Mi volt a legnagyobb gyerekkori álmod?

Az, hogy orvos leszek. Vagy mérnök. Vagy bármilyen, közelebbről nem definiált foglalkozású magányos értelmiségi, aki egy barátságos garzonban él majd rengeteg könyv között egy nagy, sötét városban, és balzsamos tavaszi estéken elsétál valami halvány neonfényű kifőzdébe vacsoráért. Végül máshogy alakult, de egész jó lett így is. 

Mit játszottál utoljára?

Sudokut a vonaton.

Van olyan művészeti alkotás (könyv, film, zenei album), amit szeretnél újra először megismerni (olvasni, látni, meghallgatni)?

Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha most kezdhetnék először könyveket olvasni, lemezeket hallgatni és filmeket nézni. Visszamenni azokba a varázslatos időkbe, amikor kritikátlanul befogadtam mindent.

Van olyan alapmű, amit mindenkinek „illik” szeretni, de te valamiért ki nem állhatod? Ha igen, miért?

Sok van. Az Ulyssest már háromszor dobtam dühösen a sarokba, Nádas Pétert nem bírom elolvasni, Kerouactól az Útont egyenesen utálom, ilyenek vannak. Szerintem ennek nem kell különösebben nagy jelentőséget tulajdonítani. Aztán persze legmerészebb álmaink is valóra válthatók, hiszen a Varázshegy például felnőttként, számos hiábavaló próbálkozás után, ráadásul angol fordításban lett az egyik kedvenc regényem.

Ha filmet készítenének rólad, milyen műfajú lenne?

Ha filmet készítenének rólam, sajnos valószínűleg valami kortárs generációs szenvelgés lenne, de ha azt kérdezed, én milyennek képzelem, akkor álomszerű neo-noir, mint a The Long Goodbye vagy egyetlen őrült éjszaka kalandos története, mint az Into The Night vagy az After Hours.

Kire bíznád a főszerepet?

Mindenképpen Owen Wilsonra.

Ha bármilyen tehetséget választhatnál, mi lenne az?

Szeretném, ha lenne bármiféle vizuális kultúrám.

Mi kell ahhoz, hogy otthonosan érezd magad valahol?

Könyvek, hangcucc, villanysütő, tévé, kád.

Melyik képzőművészeti alkotást látnád szívesen az otthonodban?

Nagyon szeretném, ha lenne bármiféle vizuális kultúrám. Félve mondom, de David Hockney-t szeretem.

Ha bármelyik korba visszautazhatnál pár napra, melyik lenne az?

Ha Magyarország, akkor nyolcvanas évek és vidék, ha külföld, akkor szintén nyolcvanas évek és Los Angeles.

Ha találkoznál egy űrlénnyel, aki semmit nem tud a magyar kultúráról, mik azok, amiket feltétlenül megmutatnál neki?

Szürke térkövet biztos nem mutatnék neki. Nem tudom, mit tehetnék az ügy érdekében, talán elvinném a helyekre, amiket szeretek: a bajai lerakatba, a régi házunk mögötti földutakon sétálnék vele, aztán elvonatoznánk Pestre, ahol zenét hallgatnánk és mászkálnánk mindenfelé. Csak a saját kultúrámat tudom megmutatni.

Ha bárkivel elmehetnél sörözni, kit választanál? Olyan is lehet, aki már nem él. Mit kérdeznél tőle, mivel töltenétek az estét?

Ez mindig változik. Legyen Ellen Gilchrist, de én kólát iszom.

Ha festmény lennél, hogy néznél ki?

Vizuális kultúrát követelek!

Portréfotók: Komróczki Dia