Mária nevenapja (festum nominis Beatae Mariae Virginis) külön helyi ünnepként az újkorban bukkan föl, de csak Bécs fölmentése (1683. szeptember 12.) után, Szent XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé az Egyházban. Mint ismeretes, a győzelmet hamarosan követte hazánk felszabadítása is, amelyet a barokk Regnum Marianum szintén Mária közbenjárásnak tulajdonított.
A kultuszt Közép-Európában főleg a passaui Mariahilf-kegykép tisztelete hatalmas erővel ihleti. Erre itt csak röviden, a legszükségesebb tudnivalókra emlékeztetve utalunk, bővebb tárgyalásra, kifejtésre a búcsújárásról tervezett munkánkban kerül sor. Tudjuk, hogy Bécs ostroma alatt Lipót és udvara Passauba menekült, és itt könyörgött a kapucinus Mariahilf-kolostor kegyképe előtt a szabadulásért. Amikor ez bekövetkezett, a kegykép a győzelem napjának is szakrális szimbólumává lett és villámgyorsan elterjedt. A XVIII. században hazánkba települő németek, de a magyar kamarai telepítések is szívesen választják az új templomok, kápolnák titulusául Mária nevét, és legtöbbször éppen a Mariahilf-kegykép másolatát, művészi átköltéseit helyezik oltárukra. A század pestisjárványai alatt is jelesnek, foganatosnak érzik a segítségét.
A jámbor kordivatból természetesen a törzsökös magyarság sem marad ki, és – nyilván főpásztori sugallatra is – újjáépült, vagy egészen új templomaink szép számmal helyezik magukat Mária nevének oltalmába. A kultusz azonban német, illetőleg németes jellegét máig megőrizte. A gyakorlat különben tükrözi a Tridentinum után bontakozó barokk jámborság dinasztikus vonásait: a Regnum Marianum hazai és a Mariahilf birodalmi képzetköre egymást mintegy kiegészíti.
Hercegfalva (újabban Mezőfalva) német eredetű faluban élt még századunk első évtizedeiben is egy pasztorációs célzatú szokás, amelyet valamelyik cisztercita plébános kezdeményezhetett.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

PLATZ FERENC BONIFÁC (Székesfehérvár, 1848. szeptember 12. – Székesfehérvár, 1919. október 17.) ciszterci szerzetes, biológus Székesfehérváron született 1848-ban. 1864-ben lett a zirci rendház novíciusa. A pesti tudományegyetemen szerzett hittudományi doktori oklevelet. Érdeklődése korán a természettudományok felé fordult, főként a földtan, az őslénytan irányába. A történeti antropológia, az ősemberre vonatkozó kutatások, a néprajz állt érdeklődése középpontjában. Zircen írta meg hatalmas, ötkötetes művét a világ népeiről német nyelven (Die Völker der Erde, 1889-1893). Sokat foglalkozott a természettudomány és a hittételek kapcsolatával; 1910-ben megjelent könyvében (Természettudomány és igazság) élesen támadja a darwinisták mechanista szemléletét, kiemelve, hogy a származástan tételei nem bizonyíthatóak. Egyiptológiával és egyházi kérdésekkel foglalkozó műveket is írt. Ő szervezte meg a budapesti ciszterci tanárképző intézetet, amelynek első igazgatója lett.
Platz Ferenc Bonifác Székesfehérváron halt meg 1919 október 17-én.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Életrajzi Lexikon, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998.)

SZTRÓKAY PÁL gépészmérnök, feltaláló, a műszaki tudományok doktora (Budapest, 1899. szeptember 12. – Budapest, 1964. december 31.). A Műegyetem Gépészmérnöki Karán 1922-ben mérnöki oklevelet szerzett Sztrókay Pál Kandó Kálmán közvetlen munkatársaként vett részt a fázisváltós mozdonyok kapcsolóberendezéseinek a kialakításában. 1926-tól élete végéig a Ganz Villamossági Gyárban dolgozott, ahol a háború után előbb a Kandó-féle fázisváltós mozdonyokból továbbfejlesztett fázis- és periódusváltós mozdonyok, majd később a Ward-Leonard mozdonytípus tervezését és próbáit irányította. Az ő nevéhez fűződik a dízelvillamos járművek korszerű szabályozási rendszerének a kidolgozása, amelyeknek, illetve a korszerű szilíciumegyenirányítós villamos mozdonyoknak a hazai gyártását is ő készítette elő.
Kiemelkedő jelentőségű fejlesztői, szakirodalmi és oktatói munkásságát Zipernowsky-, majd Pattantyús Ábrahám-díjjal, halála után pedig posztumusz Állami-díjjal ismerték el.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a hajózás és a vasút történetében. 117. p.)

Tersánszky Józsi Jenő (Nagybánya, 1888. szeptember 12. – Budapest, 1969. június 12.)

Kossuth-díjas író. A Digitális Irodalmi Akadémia 1999-ben posztumusz tagjává választotta.

*

Nagybányán született (ma Baia Mare) 1888. szeptember 12-én, kiegyensúlyozott életet élő, egzisztenciájában időnként mégis meg-megingó polgári családban. 1906-ban szülővárosában érettségizett.

Kamaszkorától kacérkodott a bohém élettel. A helybeli művésztelep hatására festőművésznek készült. A szülői akaratra hallgatva 1906–07-ben jegyzőgyakornok Szapáryfalván, egy évvel később joggyakornok Nagybányán. 1908-tól előbb Eperjesen a jogakadémiával, majd Budapesten a jogi egyetemmel próbálkozott, de (tandíját elmulatva) szinte semmit sem végzett.

1910-ben a Nyugat közölte Firona című novelláját, 1911-ben megjelent első novelláskötete. 1914 és 1918 között katona, 1918 szeptemberétől hadifogoly; 1919 augusztusában tért haza. Ekkor már, főleg 1916-os, Viszontlátásra, drága… című regényének köszönhetően, elismert író. Nélkülözései miatt 1921. június 16-án a Dunába ugorva öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsés megmenekülésének újsághírét olvasva kezdett vele levelezni a literátus ambíciójú Molnár Sári, akit 1921. szeptember 8-án feleségül vett. Ebben az évben megjelent fő műve, a Kakuk Marci első kötete. 1922 nyarától a Nyugat főmunkatársa. 1923-ban mutatkozott be színházi szerzőként. 1927-ben három évvel korábban írt A céda és a szűz című kisregényének „szeméremsértő” voltáért két hónap börtönbüntetésre ítélték, ennek egy részét le is töltötte. 1930 táján saját regös együttesével lépett föl, 1932-ben megalakította sajátságos „színházát”, a Képeskönyv Kabaré társulatát, majd fellépett zenehumoristaként is.

1940-től a Híd című hetilap munkatársa. Budapest ostroma alatt tevékenyen bújtatta és mentette az üldözötteket. 1947-ben felújította kabaréját, bárokban szórakoztatta a közönséget, a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának dolgozott – még ekkor, idősödvén sem tett le arról, hogy artistaként, hangszervirtuózként vagy feltalálóként lesz világhírű (technikai újításai nem váltak be, zenetörténeti elképzelései értetlenségbe ütköztek). 1948-tól állami évjáradékban részesült, ekkor már egy nagy élményt jelentő (1947-es) párizsi út is mögötte volt.

Egyéni, kópés, szabados témakezelése és hangvétele, számos legendaszerű történetben is megörökített örökfiatal, szoknyabolond, a kocsmai és piaci társaságot kedvelő egyénisége 1950-től esztendőkig kiszorította az irodalmi életből, ekkor főleg báb- és mesejátékokat írt. 1955 után ismét megjelenhettek könyvei. 1960-ban elvesztette sokáig betegeskedő, példás odaadással általa ápolt feleségét. 1965 nyarán nősült újra, második felesége Szántó Margit. Utolsó éveire az edzett, inas test erői elfogytak, a betegségtől az író szelleme is eltompult. Bár semmiképp sem akarta elhagyni Avar utcai, évtizedek óta lakott, nevezetessé lett kis otthonát, a János Kórházban érte a halál 1969. június 12-én.

Tarján Tamás: Tersánszky Józsi Jenő életrajza (részlet)