ötvenéves a Tisza-tó
A fél évszázados jubileumon kiállítás-megnyitó, vízisétánytúra, kincskereső áskálódás, fogathajtás, veterán járműkiállítás és kenutúra is lesz.
Fernandel, a francia film egyik legkedveltebb komikusa
Százhúsz éve, 1903. május 8-án született Fernand Joseph Désiré Contandin, vagy ahogy a filmrajongók ismerték és szerették, Fernandel, a francia film egyik legkedveltebb komikusa.