Művészet
Új figuralitás a legfiatalabb festőművészeknél
Az acb Galéria Új hullám című kiállítása a legfiatalabb generáció munkáiból válogat, azt vizsgálva, hogy a figuralitás miként értelmeződik a munkáikban.
A Romengo harmadik az európai világzenei toplistán
A Romengo és Lakatos Mónika lemeze a harmadik helyre került a nemzetközi világzenei toplistán. A Folk utca című albumuk a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, februári kiadásán szerepel.
Hét sikerfilm audionarrációval is elérhető a Filmión
A Nemzeti Filmintézet és az AKKU − Az Akadálymentes Korlátlan Kultúráért Egyesület összefogásában a Filmión elérhető először audionarrációs kísérettel hét remek magyar film.
A világ egyik legnagyobb litográfiáját állítja ki a Virág Judit Galéria
Dús László és Ottó László képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás február 4-én a Virág Judit Galériában. Az ingyenesen látogatható tárlaton minden mű megvásárolható, köztük a különleges technikai bravúrral készített, a világ legnagyobb litográfiái között számon tartott Dús-alkotás is, amely egyenesen Amerikából érkezik Budapest belvárosába.
A szél mint időérzékelésünk médiuma mutatkozik be Pécsett
2022. február 19-én, szombat délután 15 és 16 óra között a Zsolnay-negyedben Koronczi Endre tárlatvezetést tart az m21 Galériában látható, Az emlékezés formái 2. című csoportos kiállításhoz kapcsolódóan, valamint 17–19 óra között az Apolló Moziba várja az érdeklődőket A szél mögött című filmjének közönségtalálkozóval egybekötött vetítésére.
Budapesti műhelyfoglalkozással és találkozóval ünnepel az Osonó Színházműhely
Budapesten műhelyfoglalkozással és a fővárosban lakó egykori és jelenlegi tagok találkozójával ünnepli 29. születésnapját az Osonó Színházműhely, amely februárban új bemutatót készít – közölte kedden az erdélyi Sepsiszentgyörgyön alapított teátrum.
Életre keltett Monet-képek, ahogy még sosem láttad
Claude Monet (1840–1926) francia impresszionista festő munkái különleges módon láthatók a berlini Alte Münze kiállítóhelyen. A Monet kertje címmel szervezett tárlaton multimédiás technológia, fényinstalláció és zene segítségével a látogató „beléphet” a művész alkotta világba.
„A mai kortárs irodalom és a mai kortárs színház között óriási szakadék tátong” – Beszélgetés a kortárs drámákról
Érdemes-e még drámáról beszélni vagy helyesebb megfogalmazás, hogy színpadi szöveg? Miért tátong szakadék írók és rendezők között, és miért gondolják a fiatal alkotók, hogy nincs szükségük íróra, rendezőre? A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatában a kortárs szövegekről beszélgettünk.
A 7. Animascope rövidfilmfesztiválon jártunk
Idén két év kihagyás után hetedszer is megrendezték az Animascope rövidfilmfesztivált, melyen a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) animáció szakos hallgatóinak legfrissebb munkáit láthattuk.
„A magyar kultúra része az európai kultúrának – és megfordítva” – Interjú a Szöllősi-Nagy–Nemes gyűjtő házaspárral
Egyedülálló kulturális erőtér jön létre a Balaton északi partján, miután a veszprémi Vass-gyűjtemény közelében, Balatonfüreden állandó kiállítási helyszínt kap a már önmagában is nemzetközi vonzerővel bíró Szöllősi-Nagy–Nemes-gyűjtemény. Az üdülőváros és a geometrikus képzőművészet csodálatos egymásra találásáról, a hozzá vezető útról Szöllősi-Nagy András hidrológus egyetemi tanárral és Nemes Judit festőművésszel beszélgettünk.
Elhunyt Babarczy László rendező
Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja hosszú betegség után hunyt el január 31-én.
„A mélységekben ott van a szárnyalás lehetősége” − íme Palágyi Ildikó új dala, a Pillangó
Miként válhat egy nehéz élethelyzet erőforrássá? Többek között erről szól Palágyi Ildikó első magyar nyelvű dala, a Pillangó. Az Indigó művésznéven ismertté vált énekesnő a kislánya születése után először jelentkezik saját szerzeménnyel. A személyes és lírikus hangvételű alkotás felvétele Gyémánt Bálint gitárművész közreműködésével készült.
„A zene nem volt téves hívás” – Interjú Fekete-Kovács Kornéllal
Bartók Béla után Kodály Zoltán műveiből merítenek ihletet a Modern Art Orchestra zeneszerzői. A big band vezetője, a Nemzeti Énekkarral közös, Fölszállott a páva című estjükre készülő Fekete-Kovács Kornél kórusban eltöltött iskolás éveiről, valamint a Kodály-módszer és a jazz közös vonásairól is beszélt nekünk. A zenéjüket szeretőket február 3-án a Pesti Vigadóban várják.
Az év legromantikusabb komédiája Péter Katával és Ötvös Andrással
Az Orlai Produkció következő bemutatója egy romantikus komédia, a Balkon kilátással. A darab írója Wil Calhoun, aki olyan, Magyarországon is hatalmas rajongótáborral rendelkező sorozatokban dolgozott, mint a Jóbarátok, az Elvált Gary, a Whitney élete vagy a Gracie és Frankie. Nem véletlen, hogy ez a darab is rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos, hol vérre menő, hol pedig röhejes természetrajzát.
„Az Élem tökéletes pillanatkép arról, hol tartunk ízlésben, zeneileg” – megjelent a Góbé új nagylemeze
Negyedik nagylemezével indítja az évet a csavaros népi popzenében utazó Góbé. A csapat február 11-én az Akvárium Klubban mutatja be az Élem dalait, ahol a lemezen szereplő vendégek is velük játszanak.
Franz Schubert 225
Kétszázhuszonöt éve, 1797. január 31-én született Franz Schubert osztrák zeneszerző, Liszt Ferenc szerint „a valaha élt legköltőibb zenész”. A „klasszikus romantikus” komponista életének alig 31 éve alatt ezernél is több darabot írt, s 600 dalával újrateremtette a műfajt.