Holokauszt-emlékhellyé alakítják át a prágai vasútállomást
Megkezdődött a cseh főváros központjától északra álló Bubny vasútállomás nagyszabású átalakítása holokauszt-emlékhellyé.
Az 1923-ban épített vasútállomás épülete, a hozzá tartozó ingatlanok, illetve terület átalakítása két évet vesz igénybe. Az építkezési munkákat a tervek szerint 2027 márciusában fejezik be, s a nagyközönség előtt májusban, a második világháború befejezésének évfordulóján nyitják meg az emlékhely kapuit.
A korszerű holokausztmúzeum neve hivatalosan Emlékezés és párbeszéd központ – Bubny lesz. A nyilvánosságra hozott információk szerint a klasszikus múzeumi, valamint a multifunkciós kiállítási termek mellett kávéházat és különféle közösségi rendezvényeknek szolgáló termeket is kialakítanak.
Az átalakított Bubny vasútállomás nemcsak emlékhely és múzeum lesz, hanem egyfajta társadalmi-kulturális központ is, amely helyet ad a holokauszttal és annak mához szóló üzenetével foglalkozó különféle kiállításoknak, rendezvényeknek is.
Az új múzeum terveit a Hradec Královéban működő ARN Studio készítette, megvalósításukra pályázat útján a prágai Metrostav vállalat nyert jogot. A költségeket mintegy 200 millió koronára (3,2 milliárd forint) tervezik.
„A több mint százötven éves vasútállomásból, ahonnan a második világháború idején a zsidókkal telt szerelvényeket indították a haláltáborok felé, korszerű múzeumi és oktatási központ lesz, amely megőrzi a holokauszt emlékét, és továbbadja az új generációknak” – nyilatkozott Pavlína Šulcová, a központ igazgatója újságíróknak.
„A holokausztot megelőző években a társadalomban elterjedt a mesterségesen gerjesztett gyűlölet, erősödött a megosztottság, és fokozatosan felszámolták a demokratikus értékeket. Ezért is fontos egy ilyen múzeumi központ kialakítása, hogy mindezekre emlékeztessen, és levonhassuk a tanulságokat” – mondta Martin Baxa kulturális miniszter.
A leendő emlékhely egyik emblematikus darabját, jelképes alapkövét már 2015 márciusában leleplezték. Ales Vesely cseh szobrász alkotása – egy égbe meredő vasúti sínpár – a vasútállomás előtti téren látható. A műalkotás a második világháború idején elpusztított csehországi zsidóknak állít emléket, a háború idején innen szállították a prágai zsidókat vonaton a haláltáborokba.
Az alapkőletétel időpontja jelképes volt: 1944. március 8-áról 9-ére eső éjjel az auschwitzi koncentrációs táborban mintegy 4000 csehországi zsidót gyilkoltak meg a nácik.