Impozáns kiállítással ünnepli a Várfok Galéria fennállásának 30. évfordulóját: a Legek a galéria teljes művészkörét felvonultatja egy-egy mű erejéig. A Várfok kivételes, több mint 1800 művet számláló raktárában jelen lévő alkotások közül láthatjuk a legkisebbet, a legnagyobbat, a legtöbbet publikáltat, a legújabbat, a legrészletgazdagabbat, a legtovább készültet, a legértékesebbet…

A kiállításba lépve Czigány Ákos Darwin Online sorozatának egyik darabja fogadja a látogatót, ami a galéria LEGnagyobb fotográfiája. Az alkotó Darwin egy kötetének üres oldalait fotózta egymás mellé, művét a könyv üres lapjai adják. A mű a hiátusról szól, így remekül reflektál erre a magából kifordult és összegubancolódott 2020-as évre is.

Van-e helye az ünneplésnek, amikor a világ ennyire kaotikus és zűrzavaros?

Lehet-e ezután tiszta lapot nyitni? Ez a fotó ebben a kiállításban a ritmikus némaság, az elhalkulás, az ünnepi csend szimbóluma is. Igen, kell ünnepelni, még ha ez az ünnep most csendesebb is, mint a megszokott. A tér felmagasztosul. Egyszerre érezzük a harminc év pezsgő lüktetését a falakban és azt is, hogy mennyire lélekemelő, hogy egy valós, fizikai térben lehetünk ezekkel a művekkel. 

A Legek a galéria két emblematikus művészének időn és téren átívelő barátságával folytatódik.

Françoise Gilot és Rozsda Endre két festménye egymás mellett szerepeltetése megidézi kettejük kapcsolatát, a közös alkotásokat, kiállításokat, az egymásra hatásokat, valamint felidézi azt a pillanatot is, amikor a Várfok 2000-ben a két kiállítóhelyiségében egyszerre megrendezett tárlataival tisztelgett a két művész életre szóló barátsága előtt. Gilot-tól most A Gordiuszi csomó V. festménye került a falra, ami a galéria LEGnagyobb Gilot-műve. A háttér üde, tiszta színei, hideg és meleg árnyalatai izgalmas kontrasztokat alkotnak. Az előtérben szereplő szürkés geometriai alakzat mozgásba hozza a kompozíciót, kvázi figurálissá teszi azt. 

Rozsda Endre A kékszakállú herceg vára festménye, ami az alkotó LEGnagyobb, LEGkomplexebb és LEGtovább készült műve, a Galéria idei évét is szépen keretbe foglalja: a Várfok év elején futott, nagy Rozsda-kiállításának is az egyik főműve volt ez a festmény. Bonyolult tér- és formastruktúrája, amelyen az alkotó 14 éven át dolgozott, visszhangozza Bartó operájának szavakkal ki nem fejezhető érzelmi komplexitását és ritmikáját. Hosszú időre fogva tart ez a mű: ahogy belefeledkezünk, újabb és újabb részei válnak hangsúlyossá, amelyek asszociációs játékra hívnak minket.

A tér végében oltárszerűen hat Újházi Péter monumentális Szőnyege, a LEGnagyobb festmény.

Hasonlóan messzire repít minket térben és időben, mint Rozsda műve. A tizenkét táblából álló mű tere nyitott, látszólag bármeddig tágítható, épp olyan végtelen, mint a világűr. Középen található kerek motívumegyüttese fokozatosan szétnyílik és a különböző színsávokban megannyi színes történet és sokalakos jelenet bontakozik ki. A festmény végtelensége kiszabadítja a befogadót a békylóiból, szinte szárnyalunk, miközben a mű ezernyi részlete egy egészen másféle térbe és időbe húz minket. 

E festmény mellett áll Szirtes akciódús, gesztuális műve, a Szobakép – Önismeret.

A LEGkormosabb, amelyi határozottsága, lendületessége, brutalitása folytán hat a nézőre.

A sejtemes háttérre mint ősi írásjelek kerülnek fel a világító sárga és feketébbnél feketébb vonalak. Hatalmas energiák lenyomatát őrzi a vászon: a tűz nyoma, a mozdulatsor lendületessége, a rítust idéző alkotás a performanszhoz hasonló szituációt teremt. 

Míg itt az erő az, ami hat ránk, addig Mulasics László LEGvastagabb festékréteggel mesfestett műve, a Riasztó erőd szakrális jellege folytán késztet minket megállásra. A különleges festésmódnak köszönhetően a mű felülete nagyon anyagszerű lesz. Ikonná lényegül át, ami ugyan közvetít egyfajta látványt, de a lényege mégis megfoghatatlan és elérhetetlen. A festmény archaizáló hangja ősi tudásokról mesél. 

Aatoth franyo LEgvörösebb festménye a Szívügyek, amelynek vastag, piros hátteréből egy anatómiai szív tűnik elő. Ezt a szívet különféle harcosok és fegyverek állják körül, amelyek Cupidóként próbálják meghódítani vagy leigázni a kompozíció fő elemét. E mű a távolság és közelség dimenzióiban válik igazán izgalmassá. Minél messzebb megyünk, a háttér annál homogénebbé válik, míg a műhöz közel hajolva az ecsetvonások elénk tárulnak, izgalmas faktúrát adva a festménynek.

El Kazovszkij Kilenc farkas a karácsonyfán műve nemcsak a LEGtöbb vándorállatot tartalmazó mű, hanem talán

a LEGünnepibb kép ezen a kiállításon.

Ugyan az alkotó számára a karácsonyfaállítás rituáléja fontos szertartás volt, festményein mégis ritkán jelenik meg ez az ünnepi szimbólum. Magánmitológiájának jellegzetes motívumai is visszaköszönnek ezen a festményen, az elhúzott függöny, az épületrészlet, valamint a vándorállatok, amelyek karácsonyfadíszekként, égő gyertyákként merednek az ég felé a faágak csúcsain.

Gilot felszálló főnixe vezeti a látogatót a tér másik egységébe. Ez a keret nélküli mű, időben és térben lebegő alkotás meditatív, elmélkedő kép. Békét és nyugalmat áraszt magából, így a látogatót is képes átlényegíteni, saját időt és teret vonni köré. Ahogy Gilot mondja,

ez a festmény „ének a félelem ellen”.

Reményt közvetít. Ezt a festményt nézve hinni kezdünk abban, hogy hamarosan helyreáll az egyensúly.

Izgalmas e mű mellett Orr Máté Tükröm, tükröm festménye, nemcsak azért, mert ezek az alkotók LEGnagyobb alkotásai. De azért is, mert míg Gilot festménye a szebb jövőről mesél, addig Orr festménye a jelen helyzet szürrealitását, groteszk mivoltát is felidézi a látogatóban. A naturalisztikusan megfestett akt és fehér nyúl egyszerre idézi meg Alice csodaországát, de szépen parafrazálja Velazquez egyetlen fennmaradt aktját, a Vénusz tükörrel című festményét is. 

Ha már groteszk: Győrffy László Facefuck sorozatának három darabját is láthatjuk most. Ezek a deformált, szétfolyó, visszataszító, borzongtató arcok tökéletesen visszaadják a jelen létállapotát, a keretnélküliséget, a szubjektum semmire helyezettségét.

Innen nézve ezekkel a szobrokkal párhuzamba hozható Nemes Anna, a galéria LEgfiatalabb művészének önarcképe, amely festékfoltokból áll össze. A kompozíció rétegei egyszerre rajzolják ki előttünk az arcot és teszik semmissé azt. A látványhoz mintha hozzáférnénk, miközben a kirajzolódó mintázatok el is rejtik azt.

A galéria LEGújabb festményén, Herman Levente Nulladik kilométerén a természet kerül a fókuszba.

Ez a vitális táj körbeöleli, szinte magába szippantja az ég felé meredő betontömböt, az emberi kéz egyetlen nyomát.

Szotyory László festménye is egy tájat tár elénk: vad-bukolikus dzsungele a szépség iránti rajongást közvetíti. Míg ez a mű a látványról szól, addig mellette Várady Róbert képe a kiállítás LEGfilozofikusabb alkotása, amelyen egzisztenciális kérdések öltenek testet.

A Várfok kabinettermében egy egész falat betöltenek a galéria legkisebb méretű munkái. Ezek így igen erős vizuális hatást gyakorolnak a befogadóra. Ez a fal egyfajta összegzés is: képet ad a művészkörről, de eszünkbe juttat sok-sok kiállítást az elmúlt harminc évből. A fal hirdeti a Várfok Galéria történetiségét, életművekben gondolkodó eszmeiségét és minőség iránti elkötelezettségét.

E munkák igazolják azt is, hogy a minőség nem méretfüggő.

A válogatás képet ad a művészkör alkotóinak virtuóz technikai tudásáról, sokrétű gondolatiságáról. Izgalmas játékra hív a képcsoport, a művek egymással is párbeszédben állnak, és sok közülük eszünkbe juttatja a jelenünket. Például feLugossy Szappan felirata a vírus elleni védekezésre reflektál. A Jövő nyár pedig a reményt ad, hiszen arról szól, hogy talán hamarosan visszatér minden a normális kerékvágásba. 

A kiállítás a galéria nyitvatartási idejében, élőben látogatható január 16-ig.

Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert