Kultpol
Indiai egyetemmel működik együtt a Magyar Képzőművészeti Egyetem
Hosszútávú oktatási és művészeti együttműködési megállapodást kötött Indiában a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a negyvenhatezer hallgatót számláló óriás egyetem, a Maharaja Sayajirao University (MSU).
Több mint félmillió látogató a pécsi Zsolnay Örökségkezelő programjain és helyszínein 2022-ben
Több mint félmillió ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire tavaly, annak ellenére, hogy az év első hónapjait még a pandémia miatt elrendelt korlátozások jellemezték.
Görgei Artúrra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Görgei Artúr honvédtábornokra, hadügyminiszterre emlékeztek születésének 205. évfordulóján, hétfőn sírjánál a Fiumei úti sírkertben.
Mahátma Gandhi, az erőszakmentesség hirdetője
Hetvenöt éve, 1948. január 30-án gyilkolta meg egy fanatikus hindu merénylő Mohandász Karamcsand „Mahátma” Gandhit, az indiai függetlenségi mozgalom vezetőjét, az erőszakmentesség hirdetőjét.
Temesvár 2023 – Európa Kulturális Fővárosa – A magyar közösség útja a fesztiválsorozatig
Egy év áll Temesvár rendelkezésére, hogy bebizonyítsa: méltó az Európa kulturális fővárosa címre, be tudja mutatni Bánság kultúrájának esszenciáját, ha rajta a világ szeme.
Bemutatták a Batthyány-Strattmann László életéről szóló dokumentumfilmet
Boldog Batthyány-Strattmann László címmel dokumentumfilmet forgatott Kiss Stefán Mónika a „szegények orvosaként” ismertté vált és több ezer ember látását megmentő Batthyány-Strattmann László életéről; az 50 perces alkotást pénteken mutatták be Budapesten.
Román–magyar konzorcium alakítja át a marosvásárhelyi Színház teret
Román és magyar cég alkotta konzorcium nyerte a marosvásárhelyi Színház téren épülő innovációs központ és mélygarázs tervpályázatát – közölte Soós Zoltán polgármester.
500 pályamunka érkezett a nemzetközi Petőfi műfordítói pályázatra
Mintegy 500 pályamunka érkezett a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett nemzetközi műfordítói pályázatra.
Másfél milliárd forintos korszerűsítési program kezdődik a táncművészeti egyetemen
Versenyképességi fordulat történt a magyar felsőoktatásban, olyan kiválóságaink vannak, mint a Magyar Táncművészeti Egyetem, amely képzési szerkezetével Európa élvonalában van – mondta Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár csütörtökön.
Pályázatot hirdet a Himnusz népzenei feldolgozására a gyulai Erkel Emlékház
Zenei pályázatot hirdet népzenészeknek, népzenei együtteseknek a Himnusz című költemény megírásának 200. évfordulója tiszteletére a gyulai Erkel Ferenc Emlékház, illetve az intézményt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft.
A Müpa az idei évet is a kulturális fenntarthatóságnak szenteli
A Müpában tavaly több mint 1500 program várta az érdeklődőket, akik nagy számban tértek vissza a pandémia után. Az intézmény az idei évet is a kulturális fenntarthatóságnak szenteli.
Visky András, Oláh Gyárfás és Imre Éva kapja az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat
Visky András író, drámaíró, Oláh Gyárfás szobrászművész, divattervező és Imre Éva színésznő kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte vasárnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kövér László: Madách előrevetítette a mai világunkat
Madách Imre 163 évvel ezelőtt megírt művében, Az ember tragédiájában előrevetítette a mai világunkat, benne „valamennyiünk félelmét és reményét” – mondta Kövér László házelnök pénteken Balassagyarmaton, a Madách Imre születésének 200. évfordulóján tartott Nógrád vármegyei Madách-ünnepségen.
Jelentős energiamegtakarítást ért el a Magyar Nemzeti Múzeum
Jelentős energiamegtakarítás ért el a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM): az adatok alapján a kormány által előírt csökkentést többszörösen túlteljesítette az intézmény.
Takaró Mihály és L. Simon László kapja idén a Madách-díjat
Madách Imrére emlékeznek születésének 200. évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton. A megyei Madách-ünnepségen átadják a Madách-díjakat is, amelyeket idén Takaró Mihály irodalomtörténésznek és L. Simon Lászlónak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának ítéltek.
A kültéri oktatás Kodály-módszere
A 2022-es évben a CAN Architects építésziroda csapata létrehozta a Bazalt Iskola elnevezésű programot, mely elindította a régióban a kültéri oktatás téri és pedagógiai feltételeinek megteremtését.