Művészet
Pénteki kultúrrandi Papp Virág illusztrátorral, tetoválóval, a Virágéknál márka alapítójával
Egyszerre játékos és céltudatos, álmodozó és karakán, érzékeny és szókimondó – ezek Papp Virág Virágéknál nevű márkájának jellemzői. Legyen szó papírról, textilről, kerámiáról vagy emberi bőrről, szívünkből szóló mintáival egykettőre elgondolkodtat vagy megmosolyogtat bennünket.
Az ék legjobb nyara – Villáminterjú Lee Olivérrel, a zenekar énekes-gitárosával
Egy ideig még tart a nyár, és kedvenc hazai zenekarainkat is el lehet csípni még itt-ott. Az ék frontemberével, Lee Olivérrel beszélgettünk fesztiválokról, zenészlétről és koncertekről.
„Egyszerre él bennem az élet igenlése, szeretete és fájdalma” – Interjú Fincziski Andrea színésznővel
Anna Karenina lobogó szenvedélyét ugyanolyan érzékletesen képes megjeleníteni, mint Bernarda Alba szenvtelen zsarnokságát, de a közönség nemcsak színészi teljesítményéért kedveli, hanem azért is, mert emberközelbe hozza a színházat: utcai színjátékkal kelti életre a történelmet, és drámajátékkal segíti a diákokat, hogy meghaladhassák a korlátaikat. Fincziski Andrea 24 éve a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tagja. Színészi létről, félelmekről, szenvedélyről és megerősödésről beszélgettünk vele.
Különleges, reformkori díszletvárosban készül a Most vagy soha! című történelmi kalandfilm
Különleges, a reformkori Pest-Buda emblematikus helyszíneit felelevenítő fóti díszletvárosban készül a Most vagy soha! című, a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató történelmi kalandfilm több kiemelkedő, többek között a korabeli Helytartótanácsnál, a Landerer-nyomdánál, a dunai hajóhídnál, valamint a Pilvax kávéháznál játszódó jelenete is.
Azt csináljuk, amit együtt szoktunk – Beck Zoli és boebeck közös estje
A Szuterén Gasztrotérben a két autonóm művész, Beck Zoltán és boebeck megvillantották azt is, milyenek ők mint apa és lánya.
Újítók, feltalálók – Aki golyóstollat adott a világnak
Számos találmánya közül leginkább a golyóstoll miatt jegyeztük meg a magyar festőművész, újságíró és feltaláló Bíró László József nevét.
Szigorúan minőségi alapon – Peremartoni Krisztina a Városmajori Színházi Szemléről
Augusztus 27-én kezdődik és szeptember 10-ig tart a Városmajori Színházi Szemle, amelyben hét előadást láthat a közönség Budapest és az ország határain innen és túlról. A programot válogató Peremartoni Krisztina színművésszel, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti tanácsadójával beszélgettünk.
Naphajó – Megjelent Szabó Balázs új dala
Három évvel a Szabó Balázs Bandája zenekar 10. születésnapi albumának megjelenése után ezúttal szólódallal jelentkezik Szabó Balázs.
Évadot hirdetett a Thália Színház
Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields Komédia egy bankrablásról (The Comedy About A Bank Robbery) című, különleges produkciójával nyitja meg a nagyszínpadon október 1-jén évadát a Thália Színház.
Negyvenedik szezonját kezdi a Katona József Színház
A rezsiköltségek növekedése miatt takarékos 2022/2023-as évadra készül a budapesti Katona József Színház, amely jubileumi, negyvenedik szezonjában kilenc bemutatót tervez.
Darabokra törted a szívem – A Jókai tér felújításáról
Megújult a Jókai tér, amelyet a magyar irodalom terének is nevezhetnénk, hiszen ezt írták egy ide helyezett kőtömbre. Részint játszótéri funkciót kapott, bizonyos szempontból pihenőpark, másból afféle modern közpark lett. E funkciók egészen kis térbe integrálásához azonban nem elég a tájépítész fantáziája, de még Jókai szárnyaló képzelete sem.
Tizenhárom új produkcióval várja közönségét az évad során a Pécsi Nemzeti Színház
Tizenhárom premierrel, köztük több ősbemutatóval várja a közönséget a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2022/23-as évadban.
„Értik, érzik és szeretik a színházat” – Indul a 2022–2023-as évad Miskolcon
199. évadát nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház. A 200 éves évforduló előtti szezonban sem fog unatkozni a társulat és a színházszerető miskolci közönség, akik Béres Attila igazgató szerint évadról évadra megmutatják, milyen büszkék is a színházukra.
Ahol mindenki megtalálja a helyét – Keresztesi Botond az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhelyről
Keresztesi Botond volt az V. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely és Art Residency mentora, szakmai tapasztalatával segítette az alkotókat. Nem mester volt, aki direkt utasításokkal szól bele az alkotásba, hanem támogató, aki diszkurzív módon segítette a résztvevőket. Vele beszélgettünk arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett az alkotóműhely két hete során.
„Nem mese az, gyermek” – A Szia, Életem! talányos mágiája
Játék és élet, realitás és képzelet, poénözön és baljós árnyak – ritka az efféle elegy, és az is, hogy nem mindig lehet tudni, melyek egy film ügyetlenségből, és melyek a kivételes mesterségbeli tudásból fakadó jegyei. A Szia, Életem!-ben azonban szerencsére bőven van annyi emlékezetes pillanat, hogy a sutaságait könnyű legyen megbocsátani.
Hat nagyszínpadi bemutatóval készül a Szigligeti Színház
„Felkészültünk a nyitásra, a jegyirodát a színházzal szembe költöztettük, több ezer nézőnk bérletét megújítottuk és a további helyeket még szeptember 23-ig értékesítjük. Ezennel kezdetét vette a Szolnoki Szigligeti Színház 2022/23-as évada, melyet Barabás Botond igazgató és Szalay Ferenc polgármester nyitottak meg” – áll a színház közleményében.