Talán nem véletlen, hogy éppen apák napjára időzítették Tóth Edu humorista Nem nyerhetsz mindig, kölyök című könyvének bemutatóját. A gyakorló apáknak szóló szórakoztató kézikönyvként hirdetett kötet valóban az – de annál jóval több is. A szerzővel Csepelyi Adrienn beszélgetett, így kiderült például az is, hogyan tud könyvet írni egy olyan ember, aki saját bevallása szerint már a pénztár előtt megeszi a Túró Rudit és rendszeresen elveszíti a jegyzeteit. És hogy mi a különbség az „a. e.” és az „a. u.” – azaz az apaság előtti és utáni – időszámítás között. No meg az is: milyen jó lesz majd a fia orra alá dörgölni a könyvben szereplő történeteket.
A beszélgetés során szóba kerültek az apaság kevésbé romantikus pillanatai is: például hogyan fegyelmezünk, amikor a gyerek már az anyja hasában is engedetlenül vedelte a magzatvizet? Tóth Edu – saját elmondása szerint – maga sem egyszerű eset, viszont ha elrettentő történetekkel próbálkozik a fiánál, annak egész biztosan felcsillan a szeme. Amikor elmesélte, hogy szerelmes volt a padtársába, és udvarlásképp megette az illatos radírjait, a fia másnapra egy fél tolltartót falt fel. Komoly szándékai lehettek.
A repkedő poénok mellett a könyvben és a beszélgetésben is hangsúlyosan jelenik meg az apaság többi színe: kompromisszumok, vérre menő alkuk, valamint a hullámvasútszerű öröm és pánik, amikor kiderül: szülők leszünk. A kötet őszintén és öniróniával mesél arról, milyen nagyra nőtt gyerekként gyereket nevelni, milyen gyorsan megérti egy friss szülő, hogy miért van tízmillió megtekintése a porszívóhangnak a YouTube-on, és miért nem beszélgetnek egymással az apák.
Tóth Edu új kötete szól azoknak is, akik gyereket terveznek, még inkább azoknak, akik éppen benne vannak a sűrűjében – a visszaesőkről nem is beszélve.
A délután másik eseménye Soltész Béla Osztatlan közös című novelláskötetének bemutatója volt, amelyet Zelei Dávid vezetett. A kötet – ahogy Cserna-Szabó András fogalmazott – az „átkos múlt és a beígért kánaán közé szorult Y generáció krónikája”, és valóban: az új kötet a generációs sodródás lírai és ironikus lenyomata.
Felmerül a kérdés, hogyan férnek meg egymás mellett a szerző többféle, elsőre összeférhetetlennek tűnő identitásai: társadalomtudományi kutató, latin-amerikanista, utazó blogger és szépíró. A választ maga a könyv adja meg: az Osztatlan közös lapjain találkozik a társadalmi érdeklődés, a dialógusra való igény, az idegen tájak díszlete, valamint a portugál saudade melankóliája és – a mértékkel adagolt – magyar humor különös elegye. Ez az egyéni kombináció adja meg a kötet sajátos hangulatát, amely éles tekintettel és empátiával kutatja az Y generáció útkeresését. Azokét, akik még emlékeznek a digitális világ „előttre”, de már otthonosan mozognak az online térben. Akik Erasmus-ösztöndíjjal vagy Interrail-jeggyel bejárták Európát, a negyedik szakra is beiratkoztak már, de közben felnőttek, és valahol el is vesztek a lehetőségek túlburjánzó sokaságában.
A könyvhét zárónapján bemutatott két kötet különböző módon, de hasonló kérdést jár körül: hogyan legyünk jelen a világban – apaként, emberként, mesélőként? Hogyan mondjuk el a saját történetünket úgy, hogy közben mások is magukra ismerjenek benne?
