Kultpol
Potápi: a magyarság története mindazon népek története, akik egykor a közös hazában éltek
A magyarság története mindazon népek története, akik egykor közös hazában, Magyarországon éltek, és azt közösen építették – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Zágrábban.
Tizenhat új produkció filmes és színházas összefogással
A Nemzeti Filmintézet 16, színházak és filmesek összefogásával streamingszolgáltatásra és televíziós forgalmazásra készülő produkciónak szavazott meg gyártási támogatást.
Budapest MTV European Music Awards idei házigazdája
A könnyűzenei világ egyik legfontosabb eseménye, az MTV European Music Awards (MTV EMA) házigazdája lesz Budapest november 8-án.
Magas olasz állami kitüntetést vehetett át Baán László
Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját az olasz-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítésében végzett különleges érdemeiért az Olasz Köztársaság elnöke Olaszország Csillagrendjének parancsnoki fokozatával tüntette ki.
Magyar jelenidő és történelem
A 91. könyvhét alkalmából jelent meg Gerő András Mozaik. Magyar jelenidő és történelem című kötete. A kiadványt október 15-én mutatták be a Kertész Imre Intézetben. A szerzővel Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és Csunderlik Péter történész beszélgettek.
25 éve látható együtt a Munkácsy-trilógia
Erős Magyarország nincs kulturális erő nélkül – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Debrecenben abból az alkalomból, hogy a Déri Múzeumban 25 éve látható együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája: az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota.
A balatonboglári Xantus János Gömbkilátó lett az év kilátója
Az 1950-es években készített kilátó 3901 szavazattal nyerte el a címet.
Újabb támogatás a hazai divat- és designipari vállalkozásoknak
Tizenegy ígéretes divat- és designipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és designipari startup közösséget.
Tompa Gábor marad az Európai Színházi Unió Elnöke
Újraválasztották Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját az Európai Színházi Unió elnöki tisztségébe – közölte hétfőn a színház sajtóosztálya.
Neves művészek olvasták fel az SZFE-t támogató leveleket
Performanszot tartott a Független Szabad Egyetem elnevezésű csoport hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Szemere utcai épülete előtt, az eseményen magyar és külföldi egyetemek, hallgatók, színházak és civil szervezetek által a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak írt szolidaritási nyilatkozatokat tárták a közönség elé művészek közreműködésével.
A két világháború közti Magyarországot bemutató kiállítás nyílt Veszprémben
A két világháború közti Magyarországot mutatja be a Magyar Világ 1938-1940 című, hétfőn megnyílt tárlat Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeumban.
Átadták a megújult Szolnoki Művésztelepet
Átadták a Modern városok programban megújult, csaknem százhúsz éves Szolnoki Művésztelepet szombaton.
Gyerekek és veszélyek – felmérés az internethasználatról
A szülők fele egy-két órára, 20%-uk két-négy órára korlátozza a netezéssel töltött időt, de minden harmadik gyermek korlátlan időt tölthet a hálón.
SZFE – A hallgatók elutasították az épületek kiürítésére irányuló rendelkezést
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói elutasítják az épületek kiürítésére irányuló rendelkezést, és a tanév rendjének módosítását sem fogadják el – hangzott el a hallgatók péntek esti budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MMA állásfoglalása a könyvrongálással kapcsolatban
A Magyar Művészeti Akadémia állásfoglalást adott ki a könyvrongálással kapcsolatban, melyet alább változtatás nélkül közlünk.
A tavalyinál is több kép érkezett a Magyarország 365 fotópályázatra
Mára a fotográfia az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenységgé vált, ezt kihasználva hirdették meg szeptember 1-jén ismét a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre 5MB és 20MB közötti képeket várnak, hivatásos és amatőr fotográfusoktól egyaránt. Idén a tavalyinál is nagyobb közönséget szólított meg a pályázat.