A klímaszorongás egyre gyakoribb kifejezés a pszichológiában. Nem hivatalos diagnózis, hanem egyfajta érzelmi állapot: szorongás, levertség, düh, félelem, bénultság, kilátástalanság, ami a klímaváltozással és annak globális következményeivel kapcsolatos. Ez az érzés ráadásul nemcsak azokban jelentkezik, akik valamilyen közvetlen katasztrófát – például árvizet vagy erdőtüzet – éltek át, hanem már az is elég hozzá, hogy az ember híreket olvasson.
Dr. Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus szerint a klímaszorongás olyan speciális szorongásforma, amelyet két szempontból érdemes megközelíteni. Az első Glenn Albrecht ausztrál ökofilozófus pszichoterratikus szindróma koncepciójára épül, amely a környezet és az ökológiai rendszerek változásaihoz kapcsolódó érzelmek teljes spektrumát írja le. A klímaszorongás ezen belül a negatív érzelmek közé tartozik, hasonlóan az ökogyászhoz vagy az ökodepresszióhoz. Ez a félelem a környezeti változásoktól, a jövő bizonytalanságától és az emberiség sorsától mélyen érinti a pszichét. Kőváry hangsúlyozza, hogy a klímaszorongást nem szabad elszigetelten, pusztán kezelendő tünetként értelmezni, mert ez a jelenség szorosan kapcsolódik egy mélyebb, átfogóbb ökológiai-társadalmi krízishez.
A másik szempont az egzisztenciális pszichológiai megközelítés. Ebben megkülönböztetik az ontikus (mindennapi, konkrét) és az ontológiai (létezéshez kapcsolódó, mély) szorongásokat. Az ontikus szorongások – például munkahelyi félelmek, párkapcsolati problémák – gyakran a mélyebb ontológiai szorongások elfedését szolgálják. A klímaszorongás különleges ebből a szempontból, mert áthidalja a két szintet: egyszerre szól konkrét, világban tapasztalható jelenségekről – például természeti katasztrófákról, hőhullámokról –, és egyszerre idézi meg az emberiség végességének, sebezhetőségének és a lét bizonytalanságának alapvető szorongását is. Kőváry úgy véli, hogy ez a szorongás nem kerülhető el, hiszen szoros kapcsolatban van a létezés alapvető kérdéseivel, éppen ezért fontos tudatosítani és nem elnyomni, mert a vele való szembenézés segíthet abban, hogy kevesebb felszínes, ontikus szorongás terhelje az egyént.
A számok is szoronghatnak
Hogy a klímaszorongás jelensége mennyire nem légből kapott, jól mutatja, hogy a 2023-as és 2024-es évek voltak a Föld történetének legmelegebb évei a mérések kezdete óta, a tíz legforróbb esztendő pedig mind 2014 után következett be. Az extrém időjárási események okozta halálozási kockázat 2010 és 2020 között tizenötszörösére nőtt.
Nem csoda, ha sokan úgy érzik, saját életmódjuk megváltoztatása csepp a tengerben, miközben a szupergazdagok jachtoznak, magánrepülőznek és űrturistáskodnak.
A klímaszorongás elvben tehát demokratikus is lehetne, hiszen rendkívül sokakat érintenek a klímaváltozás hatásai, de a kutatások szerint mégis van egy korosztály, amely különösen sérülékeny: a fiatalok. Egy 2025. áprilisi tanulmányban háromezer amerikai 16–24 éves fiatalt kérdeztek meg, és kiderült, hogy 20 százalékuk fél attól, hogy gyermeket vállaljon a klímaváltozás miatt. Azok körében, akik már átéltek valamilyen természeti katasztrófát, ez az arány 30 százalék fölé ugrott.
A Lancet 2021-es, tíz országban végzett felmérése még ijesztőbb képet festett: a tízezer megkérdezett fiatal közel 60 százaléka nagyon vagy rendkívül aggódik a klímaváltozás miatt. 85 százalékuk legalább közepes aggodalmat érzett, 75 százalékuk szerint „ijesztő a jövő”, 83 százalék pedig úgy érzi, hogy a felnőttek cserbenhagyták őket. Nem csoda, hogy 45 százalékuk azt vallotta, hogy a klímával kapcsolatos aggodalmak a mindennapi életükre is negatív hatással vannak. Az idősebb generációkban viszont sokan elutasítóak vagy bagatellizálják a tényeket, ami csak súlyosbítja a fiatalok tehetetlenségérzetét.
A Google adatai is jól mutatják a trendet, hiszen a klímaszorongással kapcsolatos online keresések száma drámaian megnőtt az elmúlt években. A climate anxiety kifejezésre irányuló angol nyelvű keresések 2023 első tíz hónapjában 27-szer gyakoribbak voltak, mint 2017 hasonló időszakában. Az adatok szerint a legaktívabb érdeklődők a skandináv országokban élnek: Finnország, Svédország, Dánia és Norvégia adta a klímaszorongásra vonatkozó keresések több mint 40 százalékát.
De a klímaszorongás nem valami nyugati hóbort, már hazánkba is begyűrűzött.
A klímaszorongás persze nemcsak a nagyvárosi, környezetvédelmi szakkörös tinik problémája. Gyakorisága összefügg azzal, mennyire tartja valaki fontosnak a zöld kérdéseket, és az sem mindegy, ki mennyi közvetlen klímatapasztalatot szerzett. Kiemelten veszélyeztetettek például a tengerparti, szigetországokban élők, az őslakos közösségek, a mezőgazdaságból élők, az alacsony jövedelmű családok vagy éppen a kisgyerekes szülők, akik utódaik jövőjéért aggódnak.
A klímaszorongás civilizációs esély is lehet
A fentieket Molnos Zselyke ökopszichológus is alátámasztja. Nála már 2020 előtt megjelentek azok a kliensek, akik a klímaváltozás miatti szorongással keresték fel, de az utóbbi időszakban ez a jelenség egyre gyakoribbá vált.
Ez az ellentmondás bűntudatot és tehetetlenséget szül, amelyekkel Molnos szerint érdemes pszichológiai munka során foglalkozni akár egyénileg, akár csoportosan.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a klímaszorongás teljesen természetes és érthető reakció egy valós fenyegetésre, hiszen a klímaválság nemcsak a Földet, hanem közvetlenül az emberi életmódot és életminőséget is veszélyezteti. Sőt, kórosabb lenne az, ha erre a helyzetre egyáltalán nem reagálnánk. Ugyanakkor természetes az is, ha az ember bizonyos fenyegető tartalmakat – például a médiában látottakat – hárítani próbálja, hiszen ez is része a pszichés önvédelemnek.
Kőváry Zoltán szerint éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a klímaválságról szóló információkat milyen narratívába ágyazzuk. Az egyoldalú riogatás, bűntudatkeltés és apokaliptikus hangvétel ugyanis éppen hogy hatástalan, sőt, akár ellenkező reakciót – védekezést, elutasítást – válthat ki az emberekből (bumeránghatás). Ehelyett reális, sem nem túlzó, sem nem bagatellizáló tájékoztatás szükséges. Fontos, hogy az üzenetek reményt és cselekvési lehetőséget is kínáljanak: az embereknek érezniük kell, hogy egyéni szinten is képesek hozzájárulni a változáshoz, és nem csupán a nagypolitika vagy a gazdasági szereplők kezében van a megoldás. Ez növeli a személyes felelősségérzetet és a cselekvőképesség hitét.
Egyébként nem könnyű éles határt húzni aközött, hogy mikor válik a szorongás károssá, de Molnos Zselyke szerint nem is a szorongás mértéke a döntő tényező, hanem az, hogy az egyén mit tud kezdeni ezzel a feszültséggel. Ha a szorongás cselekvésbe fordítható, ha képes változtatni az ember a viselkedésén, és így – a saját hatókörén belül – hozzájárulhat a környezeti válság enyhítéséhez, akkor a szorongásnak még pozitív, előrevivő szerepe is lehet.
Kőváry Zoltán ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a klímaszorongást nem szabad a hétköznapi, „kezelendő” szorongások közé sorolni, és semmiképp sem célszerű azt kizárólag pszichológiai módszerekkel csökkenteni vagy megszüntetni. Csak akkor indokolt a klinikai beavatkozás, ha a szorongás olyan mértéket ölt, hogy ellehetetleníti az egyén mindennapi életét vagy kóros formát ölt. Ő is rámutat arra, hogy a klímaszorongásnak ösztönző ereje is lehet, amely segíthet újraértelmezni az ember önmagához, a természethez és a világhoz való viszonyát. Hatására esély nyílik arra, hogy kilépjünk a megszokás és közöny állapotából, és felelősebben kezdjünk el gondolkodni a jövőről.
Ezért a klímaszorongást nem betegségként kell kezelni, hanem egy szükséges és termékeny állapotként, amely elősegítheti az autentikusabb, felelősebb életmód kialakulását.
Kevesebb fogyasztás, több kapcsolódás
A klímaszorongás felismerésekor ezért az első lépés a személyes életmód átgondolása. Az egyénnek célszerű csökkentenie a felesleges fogyasztást, kerülni a környezetszennyező termékeket, módosítani étkezési szokásait – például kevesebb húst fogyasztani –, valamint minimalizálni az ökológiai lábnyomát, kerülni a repülést. A következő szint a közösségi kapcsolódás, hasonló gondolkodású emberekkel való együttműködés, amely önmagában is csökkenti a szorongást, és a közös cselekvés révén hatékonyabb eredményeket hozhat. Végül politikai szinten is érdemes figyelmet fordítani arra, hogy olyan döntéshozókat támogassunk, akik programjukban kiemelten kezelik a környezetvédelmi kérdéseket.
Molnos Zselyke véleménye is az, hogy a klímaszorongás csökkentésének egyik legfontosabb módja, hogy az érintettek ne maradjanak egyedül ezekkel az érzésekkel.
A zöldmozgalmak rengeteg gyakorlati lehetőséget kínálnak, akár a városi komposztálástól kezdve a közösségi kezdeményezésekig, és az ezekhez való csatlakozás és aktív részvétel nagyban enyhítheti a tehetetlenség érzését. Fontos a fokozatos, saját hatókörben megvalósítható cselekvés, mert a tettek erősítik az egyén kontrollérzetét és önbizalmát.
Rámutat arra is, hogy a természetben töltött idő és a tudatos természetkapcsolat is alapvető szerepet játszik a szorongás kordában tartásában. Azonban nem elég pusztán jelen lenni a zöld környezetben, fontos a figyelem és érzelmi bevonódás is: megélni, hogy a természet részei vagyunk, nem csupán kívülálló megfigyelői. A kutatások is alátámasztják, hogy ez a fajta kapcsolódás nemcsak a mentális és testi egészségre van jótékony hatással – csökkenti a stresszt, lassít, elmélyít –, hanem elősegíti a környezettudatos viselkedést is. Bár a természetben szerzett élmények néha kellemetlen szembesítést is hozhatnak – például erdőirtás vagy szennyezés látványa –, Molnos szerint mégis ebbe az irányba érdemes haladni: kapcsolódni másokhoz, a természethez és saját belső érzéseinkhez, mert ez nyújthat valódi lelki támaszt és hosszú távú motivációt a cselekvéshez.
A cikkhez használt források itt, itt, itt és itt olvashatók.
