Krumpliszedéstől a becsengetésig – iskola a magyar irodalomban
Van az évnek az a pontja, amikor az ország felnőtt lakosságának egy része bosszankodva konstatálja, hogy visszatért a csúcsforgalom, egy másik része pedig reggel fél hétkor uzsonnásdobozt keres, tornazsákot szagolgat gyanakodva, és próbálja megfejteni, hogyan lehet, hogy az összes füzetből pontosan az a fajta hiányzik, amelyiket tegnap még egy egész papírboltnyi mennyiségben látott.
Szeptember van. Elkezdődött az iskola.
A magyar irodalomnak feltűnően sok emléke van erről a világról. Az iskola egyszer művelődési eszmény, másszor a társadalmi különbségek első megtapasztalása, később zárt közösség, hatalmi rendszer, kamaszkori univerzum. Az évszázadok alatt pedig nemcsak az változott meg, mit tanítanak benne, hanem az is, mit jelent egyáltalán belépni az iskola kapuján.
Először is: legyen egyáltalán iskola
Apáczai Csere János idejében például még korántsem az volt a kérdés, milyen tolltartót vigyen magával a gyerek. 1656-ban, kolozsvári beköszöntő beszédében Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotok okairól beszélt. Maga a cím nem sok teret hagy a suspense-nak atéren, hogy vajon a szerző szerint milyen tétje volt az ügynek: az iskola a művelődés, a közösségi felemelkedés és valamiféle civilizációs önvédelem helye.
Csokonai Vitéz Mihály Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című versében ugyanez a hiány már költői panasszá válik. Nem arról ír, milyen az iskola, hanem arról, milyen az, amikor nincs. A tudás földrajza egyenlőtlen: van, ahová eljut, máshová kevésbé. Tulajdonképpen elsősorban nem más, mint ígéret.
A tanév akkor kezdődik, amikor vége a krumplinak
A régi falusi világban ráadásul az iskolaév sem feltétlenül úgy működött, hogy a naptárban valaki pirossal bekarikázta szeptember elsejét.
Gárdonyi Géza A gyerekek című írásában a tanévkezdés jelzőrendszere kíméletlenül gyakorlatias: a pap és a kisbíró kihirdeti, hogy krumpliszedés után tessék iskolába küldeni a gyerekeket. Az iskolaév és a gazdasági év nem két külön rendszer: a családnak előbb szüksége van a munkáskézre, aztán jöhet a tanulás.
Van, aki gyorsan elveszi a kedvünket a nosztalgiától
Mielőtt azonban véletlenül túlromantizálnánk a régi vászontarisznyás és birsalmás iskolakezdést, Móra Ferenc figyelmeztet: a régi iskola világa egyáltalán nem volt olyan békés és egyforma, amilyennek messziről látszik.
A Szeptemberi emlék egyik központi tapasztalata éppen az, hogy az iskolakezdés láthatóvá teszi a különbségeket. Kinek jut új ruha, új könyv, kinek nem. Ami az egyik gyerek számára természetes szeptemberi készülődés, az a másiknak szégyen, szorongás vagy nélkülözés. Móra szövegében az iskola egyszerre a kitörés lehetősége és az a hely, ahol a gyerek talán először érzékeli, pontosan milyen helyet is foglal el a társadalomban.
Itt az iskola már kettős természetű hely: egyszerre lehet az út kifelé a szegénységből, és az a hely, ahol az ember először szembesül azzal, hogy másnak több van.
Első nap az első bében: belép Vackor
Szerencsére a magyar irodalom nem hagy bennünket tartósan Móra Ferenc szociális szorongásában.
Kormos István piszén pisze kölyökmackója többgenerációnyi magyar gyereket készített fel arra a felismerésre, hogy az iskola egyfelől komoly intézmény, másfelől azért elég sok minden megtörténhet benne akár egy medvével is. Abból a gyermeki perspektívából mutatja meg az intézményt, amelyben minden egyszerre komoly és kissé abszurd.
Vackor számára az iskola mindenekelőtt új közösség, új szabályok és új szerep: mostantól ő is iskolás.
Hasonló helyzetből indul Janikovszky Éva Már iskolás vagyok című könyve. Dani büszkén lép át az óvodából az iskola világába, majd fokozatosan kiderül, hogy az „iskolásnak lenni” összetettebb életállapot annál, mint hogy az embernek végre saját tolltartója legyen. Itt az iskola már nem egyetlen érzés: nem lehet könnyedén eldönteni, jó-e oda járni. Van benne kíváncsiság és unalom, büszkeség és kudarc, barátkozás és sértődés.
Hatvanan vagyunk, és egyikünk sem akar felelni
Az iskolában hatvanan vagyunk – írja Kosztolányi A szegény kisgyermek panaszai egyik versében. A sokaság itt nem egyszerű adat. A gyerek egyszerre tartozik közéjük és veszhet el közöttük. Az iskola idegen tárgyai, szabályai, szagai és hangjai egy sajátos, kissé szorongató világgá állnak össze.
A szegény kisgyermek panaszai iskolai világa egyszerre ismerős és idegen: padsorok, társak, tekintély, szorongás, a gyerek számára beláthatatlan szabályok.
Kosztolányi később a másik oldalról is ránéz az iskolára a Kísérem fiam az iskolába című versben. Mert az iskola első napja nemcsak annak furcsa, aki bemegy.
Annak is, aki ott marad a kapuban.
Ez az iskolakezdés egyik kevésbé reklámozott része: a gyerek bemegy az épületbe, a szülő pedig hirtelen rájön, hogy egyre több olyan hely lesz a világban, ahová már nem mehet vele.
Karinthy Frigyesnél mindebből társadalmi komédia lesz.
Legalább tudjuk, hogy minden osztályban ugyanaz történik
Ha létezik magyar iskolauniverzum, annak egyik teremtésmítosza kétségkívül a Tanár úr kérem című kötet. Karinthy felismerte, hogy az osztályteremnek saját dramaturgiája van. A jó tanuló és a rossz tanuló nem egyszerű karakterek, hanem szerepek. A felelésnek rítusa van, a dolgozatnak külön pszichológiája, a bizonyítványnak pedig természetesen magyarázata.
Az iskola Karinthynál kicsinyített társadalom: tekintélyekkel, szövetségekkel, státuszokkal és túlélési technikákkal. Vannak benne hősök, árulók, túlélési stratégiák és kiismerhetetlen felsőbb hatalmak. (Utóbbiakat tantestületnek nevezzük.)
A komikus iskola mellett azonban a huszadik századi magyar irodalomban egyre erősebben megjelenik az intézmény sötétebb arca is.
Amikor az iskola nem gyerekeknek való hely
A magyar irodalom persze nem állt meg a krétaporos kabaréban.
Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényében az iskola olyan társadalmi közeggé válik, amelyben Nyilas Misi jóhiszeműsége, tisztessége, kiszolgáltatottsága és kívülállása folyamatos próbatételnek van kitéve, ahol a szegénység és a kívülállás kérdései folyamatosan összekeverednek. Az iskola itt már társadalmi próbatér.
Kosztolányi Aranysárkányában pedig megfordul a nézőpont: nemcsak a gyerek lehet kiszolgáltatott az intézményben. Novák Antal tanár története azt mutatja meg, milyen törékeny a pedagógusi tekintély, és mennyi személyes tragédia rejtőzhet egy olyan rendszerben, amely kívülről stabilnak látszik.
Ottlik Géza Iskola a határon című regényében pedig az iskola már nem egyszerűen hely, ahol matematikát tanítanak. A katonaiskola zárt világa hatalomról, alkalmazkodásról, erőszakról, szabadságról és barátságról szól.
Szabó Magda Abigéljében a Matula szigorú intézménye első pillantásra maga a büntetés. Aztán, ahogy a külvilág egyre veszélyesebbé válik, kiderül, hogy a falak egyszerre zárnak be és védenek meg.
Ezekből a példákból kiviláglik, miért is olyan hálás téma az iskola az irodalomban: mert kicsiben minden ott van.
Hierarchia. Szerelem. Barátság. Megaláztatás. Verseny. Lázadás. Beilleszkedés. Kívülállás. Hatalom. Félelem. Tudás.
Kevés olyan tér van, ahol ennyire sokféle ember kénytelen ennyire hosszú ideig együtt lenni. Talán ezért is érdemes szeptember első heteiben egy fokkal türelmesebbnek lenni mindazokkal, akik éppen visszaszoknak ebbe a különös rendszerbe. A gyerekekkel, akik új osztályba, új szabályok közé vagy egyszerűen csak túl korán érkeznek; a szülőkkel, akik fél hétkor még mindig az uzsonnásdobozt keresik; és igen, azokkal is, akik előttünk állnak a reggeli dugóban. Akkor is, ha miattuk később érünk be a munkahelyünkre.
