Lackfi János: Álmomban visszatértem

álmomban visszatértem abba a házba
tudod, ahol akkor is
ahol besütött a redőny csíkjai közt
a szeletelt napfény
tudod, ahol volt sajt meg párizsi 
meg valószínűtlenül kőkemény kenyér
mint egy szikladarab
úgy kellett szétkaratéznom
jó, mondjuk álmomban nem ettünk
álmában nem éhes az ember, bár néha de
nem is volt ennivaló
csak a ház volt ugyanaz a régi
de olyan volt, mint az a ház akkor
nem olyan, mint az a ház most
igaz, nem is tudom, milyen lehet
most az a ház, ezer éve nem jártam ott 
lehet, azóta lebontották 
de hiába bontották le, ha álmomban
fel-alá sétálok benne
képzeld, mi lenne, ha visszamennék
az azóta már lebontott házhoz
sétálgatnék a levegőben 
a konténerekben elhordott lépcsőkön fel-alá
nézném a kilomtalanított
nagyképernyős tévét a nappaliban
az esőben összerohadt bőrgarnitúrán ülve
mely fénylene, rugói zenélnének alattam
kitámaszkodnék a lebontott gangra
cigit szívnék, amelyről már leszoktam
sört innék, amelyről már leszoktam
zenét hallgatnék, mely már nem hallható
karikára felszelném a hagymát
melyet már rég megettünk
meggyújtanám alatta a már nem égő gázlángot
mert szeretnélek vacsorával várni
titeket, akik már sosem jártok arra
tudod, melyik házra gondolok
hát ahol az emeleten
a nehéz függönyök takarásában
azon a nyikorgó heverőn
abban a negyvenfokos tocsogásban
akkor te meg én
na, pont oda járok vissza álmomban
egyedül, persze, hogy egyedül,
miért mit gondoltál, kivel
ne legyenek ötleteid
ezek az álmok a házról szólnak
nem szexuális fantáziák
ne légy féltékeny az álmaimra
nem tudnék álmaimban akarattal 
visszamenni bárhová
nem vágyakozom el innen amoda
nem akarok a porszagú függönyök takarásában
a redőny csíkjai közt beömlő napfényben
kőkemény kenyér, 
valamint sajt és felvágott elfogyasztása után
ott és akkor bárki mással
hanem itt akarok a beömlő gerlebúgás mellett
a magunk választotta matracokon
míg a kertben masíroznak a templomos lovagok
az égen Zeppelin-hőlégballon imbolyog
tarfejű tatárok erőszakolják a nőket 
kozákok rekvirálnak kenyeret géppisztollyal 
kisbíró hirdeti ki a sorozási jegyzéket
pontban a mi ablakunk alatt
én itt és most akarok veled
de közben csontjaimba épült az a gang
agyamban hagymás vért sütnek a nénik
fülemben káromkodik 
az aszfaltot fellocsoló házmester
viszkető hátamon érzem a szőnyegporoló ütését
idegrendszerem keramitkövén 
csattog a labda
muskátli vagyok ég vagyok
lecsöpögő víz vagyok
befőttesüvegben oszladozó csikk vagyok
izzó padlón sercenő köpés vagyok
madártejes felhő vagyok
kő vagyok jég vagyok
só vagyok hő vagyok
Isten ide-oda pattogó, 
hályogos szemgolyói a gesztenyefa alatt.