Keresés
Európa zarándok népe
A zarándokutak a nagy közös Európa-élmény ünnepi alkalmai, amelyek ráébresztenek, hogy a legfontosabb dolgok terén nemzetiségtől függetlenül ugyanolyanok vagyunk.
Hogy a zeneszerző hogyan gondolta, az a maga dolga
Az idén hetvenéves Csemiczky Miklós zeneszerzővel egyebek mellett a Négyekről, a disszonancia jelentőségéről és a partitúraolvasásról is beszélgettünk.
Sena Dagadu jelenlétről, kettős identitásról és a kiskakas huncutságáról
Ha nem énekelne, akkor valószínűleg bútort restaurálna vagy gyógynövényeket termesztene. Vagy masszőr lenne és gyógyítana.
Mészöly Anna: Gyakran megtalálnak azok a karakterek, akik valamilyen titkot rejtegetnek
Tizennégy éves korában megszólalt és soha többé nem halkult el a belső hang, mely kérlelhetetlenül duruzsolta neki: a színészet az ő útja. Ő hallgatott rá, pedig nem lebegett előtte példakép, nem kapott ez irányban családi támogatást, és még a felvételire is félig titokban kellett ellógnia Budapestre. Aztán jött a Csipkerózsika-álom. A Soós Imre-díjas Mészöly Annával randiztunk.
Remélem, többször teremtek értéket, mint értéktelent
Kezdetben a zongora, majd az éneklés irányába terelte a sors keze, végül megállította középúton. Károly Katalin, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője alkotómunkájában a művészet e két ága jó ideje egymást kiegészítve és erősítve jelenik meg.
Apróhirdetésen vette az első údját, ma úgy játszik rajta, mint itthon senki más
Kobza Vajk údművész, a régi pengetős hangszerek ismerője, akinek zenei világa hidat épít a régi korok és országok között, a jelenkor emberét megszólítva. Koncertjein közös megpróbáltatásainkra vigaszt, életünk nagy kérdéseire válaszokat igyekszik nyújtani, miközben dalait áthatják a tradicionális közel-keleti zene és az európai kultúra régizenei motívumai. Önálló stílusdefinícióját boncolva beszélgettünk pályájának kezdetéről, rítusokról, misztikáról és arról, hogyan jutott hozzá ritka hangszeréhez az online piacterek korszaka előtt.
Marilyn Monroe a Műcsarnokban
Olyan nincs, hogy női fotós, de elkötelezett, kivételesen érzékeny női látásmód bizony létezik: a Budapest FotóFesztivál a Magnum ügynökséggel folytatott izgalmas együttműködésének köszönhetően idén a női fotográfusokat ünnepli. A Női fókusz című kiállítás öt fényképész, Eve Arnold, Inge Morath, Nanna Heitmann, Susan Meiselas és Marilyn Silverstone munkáiból válogat.
Kilenc zalai nő, aki korát megelőzve törte át az üvegplafont
Nem mondunk újat azzal, hogy száz évvel ezelőtt nem volt könnyű nőnek lenni. Pláne nem azoknak, akik mást akartak, mint amit a társadalmi elvárások engedtek. Budapesten még csak-csak volt mód áttörni az üvegplafont – de mi volt a helyzet egy vidéki városban?
Élhetünk ötszáz évig?
Az ELTE Genetikai Tanszékének vezetője, Vellai Tibor és kutatócsoportja kísérleti úton bizonyította, hogy az öregedés kulcsa az ugráló génekben rejlik. És úgy tűnik, a mozgó genetikai elemek blokkolásával az élőlények élettartama is növelhető. De mennyire science fiction az elképzelés? Halhatatlanná válhatunk? És mi motivál egy olyan tudóst, aki ezzel a témakörrel dolgozik? Erről kérdeztük az ELTE TTK genetikusát.
A vérbosszútól a boszorkányüldözésig
Lincselés, vérvád, boszorkányper, kollektív bűnösség. Elődeink változatos indokokat és eszközöket vetettek be a nekik nem tetszők likvidálására. Hogyan változtak ezek az ősi formulák az évezredek során?
Rendhagyó műteremlátogatás Nagy Kriszta Tereskovánál
Pont aznap esett le az a nagy hó, de talán enélkül is ünnepi hangulatban telt volna ez a beszélgetés. A Csipke Rózsika halott neonjának fényében, fejünkön a bojtos sapival, körülöttünk meg Kriszta varázslatos univerzumának mindenféle kellékével talán nem is lehetett volna másképp.
„Folyamatosan bontottam a formát” – Hajdu Szabolcs a film, a színház és a szilánkokra töredezett világ között
„Elsősorban semmiképp sem rendező vagyok, hanem olyan ember, aki a történeteivel kommunikál a külvilággal, olyan szerző, aki ezeket a sztorikat időnként megcsinálja filmen, színházban, máskor meg csak elmeséli egy kocsmában.” Hajdu Szabolccsal a Legközelebbi ember című drámája kapcsán beszélgettünk.
Szent István ezer arca – államalapítónk szobrai határon innen és túl
Hogyan ábrázolta Szent Istvánt Stróbl Alajos 1906-ban, és hogyan Kő Pál csaknem száz évvel később? Válogatásunkban mutatunk ikonikus és kevésbé ismert alkotásokat is Budapesttől Esztergomon át a Gyilkos-tóig.
Pénteki kultúrrandi a Hearrings hallókészülék-ékszer megalkotóival
Vékony Annát leginkább az érdekli, hogy a különleges bánásmódot igénylő embereket összekapcsolja a művészettel. Kiss Balázs Ágoston ékszerkészítő családból származik. Mindketten a MOME-ra járnak, és jelenleg azért küzdenek, hogy a hallókészülék ugyanúgy természetes viseletté váljon, mint a szemüveg.
Egy előremutató művésztelep – Süli-Zakar Szabolcs a Debreceni Nemzetközi Művésztelepről
A Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) profilja eltér a régió hasonló kezdeményezéseitől, hiszen a festmények és grafikák készítése mellett az egyéb médiumok alkalmazását és a különböző diszciplínák képviselői közti dialógust is szorgalmazza.
Pénteki kultúrrandi Nagy Dominika ruhatervezővel
Nagy Dominika az egyszerre praktikus és meseszép Pomponia esküvői ruhák megálmodója, amelyeket a menyasszonyok személyiségéhez igazít, és szívét-lelkét beléjük varrja.
Indulhat a sorozatgyártás – Az első Transylvanian Design Week Csíkszeredában
A Transylvanian Design Week ipari gyártásra kész alkotásokat mutat be. A csíkszeredai Mikó-várban zajló rendezvénysorozat pillanatképet ad a formatervezés művelőiről, a dizájnszakma helyéről és arról, hogyan értékeli az erdélyi közönség az iparművészetet.
Személyesen – Keresztesi Botond festőművész
Keresztesi Botond festészeti praxisában a történelmi időkkel játszik, elemeit képlékeny masszaként olvasztja egymásba. Maga mesélt a munkáiról.
Egy könyvvel többet adunk egy puszta tárgynál, egy szép pulcsival ugyanezt nem érjük el
Balázs Eszter Anna főszerkesztőt kérdeztük a kiadók ünnepi készülődéséről, karácsonyról, ajándékozásról és könyvekről.
Vincellérektől a virilisekig
Kevés település első lakóját ismerjük név szerint, de Újpest közéjük tartozik.