Művészet

A ZAJZAJZAJ stúdióban jártunk

A pécsi ZAJZAJZAJ stúdió pezsgő helyszín. Még Beck Zoliék építették, de most már nemcsak 30Y-dalok készülnek itt, hanem sok minden más is.

Nagybányai kocsmává változik a színpad – ősbemutató a Radnótiban

December 18-án, vasárnap mutatja be a Radnóti Színház Szálinger Balázs Kályha Kati című darabját. Az ősbemutatót Rusznyák Gábor rendezi Kováts Adéllal a címszerepben.

Pénteki kultúrrandi Varga Dáviddal, a Máklikőr zenekar énekes-gitárosával

Varga Dávidnak, a Máklikőr zenekar énekes-gitárosának dalszövegei a népdalok világát pajkos, játékos formában idézik meg.

Próbálják a Petőfi-drámatöredékből írt Karaffát

Megkezdődtek a próbái a Karaffa című Petőfi-drámának a veszprémi Pannon Várszínházban pénteken. A drámatöredék befejezésére kiírt pályázat nyerteseinek egyike Szálinger Balázs író, akinek művét jövő februárban mutatja be a társulat.

Égnek a fények – Karácsonyi dal a Bagossy Brothers Companytól

Karácsonyi dallal lepték meg a közönséget a Bagossy Brothers Company tagjai. Az Égnek a fények című szerzemény szülővárosukban, Gyergyószentmiklóson debütált, ahol hagyomány, hogy adventi vasárnapokon zenekarok tolmácsolják a karácsonyhoz kapcsolódó gondolatokat.

Rögös úton a sokoldalú festői pálya felé

A 100 éve született Mácsai Istvánról beszélgettek fiai, Mácsai Pál színész és Mácsai János zenetörténész.

Gimbelem-gombolom – Gombkiállítás Óbudán

Az Óbudai Múzeum legújabb tárlata a gombkészítés és -használat évszázados történetét dolgozza fel a gombkötőktől a vérre menő gombfocicsatákig.

Velence után a Ludwig Múzeumban látható Keresztes Zsófia kiállítása

Péntektől a budapesti Ludwig Múzeumban látható Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítása, amely idén a Velencei Képzőművészeti Biennálén képviselte Magyarországot.

Aki mindenkinek odaadta a zenét – Kodály Zoltán

1882. december 16-án született Kecskeméten Kodály Zoltán Kossuth-díjas és kétszeres Kossuth-nagydíjas zeneszerző, népzenekutató, akadémikus, aki azt vallotta: „Legyen a zene mindenkié!” A Kodály-módszer 2016 óta szerepel az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján.

Év végi leltár – Filmes interjúink

Összegyűjtöttük az idén készült, a filmrovatban megjelent interjúink közül azokat, amelyeket mindig szívesen olvasunk újra.

Legújabb szerzeményeit mutatja be a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum

Egy korábbi hagyományt, az új szerzemények bemutatását eleveníti fel kamarakiállítás-sorozatának újraindításával a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Nincs rossz szerep – Zenthe Ferenc legendás alakításai

A szülőföldjére mindvégig büszke színész nevét viseli ma Nógrád megye teátruma, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, mely éppen tíz éve született az addigi műkedvelő színjátszás hagyományából. Zenthe legfontosabb színházi szerepeiből válogattunk.

Párizs jelképének névadója – Gustave Eiffel 190 éve született

1832. december 15-én született Alexandre Gustave Eiffel francia mérnök, a vasszerkezetek építésének mestere, az aerodinamika egyik első kutatója, az 1889-es párizsi világkiállításra készült, Párizs jelképévé vált Eiffel-torony megépítője.

Tucatvackok helyett kéttucatnyi hazai kézműves – Tőlük vásároljunk karácsonyra

Egy barátom ismerősének a szomszédjának a nagynénje már szeptemberben becsomagolta az összes családtag karácsonyi ajándékát. Ő már csak amiatt stresszel, hogy nehogy kiszakadjon a mákos bejgli. Idén is. A pánikoló többség viszont még sehogy sem áll a témával. Idén sem.

Bábművészeti Világtalálkozó is lesz a Színházi Olimpián

Aki szereti a bábszínházat, legyen szó az ördögöt és a halált is kiröhögő Vitéz László zsigeri életigenléséről, az ázsiai árnybábok míves és lírai misztikumáról vagy az amerikai Bread and Puppet Theater monumentális rituáléiról, annak jövő húsvéttól Szent Iván napjáig bőven akad majd néznivalója.

„A következő év fontos változásokat hoz” – Both Miklós a Hagyományok Háza megújulásáról

Zeneszerző, előadóművész, tudományos kutató, menedzser, zenekar-alapító, zsűritag és a következő négy évben intézményvezető. Úgy tűnik, mintha az ő kedvéért minden egyes nap 24 órája 48-ra növekedne. Alig múlt 41 éves. Both Miklós egy éve áll a Hagyományok Háza élén.