Keresés
Közös agyműhely, ahol a kétely nem akadály, hanem alapanyag
Ezzel a jelszóval indított tehetséggondozó nyári programot az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum iskolai közösségi szolgálatos középiskolások számára. Az idei két foglalkozás a múzeum Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítására épül.
Elfogták a háromezer éves egyiptomi karperec eltüntetőit
Négy embert vettek őrizetbe a kairói Egyiptomi Múzeumban történt lopás ügyében, amely során egy háromezer éves ókori karperec tűnt el a restaurálási laboratóriumból – jelentette be szeptember 18-án az egyiptomi belügyminisztérium.
Péterfy Bori is mesél a Művészetek Völgyében
Az Egyszülős Központ idén is mesemondó sztárokkal, mint, Beck Zoltán, Péterfy Bori, Tarján Zsófi, Sena Dagadu, Varga Livius és Vitáris Iván, közös alkotással és játékokkal várja a családokat programjaira a Művészetek Völgyében.
Sört és benzint nem sajnálva robogtak a roták Sárosdon
Tizedik alkalommal rendezték meg Sárosdon a Kapa-kupa kapálógép ügyességi versenyt augusztus 30-án. A viadalon részt vevő több mint 50 versenyzőnek egy akadálypályát kellett időre teljesíteni gumikerékre szerelt kapálógéppel és pótkocsijával.
Kamaszként került egyetemre a nemzetközi jog atyja
Háromszáznyolcvan éve, 1645. augusztus 28-án halt meg a „Hollandia csodájaként” emlegetett Hugo Grotius kalandos életű jogtudós, filozófus, teológus, diplomata, történész, a modern természetjogi felfogás és az ezen alapuló nemzetközi jog alapjainak lefektetője.
Jendrassik Alfréd a közegészségügy feladatait az építészet nyelvére fordította
Sátoraljaújhelytől Lugosig, Zsolnától Hódmezővásárhelyig jó néhány kórházat tervezett, és az ő munkája a Mátrai Gyógyintézet is.
Sosem járt Afrikában Edgar Rice Burroughs, a Tarzan írója
Százötven éve, 1875. szeptember 1-jén született Edgar Rice Burroughs amerikai író, a dzsungelben nevelkedett, természetfeletti képességekkel rendelkező Tarzan megálmodója. Tarzan alakja a filmvásznon először 1918-ban tűnt fel, legutóbbi Tarzan-film 2016-ban készült Alexander Skarsgard főszereplésével, David Yates rendezésében.
Tarolhat Miskolc és az Örkény a Színikritikusok Díja átadóján
Összesen 18 független, kő- és befogadó színház előadásai és művészei szerepelnek a 14 kategória várományosai között.
Idén is megrendezik a MagdaFesztet
Október 3. és 5. között rendezik meg a Szabó Magda író emléke előtt tisztelgő MagdaFesztet Debrecenben.
Tíz bemutatóval készül az új évadra a Kolibri Színház
Megnyitotta 2025/26-os évadát a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, amely tíz bemutatóval és megújult arculattal, szeptember 6-án pedig fesztivállal várja az érdeklődőket. Az évadnyitó társulati ülésen bemutatták a megújult társulatot, az újonnan csatlakozó művészeket, alkotótársakat, és ismertették az idei évad kiemelt programjait.
Tudományos kuriózum vagy antropológiai látlelet a sziámi ikerpár csontváza?
Lenhossék József bonctani ritkasága nemcsak orvostörténeti érdekesség, hanem a 19. századi normák és rendellenességek különböző szempontjairól is árulkodik.
A foga mindent elárul az ötezer éve élt férfiról
Az ókori egyiptomi és mezopotámiai kultúra közötti genetikai kapcsolatot sikerült feltárni egy ókori egyiptomi férfi maradványaiból nyert DNS vizsgálatával – számoltak be kutatók a Nature című folyóiratban publikált tanulmányukban.
Minden alkotóban megfogalmazódik egyszer, hogy vajon mi lesz a naplója sorsa
Karinthy Frigyes terápiás céllal fogott naplóírásba, míg Gyarmati Fanni naplójának egyetlen címzettje sosem élhette meg, hogy elolvashassa a neki szánt sorokat.
Idén újra lesz magyar családi karácsonyi film a mozikban
November 6-tól látható Rózsa Gábor új filmje, az Emma karácsonya, amely az alkotók meghatározása szerint „érzékeny és személyes felnövéstörténet egy karácsonyi időszakban beköszöntő első szerelemről”.
Ez volt a tíz kedvenc filmünk az év első felében
A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a Brad Pitt főszereplésével készült F1 című Forma–1-es film volt a magyarok kedvence 2025 első félévében. A második helyen a Mission: Impossible áll, emellett dobogós az Így neveld a sárkányodat.
Elővarázsolták a Queen 1986-os budapesti koncertjének sosem látott fotóit
1986. július 27-én történelmi jelentőségű esemény zajlott a Népstadionban: fellépett a Queen, ami a kor talán legnagyobb popszenzációjának számított.
Rost Andrea mindenhova elviszi az éneklés örömét
Rost Andrea A zene mindenkié elnevezésű nyári zenei programsorozata keretében járja az országot, hogy elvigye a közös éneklés örömét, a zene közösségformáló erejét és a tehetséggondozás lehetőségét a legkisebb településekre is.
Fliegauf Bence tíz percet kivágott új filmjéből
A Jimmy Jaguár meghívása a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába felpörgette az eseményeket. A július elején tartott világpremier után a fesztiválon kapott visszajelzéseket is figyelembe véve készítette el a végleges változatot Fliegauf Bence rendező és Zimay András vágó. A hazai mozikban szeptember 11-től látható a rövidebb Jimmy Jaguár.
Sosem került az emberiség olyan közel a Naphoz, mint most
Közzétette a NASA a Napot eddig a legjobban megközelítő űrszondájának képeit – számolt be róla az amerikai űrhivatal.
Sebestyén Márta záróra előtt még egyet énekel
A Hagyományok Háza új programsorozatában a Dalban mondja el című zenés tárlatvezetéseken ünnepelt énekesnők személyes történeteikkel és gyönyörű dalokkal avatják be a közönséget a magyar népművészet világába. A Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításon Sebestyén Márta énekel, és a kiállított ruhájának történetét is elmeséli, melyet II. Erzsébet angol királynő előtt 1999-ben viselt.