A Magyar Műfordítók Egyesülete pódiumbeszélgetésén Molnár Krisztina Rita író, költő, műfordító és Pecsuk Ottó teológus, bibliatudós, református lelkész voltak Sipos Balázs irodalmár, fordító, szerkesztő beszélgetőtársai. A középpontban ez a kérdés állt: miért van szükség új bibliafordításra?
Értjük ezeket a szövegeket ma egyáltalán?
Pecsuk Ottó szerint a Szentírásban számos rész „bibliául” szólal meg – vagyis a fordítások gyakran túlzottan stilizáltak és ünnepélyesek, így eltávolodnak a mai nyelvhasználattól. Molnár Krisztina ehhez hozzátette: a magyar bibliafordításokban gyakran alkalmazott alany–állítmány sorrend (például „Mondá az Úr”) elemelkedik a beszélt nyelvtől, ünnepivé – de egyben távolivá is válik –, viszont az eredeti szövegben nem így van. Sőt, ennyire nem:
„Jézus ahogy beszél a tanítványokhoz, amikor alszik a Genezáreti-tavon, és kitör a vihar, az – elnézést, nem akarok blaszfémikus lenni, de – sokkal jobban hasonlít az eredeti szövegben ahhoz, ahogy Jack Sparrow beszél a Karib-tenger kalózaiban az embereihez, mint ahhoz, amit most olvasunk. Sokkal bátrabb az eredeti szöveg.”
A fordítás során természetesen felmerülnek olyan izgalmas kérdések, mint a kánonnal való viszony és jelentősége. A cél ugyan nem a liturgikus szöveg felváltása, de ettől függetlenül felmerül a kérdés, hogy lehet-e például Keresztelő Jánosból „Bemerítő” János? Az alkotók célja, hogy a lehető legtöbb szempontnak megfelelve, a pontosságot szem előtt tartva hozzák közelebb a bibliai szövegeket az emberekhez. Így például azokat a szavakat, amik a Károli idejében bizonyos jelentéstartalommal bírtak – de az idők folyamán megváltoztak – aktualizálni kell. Példának a „tanakodást” hozza fel, amely a maga idejében parázs vitát jelentett, de mára szinte mesekönyvi fordulattá vált.
A bibliafordítás részletei már elérhetők a Biblia Társulat honlapján, és folyamatosan készülnek az újabb kötetek is. A beszélgetés végén egy próbafordítást hallhattunk a Miatyánkból, amely ebben a formában nem fog megjelenni, de mégis egyszerre tűnt szokatlannak és ismerősnek – egyben meglepően közelinek.
„Egy jelenlét, ami egyszer csak…”
Organikusan követte a témát a következő beszélgetés, amelynek felütéseként Lackfi János is reflektált az addig elhangzottakra. Az Elmúlik című kötetét – saját szavaival élve – egyfajta unortodox újrafordításként jellemezte. És mégis: hogy jön ide a veréb?
A költő elmesélte, hogy nem sokkal a színpadra lépése előtt megjelent előtte egy apró, sorsát kereső verébfióka (amely hamarosan a közönség sorai közt ugrándozott tovább.) A meglepő és megindító jelenlétet Lackfi a Szentlélekhez hasonlította: „Egy jelenlét, ami egyszer csak… Nem volt ott, most már ott van. Talán veréb is lehet.”
A költő közvetlen és gördülékeny stílusában mesél a kötetéről, amelynek nevét véletlenül „találta” egy ház oldalára graffitizve, amely gondolkodóba ejtette.
„Hiszen, ha az élet nem múlna el, akkor nem volna érdemes írni – és talán élni sem. Pontosabban: maga Isten belebújt az elmúlóba, hogy minket az elmúlhatatlanhoz közelebb vigyen.”
A Javítva című versében felvonuló szereplők jól mutatják, mit is jelent az unortodox Lackfi-értelemben: itt találkozhatunk a kígyót agyoncsapó Évával, eperszemekkel parittyázó Dáviddal, vagy épp szafariparkot nyitó Noéval. Az „énidejét töltő” Jézus különféle alternatív szakmákban tűnik fel, a csavargótól az autószerelőn át a befektetőig – sőt, a szerző odáig is elmegy, hogy „az emberésszel elképzelhető Istent talán úgy lehet a legjobban megismerni, ha Chuck Norris-vicceket mesélünk róla”.
Mindez mégsem válik blaszfémikussá. Lackfi ezekben az „Isten-update” versekben is a kapcsolatot keresi: Istennel, a hittel és önmagával. Az eredmény a tőle megszokott közvetlen, játékos hangulatú kötet, amely a keresztény irodalom izgalmas és szórakoztató színfoltjaként jelent meg a Harmat Kiadó gondozásában.
A könyvhét színes programsorozatának utolsó előtti napján kiderült: a Biblia újrafordítása sem feltétlenül száraz teológia, és még az is előfordulhat, hogy egy fiókaveréb szent jelenlétet hoz – vagy legalábbis egy jó történetet.
