Mértéktartó és megfontolt – így élt I. Rákóczi György erdélyi fejedelem

A Rákóczi család vagyonát és befolyását megalapozó Rákóczi Zsigmond legidősebb fia 1593. június 8-án született Szerencsen. Apját 1607-ben erdélyi fejedelemmé választották, de egy év múlva a hajdúk felkelése miatt lemondott, s nem sokkal később meghalt. Birtokainak igazgatását fia vette át, aki Borsod vármegye főispánja is lett, és 1616-ban elvette Lorántffy Zsuzsannát, aki hozományként Sárospatakot vitte a házasságba. A buzgó protestáns Rákóczi György feltétel nélkül támogatta Bethlen Gábort, s amikor a fejedelem a harmincéves háború elején elfoglalta azt a hét felső-magyarországi vármegyét, ahol Rákóczi birtokai koncentrálódtak, meghívta Rákóczit a fejedelmi tanácsba.

Bethlen 1629-ben bekövetkezett halálát követően az erdélyi rendek nem fogadták el német özvegye, Brandenburgi Katalin fejedelemségét, 1630-ban lemondatták a politikai intrikákban járatlan hercegnőt, és a protestáns rendek Rákóczit hívták meg a trónra. Mire azonban Rákóczi Erdélybe ért, az országgyűlés 1630 szeptemberében idősebb Bethlen István korábbi kormányzót választotta fejedelemmé. A török Porta mindkettejük számára megküldte a jóváhagyást jelentő okiratot, és a lemondatott Brandenburgi Katalin végül Rákóczi kinevezését olvasta fel az országgyűlésen.

Az új fejedelem először Esterházy Miklós nádor ellen vonult, aki az erdélyi belpolitikai válságot kihasználva fegyverrel próbálta a hét felső-magyarországi vármegyét ismét a Magyar Királyság részévé tenni. Rákóczi hajdúival Rakamaz mellett legyőzte a nádor seregét, majd szerződést kötött II. Ferdinánd királlyal.

Rákóczi érezte, hogy helyzete Erdélyben még mindig kissé ingatag, ezért fogott uralma megszilárdításához.

Könyörtelenül leszámolt mindenkivel, akiben hatalma korlátját látta. Elsődleges eszköze a fejedelmek által korábban is előszeretettel használt hűtlenségi perek indítása volt, s mivel ezek többségükben fő- és jószágvesztéssel végződtek, egyúttal birtokait is gyarapította.

A bigott kálvinista, hatalmát Istentől eredeztető fejedelem leginkább a katolikus főurakkal igyekezett leszámolni, 1638-ban a hírhedt dési terminus során pedig az összes erdélyi szombatost (vagyis a szentháromság-tagadó protestáns felekezet tagjait) halállal és börtönnel fenyegetve arra kényszerített, hogy térjenek át a négy bevett vallás egyikére.

Folytatta a bethleni gazdaságpolitikát: támogatta a külkereskedelmet, kereskedelemi monopóliumot vezetett be marhára, a higanyra, a sóra és a vasra. A fejedelemség elsődleges külgazdasági partnere Velence és az Oszmán Birodalom volt, de a német területekkel való kapcsolatok is egyre jelentősebbé váltak. Sokat tett a nagybirtokok korszerűsítéséért, nagyszámú hadmérnököt hozatott országába, akik megerősítették a végvárakat. Uralmát viszonylagos nyugalom, gazdasági fellendülés és a kultúra virágzása jellemezte.

Megfontolt külpolitikát folytatott, kerülte a kockázatos döntéseket. A trónigényéről letenni nem akaró Bethlen István 1636-ban török segítséggel indult ellene, de Rákóczi Szalontánál legyőzte. A harmincéves háború utolsó szakaszában, 1644-ben Bethlen Gáborhoz hasonlóan haddal indult a Habsburgok ellen. Bevonult Kassára, de a váltakozó sikerrel folyó hadakozás során a Felvidéket már nem tudta elfoglalni. A III. Ferdinánd királlyal kialkudott békét végül nem írta alá, 1645-ben XIV. Lajos francia király pénzbeli támogatásával, a svédekkel szövetségben és a Porta tiltása ellenére ismét hadjáratot indított. Különösebb ellenállás nélkül jutott el Morvaországig, ahol egyesült a svéd seregekkel, de Brünn alól visszafordult és hazatért Erdélybe. Az év végén Linzben békét kötött III. Ferdinánddal, az egyezség biztosította a Magyar Királyság összes alattvalójának a szabad vallásgyakorlást, maga Rákóczi élete végéig megtarthatta a Bethlen Gábor által elfoglalt hét vármegyét, ezek közül Szabolcsot és Szatmárt fiai is örökölhették. Az egyértelmű sikernek számító békekötés után többé nem kapcsolódott be a harcokba, hiába kérte többször is a protestáns szövetség.

Az egykorú források szerint Rákóczi mindenben mértéktartó volt, gazdagsága ellenére kerülte a fényűzést, puritán életmódot folytatott.

Jóllehet a katolicizmus minden megnyilvánulásától ódzkodott, levelezésben állt Pázmány Péter esztergomi érsekkel. Pártolta a művészeteket és a tudományt, nevéhez fűződik az első erdélyi román nyelvű iskola alapítása, anyagi segítségével készült el az Újszövetség első román nyelvű fordítása. Bibliáját utazásaira és hadakozásaiba is magával vitte. Méltán érdemelte ki a „bibliás őrálló fejedelem” nevet. A korszak Erdélyében példátlan volt magánkönyvtára, nyomdát alapított Váradon, uralma alatt új templomok épültek, a régebbieket helyreállították. Támogatta az erdélyi fiatalok külföldi egyetemeken való tanulását, s ha visszatértek az országba, sokakat maga mellé vett. Egyetemet alapítani több próbálkozása után sem sikerült – Bethlen alatt Gyulafehérváron létesült kollégium, azonban ennek csak teológiai fakultása volt – , de több gimnáziumot hozott létre.

I. Rákóczi György 1648. október 11-én bekövetkezett halálakor fiára, II. Rákóczi Györgyre erős, központosított, biztos bevételekkel rendelkező, komoly közép-európai hatalomnak számító államot hagyott. II. Rákóczi György volt az első erdélyi fejedelem, akit gyermekkorától fogva tudatosan készítettek fel az uralkodásra, azonban apja megfontoltságát nem örökölte. Túlbecsülte erejét, elődjeivel ellentétben nem tudott a Habsburg és az Oszmán Birodalom között egyensúlyozni, balul sikerült lengyelországi hadjáratával pedig elindította Erdély hanyatlását.

A képen ismeretlen festő képe I. Rákóczi Györgyről (részlet). Forrás: Wikimedia Commons