Keresés
December 1-jén történt
Ezen a napon született Vörösmarty Mihály 1800-ban, és mutatta be 1879-ben a Nemzeti Színház Csongor és Tünde című, egyszerre mesei és filozófiai drámai költeményét. A mű már 1830-ban elkészült, de kiadását a cenzúra nem engedélyezte. A premiert az 1855-ben elhunyt szerző már nem élhette meg.
November 18-án történt
A Tell Vilmos-legenda szerint 1307. november 18-án Uri kantonban a Habsburg-ház helytartója, a zsarnok Hermann Gessler arra kényszerítette az íjász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője, mivel a svájci hős nem tisztelgett a zsarnok póznára tűzött kalapja előtt. Tell Vilmos nyila száz lépés távolságból kettéhasította az almát.
Október 31-én történt
Ma van a reformáció napja annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.
Október 22-én történt
1883-ban ezen a napon nyílt meg New Yorkban a Metropolitan Opera, a világ egyik legismertebb operaháza. Első előadásán – háromévi előkészület után – Gounod Faustja hangzott fel. A Met sikere azóta is töretlen, bár az anyagilag kudarcos első évad után erre nem sokan gondoltak volna.
Szeptember 23-án történt
1938-ban ezen a napon született Romy Schneider színésznő, aki számára a világhírt a Sissi Habsburg császárnéról készült filmek főszerepe hozta el. A rendkívüli szépségű és tehetséges színművésznő mindössze 43 évet élt.
Szeptember 21-én történt
„Nem is volt kérdés számomra, hogy színész legyek-e” – nyilatkozta a Kultúra.hu-nak egy korábbi interjúban Szirtes Ági, aki ma ünnepli születésnapját. A színésznő édesapja, Szirtes Ádám nyomdokaiba lépett, lánya, Pálmai Anna pedig viszi tovább a hivatást.
Augusztus 17-én történt
Róna Viktor Kossuth-díjas balettművész 1936-ban ezen a napon született. Példátlanul sikeres pályafutásához önsanyargatás, kivételes akaraterő és a Rudolf Nurejevvell való véletlen találkozás is hozzájárult.
A vallásszabadság törvénye is hungarikum
Erdély történetének egyik kimagasló szellemi vívmánya biztosította a négy bevett vallás szabadságát azáltal, hogy a világon először foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot.
Nekem a Himnusz
Körkérdésünben Kapás Boglárka úszóbajnokot, Erkel László Kentaur díszlet- és jelmeztervezőt, Medveczky Ádám karmestert, Reisz Gábor filmrendezőt, valamint Pataki Ferenc és Bokor Barna színművészeket faggattuk arról, hogy mit jelent nekik a Himnusz.
Egy kiégett házasságról szóló rövidfilm nyerte az Alter-Native fődíját
Michal Toczek fiatal lengyel filmes Egy kiégett házasság (A Dead Marriage) című kisjátékfilmje nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját.
Hetven éve működik a CERN, az európai technológiai fejlődés záloga
Hetvenéves az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN), az alkalomból rendezett keddi ünnepségen Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója képviselte Magyarországot.
Székesfehérvárra érkeznek Erkel László Kentaur művei
A Jászai Mari-díjas és érdemes művész, Erkel László Kentaur a millenniumtól napjainkig készült festményeiből nyílik kiállítás október 11-én, pénteken 18 órakor Székesfehérváron, az Öreghegyi Közösségi Házban. A nemzetközi hírű díszlet- és jelmeztervező tárlatát Juronics Tamás Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas rendező, koreográfus, táncművész ajánlja a közönség figyelmébe.
Meghalt Dobray György
Hosszan tartó betegség után nyolcvankét éves korában meghalt Dobray György. A Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró halálhíre a család közlése nyomán az Indexen jelent meg.
Hankó Balázs: Az értékőrző kiválóságot szeretnénk megvalósítani
Identitásképző kultúránkkal, hivatást közvetítő egyetemeinkkel, szakképzésünkkel, a kreatív megoldásokat találó innovációnkkal az értékőrző kiválóságot kívánjuk megvalósítani – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) záróeseményén mondott köszöntőbeszédében a Zeneakadémián vasárnap este.
Szigorúan bírált a zsűri a táblaképfestészeti biennálén
Május 25-én megnyitott a XX. Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi Reök-palotában. A szakmai zsűri által kiválasztott öt mű alkotóit is díjazták az ünnepélyes esemény alkalmával.
Gül Baba türbéjénél és a debreceni Kistemplomban olvasnak fel koreai műveket
Két városban három estén át huszonnégy ország szerzőjének műveiből hangzanak el részletek az Irodalom Éjszakája idei programjában. Az idei téma, amelyhez a kiválasztott szövegek kapcsolódnak, a „túlsó part”.
Szentmártoni János: a népművészet az alapja minden kultúrának
A népművészet közösségmegtartó, közösségszervező ereje nagyon fontos: ezek a közösségek azok a szigetek, ahol a társadalmunk, a nemzetünk meg tudja vetni a lábát. A Csoóri Sándor Program nemzetmegtartó program – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Megvannak az idei Versünnep nyertesei
A fődíjat Szajkó Anita és Nagy Nándor nyerte Radnóti Miklós Bájoló című versének megzenésítésével és annak szuggesztív előadásával.
A hátrányos helyzetű közösségek láthatatlan arca
A Máltai Szeretetszolgálat Majoros Árpád Csaba képeiből készült fotókiállítása hátrányos helyzetű települések életét mutatja be példátlanul közelről. A Szemben című tárlat április 8-ig látogatható a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Ötven produkcióban száznál több artista versenyez Budapesten
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Január 10. és 15. között négy különböző show, tudományos konferencia, valamint cirkusztörténeti kiállítás helyszíne lesz a Fővárosi Nagycirkusz és a Vajdahunyad vára.