Vajon melyik vidéki magyar városban lépett fel a legtöbb világsztár?
Ha Pécs a magyar popzene Manchestere – ahogy azt többen leírták –, akkor Szombathely minden bizonnyal a Bristolja. Nem lehetett nem észrevenni a rendszerváltást követő években, hogy a honi popnak most már nemcsak vidéki előadói vannak (debreceni Color, miskolci Edda), hanem fellegvárai is. Főleg ott jöttek létre fellegvárak, ahol voltak egyetemek és főiskolák, vagy fekvésük miatt több volt a napsütéses órák száma, már ami a rockot illeti.
A szegedieknek nemcsak egyetemük volt, de közel volt Szabadka is, ahonnan a Cezar konyak, az Adidas Samba cipő és Jordan Jeans mellett élelmes honfitársaink rocklemezeket is behoztak. Azon sem kellett csodálkozni, hogy a szegedi maszek lemezboltok jobban el voltak látva lemezekkel, mint Pesten a körúti bakelitbutikok. A botrányhős CPg az újvidéki Pekinška patka dalain tanulta meg, hogy mi az a punk, a bajai Fórum a Bijelo Dugme közvetítésével ismerkedett a skával, a szombathelyiekhez pedig Ausztria volt gyanúsan közel, így nemcsak a Vasárnapi koktélból és a Poptarisznyából tudták felvenni a német és az olasz diszkót, hanem az Ö3-ról az indie-popot vagy az X-Large tévéműsorból Frank Zappát.
Persze nemcsak az egyetemi vagy főiskolai klíma az előfeltétele annak, hogy egy város afféle rocksziget legyen, kellenek keltetők, műhelyek és olyan művházvezetők, akik szárnyakat adnak a vágyaknak, kellenek olyan helyi guruk, akiktől le lehet másolni Mike Oldfieldtől a The Police-on át a Devóig szinte mindent. Akiktől kölcsön lehet kéri a Mozgó Világokat és a The Wall magyar nyelvű szövegeit és a szamizdatokat. Szombathely tele volt gurukkal, rockprófétákkal, akik feltűntek a nagyon is progresszív helyi képtár estjein. Itt volt például 1987 őszén egy olyan irodalmi est, ahol felolvasott Kukorelly Endrétől Balaskó Jenőn és Kemény Istvánon át Garaczi Lászlóig szinte mindenki, akik a rendszerváltás után meghatározták a kortárs magyar irodalmat. És itt volt az Életünk folyóirat szerkesztősége, ahol sokszor kötöttek ki írók és a felolvasóestjük után velük kocsmázó helyi erők.
Szombathely azonban nemcsak a képtáráról, a lokális erőtéren messze túlmutató irodalmi életéről, a Savaria táncversenyéről volt híres, nemcsak a Haladás focicsapatáról ismerte az ország, hanem már a nyolcvanas évek eleje óta a Lord zenekarról is. A csapat még 1985-ben, a burgenlandi Felsőlövőn rögzítette az első albumát Big City Lights címmel, és szintén Ausztriában vették fel a Hungaroton gondozásában később megjelent Szemedben a csillagok című 1988-as keltezésű albumukat. A Lord szájhagyomány útján terjedt el az országban, már 1985 körül profi, gót betűs Lord-jelvényeket láthattunk a műbőr dzsekiken szerte az országban, miközben az első kislemezüket (Akarom őt! / Tépett álom) csak 1986-ban készíthették el.
A Lord nemcsak Pohl Mihály karakteres énekhangja és a zenekar melodikus hard-rockja miatt érdekes, hanem azért is, mert míg egyetlen glam-rock zsánerű csapatot sem tudott befuttatni a Hanglemezgyár, addig a Lord önerőből, alulról építkezve lett országosan ismert. Ami nem jött be a Som Lajos gründolta Senatornak, a Varga Miklós-féle V.M. Bandnek vagy a Fixnek, az többé-kevésbé sikerült a Lordnak. A magyar közönség alapvetően idegenkedett a glam hatású rocktól, de a Lordtól elfogadták ezt, és menők lettek azok körében, akik a P. Mobil, P. Box és a Korál feloszlása után kerestek valami frissnek tűnő rockzenét.
Az 1963-ban alapított Művelődési és Sportház nemcsak a Lordnak adott otthont, még a szocializmus kellős közepén, de aztán olyan világsztárok is felléptek itt, mint a dallamos hard-rock egyik nagymestere, a Nazareth, a Magyarországon is bemutatott Üvegtörők című punkfilmben feltűnt Hazel O' Connor, a reagge Bob Marley utáni legnagyobb csillaga, Eddy Grant és minden hard-rock zenekar eszményképe, a Deep Purple is. Ennyi világsztárral a Szombathelynél nagyobb Szeged és Debrecen sem büszkélkedhetett a rendszerváltás környékén. Hogy hozta ezt össze Vas népe? Nos, azt beszélik, hogy a Multimédia (ma Live Nation) magyarországi főnöke, Hegedűs László keze volt a dologban, biztonsági főnökének voltak szombathelyi gyökerei, de az sem volt mindegy, hogy Szombathely közel volt az osztrák határhoz.
Mielőtt az Anima Sound System a kilencvenes években befutott volna, a dobosuk, Rozmán Zoltán már ismert volt a Seduxen nevű punkzenekarból, de a szombathelyi kötődésű Winkler Róbert újságíró egykori zenekara, a Kutyahús is kilépett a regionalitásból. Szombathelyen gyakorlatilag az össze népszerű ifjúsági szubkultúrának voltak zenekarai, hardcore-t játszott a Canis Merga, a Tiltott Zóna, dark wave-et a Jeanne Darc, ebből alakul meg aztán az ország egyik legjobb modern-rock zenekara, a Strong Deformity, de a street-punk/ Oi kocsmapunkcsapat, a Derkovbois is szombathelyi illetőségű.
Persze, a város legismertebb zenekara a számos nemzetközi fórumon is sikert arató Anima Sound System, akik mindent kevernek mindennel, leginkább az elektronikus alapú zenét a folkkal. De ahogy szinte albumról albumra változott a formáció felállása, úgy lett egyre nehezebb beazonosítani a zenéjüket is. Bécsben már sikereik voltak, amikor Budapesten befutottak. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején több tízezer néző előtt léptek fel a Szigeten, az Anima Sound System mindig is az egyik legnagyobb húzónévnek számított a Tilos partykon. Van, aki szerint a legjobb lemezük a Shalom (1995), a Hungarian Astronaut (1996) és az Anima (1997), a legnépszerűbb kiadványuk talán a 2003-as Aquanistan volt. A formáció még mindig aktív, sőt évről évre megújul, és készít egyre melodikusabb és koncepciózusabb albumokat (Szomnakuno 2022, Derkovits, 2024).
A Derkovits című albumukkal - mely a szombathelyi Derkovits lakótelepre utal - Prieger Zsolt, a zenekar vezetője hazatért. Hiába lakik most Martonvásáron, a szülőváros olyan, mint a szülői ház, csak nagyobb kiterjesztésben. A kiterjesztés pedig lehet bármekkora, ahogy egy színpad is. A lényeg, hogy a kontrollban halljuk a hangokat, és akkor nem tévedünk el, sem a színpadon, sem az élet más színterein.
