A tárlatról Kéri Mihály, a kiállítás kurátora, az Érdi Művésztelep vezetője mesélt a Kultúra.hu-nak. ?Rendkívül különleges anyagot mutat be Baksai József. A látogatók elmélyült, filozofikus tartalmú művészetet láthatnak a galériában? ? mondta el Kéri Mihály, hozzátéve: műfajilag nehéz behatárolni az alkotásokat, mivel a festmény és a grafika között van az a kifejezési nyelv, amellyel találkozhatunk a tárlaton.

 

2013-cruor

?Sorozatként is tekinthetünk a művekre, amelyeknek összefoglaló témája a meditáció. Az alkotásokon sokszor maga a kolduló edény jelenik meg, amely nemcsak a kéregetés eszköze, hanem a meditáló szerzeteseké is. Ilyen módon a művész tárgyszerűen is utal a meditációra, ugyanakkor a képek maguk is a meditáció eszközei lehetnek a nézők számára. Előfordul, hogy a műveken ezek az edények vérrel vannak tele, ebben az esetben egészen erős drámai szimbólumot jelenítenek meg? ? fejtette ki a kurátor, kiemelve, hogy egyfajta buddhista elmélyültség, meditatív gondolatiság jelenik meg a képeken, amelyek párbeszédre hívják a nézőket. A befogadók részéről is ?befektetést? kíván ugyanis az alkotások megértése, de érdemes ráfordítani az energiát, mert amit kaphatunk, az örök érték.

 

Baksai Józsefről:

Baksai József 1985 és 1990 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Sváby Lajos oktatta, majd 1990-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Magyar Képzőművészeti Alapnak (MAOE), 1996 óta a Magyar Festők Társaságának, 1997-től pedig a Magyar Grafikusművészek Szövetségénektagja.

 

Nagyméretű vásznaira olyan vastagon hordja fel az olajfestéket, hogy az alakok térbeli benyomást keltenek. Gyakran használ sötét vagy földszíneket, és főként mitológiai témákat dolgoz fel. Tanulmányai idején hatott rá Anselm Kiefer, George Baselitz és Francis Bacon. Különböző kultúrköröket feldolgozó sorozatokban gondolkodik (1979: Aragon; 1982: Jefferson; 1987: Arch; 1990: Tot; 1993: Grál; 1995: Csend; 1997: Kispróféták), 1992 óta pedig vegyes technikájú (enyvezett, ragasztott) grafikákat, rajzokat, illusztrációkat, installációkat is készít, utóbbiakat másokkal közösen.

Forrás: Kultúra.hu/Wikipédia

Fotó: Érdi Galéria oldala