Művészet

A zene és a tanítás itt maradt velünk – interjú Póka Vanessával

A legfontosabb, amit édesapjától tanult, az az, hogy: „magadért csinálod” – árulta el Póka Vanessa, aki Póka Egon örökségéről, a Kőbányai Zenei Stúdióról és a rövidesen induló könnyűzenei felsőoktatási képzésről is beszélt.

Négykezes kotta – egy textil- és egy üvegművész közös munkái a Fugában

Vereczkey Szilvia textilművész és Köblitz Birgit üvegművész, mindketten Ferenczy Noémi-díjjal kitüntetettek, a maguk szakterületén elismert alkotók közös munkáit láthatja a nagyközönség 2023. október 8-ig a Fuga Építészeti Központban.

Magyar találmányok nélkül ma a zene sem lenne ennyire gazdag

Yehudi Menuhin amerikai hegedűművész kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét a zene világnapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból mutatunk néhány zenével kapcsolatos magyar innovációt.

Bartók nyomában, avagy az élet a legnagyobb forgatókönyvíró

Hamarosan érkezik a képernyőkre a Bartók nyomában című dramatizált dokumentumfilm, mely Bartók Béla törökországi gyűjtőútját mutatja be. Mint kiderült, nemcsak a film története, de a forgatási munkálatok háttere is izgalmas – megnéztük, hogyan készül a kalandos mozifilm.

Rusznyák Gábor rendezésében mutatja be a miskolci színház a Hedda Gablert

Henrik Ibsen drámája alapján, Rusznyák Gábor rendezésében, Mészöly Annával a címszerepben mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Hedda Gablert. Az előadás szeptember 30-tól látható a teátrum Játékszínében. A darabról Rusznyák Gábor rendező és Mészöly Anna színművész beszélt.

Zoób Kati rovata: Közlekedés és divat

A divat olyan jelentős szerepet játszik a kultúránkban, hogy saját vizuális jelrendszerével mindenre reagál. A kerékpár és az autó megjelenése például olyan erőteljesen befolyásolta a nők öltözködését a praktikusabb, nagyobb szabadságot adó irányzatokkal, hogy valójában forradalmasította a divatot.

Pénteki kultúrrandi Parázs Bianka grafikus-kerámiaművésszel

„Valójában mindig keramikus fiúkba voltam szerelmes, de valahogy ezt a mintát nem sikerült felismernem mindaddig, amíg össze nem fújt a szél Ádámmal” – meséli Parázs Bianka, aki a grafikától az illusztráción át az animációig sok mindenben kipróbálta magát, jelenleg pedig a kerámiázás a legfőbb szenvedélye. Szó szerinti „szerelemprojektje” a Parbiart Studio, melyet párja alföldi szülőfalujában hívtak életre.

Nagyszabású Brâncuși-kiállítás nyílik szombaton Temesváron

A világhírű román szobrászművész, Constantin Brâncuși mintegy száz alkotásából nyílik nagyszabású kiállítás szeptember 30-án Temesváron az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat csúcspontjaként.

Tíz új zenei megjelenés, hogy könnyebb szívvel búcsúzzunk a nyártól

A július és az augusztus is bővelkedett a friss magyar zenékben, ezért a legutóbbi gyűjtés után leltárba vesszük ezeket is. Ideális aláfestés az ősz még napfényes napjaihoz.

Könnyek, könnyek, könnyek – bemutatták a Rényi Katalinról készült portréfilmet

Augusztus 29-én elhunyt Rényi Katalin festő, grafikus, költő és tanár. Halála előtt nem sokkal még részt vett a róla készülő film munkálataiban fia oldalán. A bemutatón már nem lehetett ott.

Taps és megvetés – Elia Kazan Oscar-díjas filmrendező 20 éve hunyt el

Húsz éve, 2003. szeptember 28-án halt meg Elia Kazan, kora egyik legkiemelkedőbb és talán legvitatottabb filmrendezője. Mestermunkák sora került ki keze alól, ugyanakkor aktív részvétele az ötvenes évek kommunista boszorkányüldözésében élete végéig árnyékot vetett rá.

Mindannyiunk Lottó Ottója – Kabos László 100 éve született

Száz éve, 1923. szeptember 28-án született Sárváron Kabos László, „a kis Kabos”, a Jászai Mari-díjas színész, komikus, aki nélkül nem lenne Vidám Színpad. Kabarészerepei mellett filmes alakításai is emlékezetesek – cikkünkben ezekből is felidézünk néhányat.

Közelebb jön a világ – a World Press Photo 2023 kiállításon jártunk

Ebben az évben is közelebb jön a világ a World Press Photo kiállításával a Magyar Nemzeti Múzeumban. Idén először régiónként eltérő zsűri válogatta be azokat a képeket, amelyek leginkább tükrözik az adott területet.

„Ha egy darab működik a saját világában, akkor a jég hátán is megél” – Vajda Gergely A zenegénről

„Az ember kerek évfordulóknál nyilván átgondolja, csinált-e valami értelmeset, s ha igen, abból mi érvényes még. De az én szakmám nagyon előre tekintő.” Épp ezért a nemrégiben 50. születésnapját ünneplő karmester-zeneszerzővel a közelmúlt eseményei helyett leginkább a közeljövőt érintettük.

A legmagyarabb Habsburg – József nádor nyomában

A magyar reformkor emblematikus személyiségét bemutató szabadtéri tárlat szeptember 26-tól várja a látogatókat a Várkert Bazárban, a Glorietthez vezető rámpán.

Tündöklő arcok, érzéki testek – Renoir figurái a Szépművészetiben

A Szépművészeti legújabb blockbuster kiállítása Renoir figurális műveire koncentrál. Egy olyan portréfestőt látunk, aki érzékenyen örökítette meg az arcok rezdüléseit, a tekintetekbe érzelmek sokaságát festette bele, alakjai pedig kiragyognak a vásznak síkjából.