Amikor az interjú elején gratuláltam Mikulás Ferencnek a kitüntetéshez, azt felelte, hogy sok szerencse kellett hozzá, vagy nem tudja, micsoda. – Viccesen szoktam mondani, hogy a nehézségek tettek kreatívvá, de valójában ez az igazság – tette hozzá, és nehézségekben nem is szűkölködött a pályafutása. Annak idején elmesélte, hogy Jankovics Marcellről még katona korában hallott egy közös ismerősüktől. A világhírűvé vált rajzfilmes akkoriban segédmunkás volt. Mindkettőjüket a szocialista állam szemében megbízhatatlannak ítélt személyként tartották nyilván. Nyilván a szerencse is szerepet játszott sorsának alakulásában, amikor fiatalon odakerült a Pannónia Filmstúdióhoz. Később, amikor a Pannónia bővülni akart, mert rengeteg munkájuk volt, és kellett nekik egy új műhely, új helyszínnek Kecskemétet választották, és ő elvállalta, hogy a semmiből épít fel egy animációs műhelyt.
Miként bírja, hogy a hírek szerint tavaly eltávolodott a Kecskeméti Rajzfilmstúdiótól?
Sehogy, megpróbáltam, de nem sikerült. Újból ügyvezető igazgató és fesztiváligazgató vagyok. Így alakult. Még csak 84 éves vagyok, úgyhogy bírnom kell.
Muszáj Herkules?
Valami olyasmi.
Jól gondolom, hogy hihetetlenül gazdag élettörténetének – legalábbis szakmai szempontból – az volt a fordulópontja, amikor 31 évesen elvállalta, hogy felállít egy rajzfilmstúdiót Kecskeméten?
Igen. Mindezt úgy, hogy valójában sem épületünk, sem emberünk nem volt hozzá. Álltam Kecskemét főterén, és elképzeltem valamit, ami sokkal lassabban jött létre, mint akkor gondoltam, de megvalósult. Az 1970-es években kitaláltam, hogy mi kell ahhoz, hogy a nemzetközi színvonalhoz tarthassuk magunkat. Meghirdettem egy nemzetközi ösztöndíjat, amire 25 országból 36-an jöttek, illetve kitaláltam a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. A KAFF idén lesz negyvenéves.
Ami a hetvenes években még csak álom volt. Hogy lett belőle valóság?
Úgy kezdődött, hogy felvettem tizenhárom fiatalembert, akiknek a többsége képzőművészeti középiskolába járt.
Amikor már tető volt a fejünk felett, saját pénzünkön kimentünk a kollégáimmal a Zágrábi Animációs Fesztiválra, aztán Krakkóba a nemzetközi rövidfilmfesztiválra is. Láttam, hogy nem ördöngösség egy ilyen, támogatók szükségesek hozzá, és meg kell hirdetni. Gyakorlatilag az ösztöndíjrendszer és a fesztivál indította el a stúdiót abba az irányba, hogy nemzetközi mércével is mérhetővé váljon.
Hol áll most a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál a nemzetközi filmfesztiválok rangsorában?
Azt szokták mondani, hogy a világ tíz legjobb fesztiválja között vagyunk. Leszűkítettük a fesztivál profilját európai egész estés vagy televíziós filmek versenyére, illetve a két év alatt készült magyar filmeknek a seregszemléjére. Természetesen Európán kívülről is hívunk zsűritagokat, illetve különböző városok vagy tájegységek, országok animációs filmjeit is levetítjük. Most például a Nordic Animation, tehát az északi országok animációs filmjeit mutatjuk be. Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia és Izland filmjeiből lesz válogatás. Korábban Afrikát és Ausztráliát is bemutattuk. A nemzetközileg is ismert vagy Oscar-díjjal jutalmazott filmrendezők zsűriben szereplő tagjainak a filmjeit is levetítettük, hogy lássák a magyar kollégák, mi történik a világban.
Egyértelmű, hogy a KAFF és a kecskeméti stúdiói is óriási sikertörténet. Mit emelne még ki gazdag életművéből?
Paraszti kultúrában töltöttem a gyerekkoromat Dunapatajon. Legbelül én még mindig az a gátlásos kisgyerek vagyok, nem is tudok hosszasan örvendezni a különböző sikereknek. Amikor valamit sikerül létrehozni, azt már természetesnek tekintem, és nézem a következő feladatot. Ez nem álszerénység, valójában így van. Így vagyok kódolva genetikailag, mindig azt keresem, hogy mit kell megoldani, mit kell csinálni.
Ennek is köszönhetően olyan, ma már legendás animációs projektek jöttek létre, mint például a Magyar népmesék-sorozat, amelyet az egész világon ismernek. Úgy tudom, hogy 180 millió fölött van a nézettsége.
Rég beszéltünk, mára 202 millió nézője van, a magyar nyelvű változatot 176 országban nézik. Ki gondolná, hogy 176 országban a világban vannak magyarok szétszórva? Pedig vannak, mert nyilván ők nézik magyar nyelven a népmesesorozatot.
Sok generáció örök emléke a Vízipók-csodapók-sorozat, amiről elmesélte, hogy Hirohito japán császárnak ez volt a kedvenc animációja.
Amikor a Pannóniában elkészült az első epizód, bemutatták egy német forgalmazónak, aki közölte, hogy nem szabad folytatni, mert csúnyák a szereplők. A Pannónia akkori igazgatója, Matolcsy H. György megkérdezte tőlem, hogy elkezdenék-e vele foglalkozni. Elvállaltam, így lett a Vízipók-csodapókból végül is háromszor tizenhárom epizód.
A Magyar népmesék-sorozat kezdetén is voltak nehézségek?
Amikor megalakult a kecskeméti műterem, természetesen még nem voltak íróink, de a magyar népmese sorozat meséi már „készen voltak”. Megkerestem a Tudományos Akadémia néprajzkutató csoportját, és Kovács Ágnessel kiválogattuk azokat a történeteket, amelyek alkalmasnak látszottak. Jankovics Marci ötlete volt, hogy nézzük meg a történelmi Magyarország népi díszítőművészetét, tudniillik a mesékhez oda volt írva, hogy ki gyűjtötte őket, mikor és milyen tájegységben. Annak a területnek a népművészetét emeltük be az epizódokba, ahol a mesét gyűjtötték. A Kaláka együttes megpróbált szintén olyan muzsikát hozzárendelni, amelyet az adott tájegységen gyűjtöttek.
Jankovics Marcellt említette, aki nemcsak munkatársa, hanem barátja is volt. Sajnos csak Jankovics halála után, de végül sikerült befejezni a Toldi egész estés animációs filmváltozatát is.
A Toldi előtt készítettük vele a Mondák a magyar történelemből sorozatot. Emlékszem, hogy nyár volt, amikor beállítottam hozzá, a kertben ült, a fák árnyékában egy karosszékben. Leültem mellé, és elmondtam, hogy érdemes lenne a mondáinkkal egy magyar történelmi sorozatot csinálni. Ez azonnal megtetszett neki. A Toldira csak másodszorra sikerült rábeszélnem, de jó, hogy sikerült, óriási teljesítmény, hogy végül is elkészült, még úgy is, hogy ő már nem lehetett ott a végén.
De olyanok fejezték be, akik pontosan tudták, mit akart Jankovics Marcell?
Igen, nagyon jó kis csapatunk volt és van. Most folytatjuk a Magyar népmesék-sorozatot is azokkal a fiatalemberekkel, akik korábban a Toldiban is dolgoztak. Négyet kiválasztottam a fiatalok közül, és most ők rendeznek újabb tizenhárom epizódot.
Ez szenzációs hír! A Kaláka is részt vesz a folytatásban?
Természetesen. Azt sajnálom, hogy Szabó Gyula már nincs velünk, mert ő nemcsak szépen beszélt, hanem ismerte a nyelvjárásokat is, és úgy mondta el a történetet, hogy az önmagában is élvezetes volt.
Felejthetetlen, de az is tény, hogy angol nyelvre szinkronizálva is világszerte szeretik a sorozatot.
Az például nagyon érdekes, hogy magyar és angol nyelven is A szorgalmas és a rest leány című epizód a legnézettebb. Vagy egy másik érdekes tény is, miszerint az angol nyelvű változatot az Egyesült Államok után Indiában és a Fülöp-szigeteken nézik a legtöbben. Talán azért, mert hasonló a gondolkodásunk és a képi kultúránk.
Hol nézik legtöbben a magyar nyelvterületen kívül magyar nyelven a sorozatot?
Németországban hatmillióan, Angliában pedig 3,5 millióan. Rengeteg magyar él kint, és a gyerekeikkel együtt nézik a magyar népmeséket.
A Magyar népmesék-sorozat egyfajta kulturális horgony lett?
Olyasmi. Elég vicces, hogy amikor a korábbi foci-Európa-bajnokságon a magyarok legyőzték Ausztriát, több ezer magyar szurkoló kezdte énekelni a sorozat közismert zenéjét. Azt szoktam mondani, hogy ma Magyarországon két dolog tartja össze az embereket, a foci meg a magyar népmese.
A kecskeméti stúdióban rengeteg külföldi produkció is készül. Miért jönnek ide filmet csináltatni?
Valóban örülök annak, hogy Európában bedolgoztuk magunkat az animációs szakmába. Három Oscar-nominált filmben is dolgoztunk. Most került a mozikba egy Oscar-díjas játékfilmrendezővel készült munkánk. Michel Hazanavicius rendezte A legértékesebb áru című egész estés animációs filmet, amely holokauszttémájú. Ez is mutatja, hogy az animáció kinőtte a Disney pizsamáját, rengeteg felnőtteknek szóló film készül a világpiacon. Tavalyelőtt a zágrábi fesztiválon, ahol a zsűri tagja voltam, az egész estés filmek között hét film versenyzett, és mind a hét felnőtteknek készült. Most éppen kanadai megrendelésre fogunk dolgozni egy egész estés filmben.
Hány nagy külföldi megbízásuk volt?
Nem tudom a pontos számot, úgy emlékszem, 12 országból több mint 30 produkciót csináltunk. Rá vagyunk kényszerítve, tudniillik van egy épületünk, amelyet saját magunk építettünk föl, és egy csapatunk, amelynek munkát kell adni. Jelen pillanatban a Nemzeti Filmintézet nem stúdiókat támogat, hanem projekteket. A legtöbbször egy rendező vagy producer, akinek van egy filmötlete, a piacról összegyűjti azokat az alkotókat, akiket alkalmaz, megcsinálják a filmet, majd szélnek eresztik az embereket. Nálunk viszont kezdettől fogva stabil munkatársak dolgoznak éveken keresztül. Azért is tudunk külföldi munkákat végezni, mert van egy állandó stáb, akik már bedolgozták magukat a külföldi produkciókba, és éppen ezért keresnek meg bennünket.
Az utóbbi években az államilag támogatott magyar filmgyártás sikerágazata egyértelműen az animáció. Hogy látja ebben a saját szerepét?
Az én szerepemről beszéljenek mások, de azt sajnos el kell mondani, hogy az animációs filmek kevesebb támogatást kapnak általában, mint a játékfilmek. A televíziók már egyáltalán nem rendelnek. Különböző helyekről, a Nemzeti Filmintézettől, a Nemzeti Kulturális Alaptól pályázunk támogatásra, hogy elkészüljön egy-egy cigány mese sorozat, most például a Mol Új Európa Alapítványa támogatja a Magyar szentek vallomása sorozatunkat.
Ahogy mondani szokta, a nehézségek teszik kreatívvá.
Igaza van, és most ünnepelni kell.
Fotó: Bach Máté / Kultúra.hu
