Művészet

Táncra termett történetek – Zsuráfszky Zoltán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes két bemutatójáról

Egy hónap alatt két darabot mutat be a Nemzeti Táncegyüttes a Müpában. A Végvárak, vitézek a török időkbe vezet, az Éljen, Petőfi! az 1848/49-es szabadságharc korát idézi. Zsuráfszky Zoltán mindkettőben színes zenei palettát tár elénk, a táncban is ötvözve kortárs és autentikus elemeket.

Kiállítással emlékezik Melis Györgyre az Operaház

A 20. század második felének egyik legnagyobb hatású operaénekese idén 100 éve született. A jubileumhoz kapcsolódóan Melis György 100 arca címmel nyílt fotókiállítás a Magyar Állami Operaház Vörös Szalonjában, amely megidézi a kivételes művész gazdag pályafutását.

Szabó P. Szilveszter biztosan nem lesz az Operett igazgatója, Gáspár Máté válthatja Mácsai Pált az Örkény élén

Az Index adta hírül, hogy másfél évvel a mandátuma lejárta előtt kiírták a budapesti Örkény István Színház igazgatói posztjára a pályázatot, Szabó P. Szilveszter pályázatát a Budapesti Operettszínház vezetésére érvénytelenítették, Barda Beáta pedig nem viszi végig igazgatói ciklusát a Trafóban.

„Folyamatos tanulás, fejlődés, változás” – interjú Rajna Martin karmesterrel

Az Eiffel Műhelyházban debütált 2020-ban a hazai fiatal karmester-generáció kiemelkedő művésze, aki az idei évadtól első karmesterként erősíti az Opera társulatát. A Junior Prima díjas, 27 esztendős Rajna Martinnal Szentgyörgyi Rita beszélgetett az Opera Magazin oldalán.

Lepattanó – a gombfocimozi forgatásán jártunk

Fanatikus gombfocisokról, papucshoz húzott zoknikról, szenvedélybetegségről és tériszonyos kutyáról is szó esik beszámolónkban.

Az 501-es fotói életről, halálról – beszélgetés Urbán Tamás fotográfussal

Saját hívószáma volt, amelyen a mentőkkel és rendőrökkel egy időben ő is megkapta az értesítést a riasztásokról, defibrillátor volt a kocsijában, hogy ha ő ér hamarabb a helyszínre, megkezdhesse az újraélesztést, és annyira elfogadták őt a drogosok, bebörtönzött bűnözők és prostituáltak, hogy engedték, fotózza őket. Urbán Tamás Balázs Béla-díjas fotográfussal beszélgettünk.

A bútorasztalos és Hamupipőke – Molnár Ferenc meséje Miskolcon

Miért éli reneszánszát Az üvegcipő? Vagy csupán véletlen, hogy egyszerre két színház tűzte műsorára Molnár Ferenc klasszikusát? A Miskolci Nemzeti Színház próbáján járva erre is kíváncsiak voltunk.

Madame Tussauds panoptikumától a Belvárosi Plébániatemplomig

A Tom és Jerry-rajzfilmsorozat egyik epizódjában Tom zongoravirtuózként Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját adja elő. Már ez is bizonyítja több mint 200 éve született zeneszerzőnk ismertségét és népszerűségét. Liszt viaszszobra természetesen a Budapesten nemrég nyílt Madame Tussauds panoptikumban is helyet kapott.

„Hazatér A csárdáskirálynő” – Béres Attila rendezi Miskolcon a világsikerű operettet

A Miskolci Színház bicentenáriumi ünnepi bemutatósorozatából nem maradhat ki a magyar operett valamely slágerdarabja sem. Választásuk a világszerte legtöbbet játszott klasszikusra, A csárdáskirálynőre esett, már csak azért is, mert a librettista Jenbach Béla Miskolc város szülötte volt.

Anima Sound System: lemezek Dylan és Derkovits jegyében

Két lemeznyi anyag kiadásával és megírásával zárja jubileumi évét a 30 éves Anima Sound System. A hazai elektronikus zenei színtér kiemelkedő csapata egy Bob Dylan-feldolgozáslemezt és Derkovits címmel saját dalokból álló anyagot is megjelentet a közeljövőben.

Gyilkos munkakultúra, haláli bunyók – itt a 16. Koreai Filmfesztivál programja

Huszonnégy friss dél-koreai filmmel vár mindenkit a 16. Koreai Filmfesztivál október 13. és 20. között Budapesten. Premier előtt vetítik az Oscar-esélyes Előző életeket, amely csak jövőre kerül a hazai mozikba, és a fesztivál vendége lesz Park Ha-sun, A királyi ház titkainak sztárja is.

Mulató Aztékok: tíz év underground hip-hop vinylen és CD-n

Megjelent a Mulató Aztékok első fizikai kiadványa. Az innovatív fővárosi underground hip-hop trió 2013–2023 című albuma vinylen és CD-n is kijött.

Pénteki kultúrrandi Pesti Emma festőművésszel

Pesti Emma vajdasági festőművész maga is olyan, mint egy festmény. Vörös haja, mint egy-egy ecsetvonás, és mindig valami szép azúrkék szín lengi körül. Olyan tájak jelennek meg képein, amelyeket jó lenne meglátogatni, belebújni, üldögélni és nézni napot, ahogy éppen le- vagy felfelé kúszik az égen.

Közönségkedvenc színházban és filmen – Rózsahegyi Kálmánra emlékezünk

Százötven éve, 1873. október 6-án született Rózsahegyi Kálmán színész, pedagógus, kiváló művész, akinek méltán híres színiiskolájából számos neves művész került ki.

Tündérkert: politikai dráma és szenvedély a képernyőn

Báthory Gábor, a fiatal és vakmerő fejedelem sikeres hadjárata végén Kolozsvárra, az Imreffy-kastélyba érkezik, ahol barátok és ellenségek egyaránt tiszteletüket teszik. Azonnal kezdetét veszi a hatalmi harc a 17. századi Erdély körül… A kalandfilmbe illő történetet október 13-ától láthatjuk.

Az Operaházban forgott Gyémánt Bálint új dalának élő videófelvétele

A német Jazzhaus Records kiadónál jelenik meg a Gyémánt Bálint Trió Vortex of Silence című lemeze. Az album bevezető dalához, a Dancing Dragonhoz az Operaházban forgattak élőben rögzített videót. A lemezbemutató koncert 2024. február 16-án lesz a Müpában.