Művészet
„Megszállott fogyasztója vagyok a magyar krónikáknak és emlékiratoknak” – Interjú Gyöngyössy János történeti grafikussal
A várak titokzatos világa már gyermekkorában magával ragadta, de azt nem sejtette, hogy egyszer majd képregényt szerkeszt a krónikák és emlékiratok izgalmas történeteiből. Gyöngyössy Jánost, a homoródkeményfalvi „mérnök urat” már a rendszerváltás idején a székelyföldi erődített templomok és várak egyik legavatottabb szakértőjének tartották, kutatói és grafikai munkásságát a történész szakma is elismeri. Hogyan vezetett az út a bástyás várfalaktól a történelmi képregényig? Erről beszélgettünk vele.
Év végi monológ: Sneciből nem lesz haltepertő
Merész képzettársításokkal, messzemenő következtetések boncolgatásával, számmisztikai összefüggések fejtegetésével alkotott rendkívül kedves, szeretetteljes és mosolyogtató képet a Radnóti Miklós Színház színészeiről Schneider Zoltán, azaz Sneci, a társulat oszlopos tagja.
Vissza a négynegyedhez − interjú az Amoeba vezetőjével, Sabák Péterrel
Az Amoeba zenekar 2015-ben megjelent debütáló nagylemeze után decemberben adta közre második albumát /ˈdɪskəʊ/ címmel. A zenekar vezetőjével, Sabák Péterrel beszélgettünk az új anyag stílusbéli fordulatáról, külföldi tervekről és arról, hogy a Keep The Funk Alive vendégkavalkádja után végül hogyan maradt ő az egyedüli énekes szerepében.
Jared Leto hetekig élt az utcán, hogy hitelesen megformáljon egy heroinfüggőt
December 26-án ünnepli születésnapját Jared Leto amerikai színész, zenész, aki nemcsak egy Oscar-szoborral büszkélkedhet, de a Thirty Seconds to Mars nevű alternatív rockzenekarnak is tagja.
Korniss Péter, a betlehemesek útitársa
Korniss Péter a nagy művészek egyike, aki évtizedek óta jár-kel, forgolódik az emberek között. Figyeli és meghallgatja, mi foglalkoztatja az öregeket, miért lelkesednek a fiatalok, milyenek a hétköznapok és hogyan emelkednek az ünnepek.
„Szeretettel álljatok szóba egymással akkor is, ha ellenkező véleményen vagytok!” – Novák Tatával beszélgettünk
Kilencvenévnyi tömény élettapasztalat, bölcsesség és több emberöltőnyi fantasztikus szakmai pályafutás – Novák Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező a „nagy nemzedék” ma is aktív doyenje, akinek egyéniségét elsősorban munkáiból ismerjük. Kevésbé köztudott, milyen út vezetett a kivételes tehetségű, erdélyi örmény gyökerekkel is rendelkező fiatalember életében a tánchoz, honnan származnak karakteres vonásai és minek köszönheti, hogy ma is a legnagyobbak keresik fel, hogy tanácsot kérjenek tőle.
Átlátható változás – Farkas Zsófia üvegszobrai
A Lakástárlat Galéria tevékenysége szorosan összekötődik a szentendrei kortárs művészet bemutatásával. Programjaik fókuszában a művészek és az érdeklődődő közönség személyes találkozása áll. A bemutatóterük legfrissebb újdonságai közé tartoznak Farkas Zsófia üvegszobrai, amelyek teljesen új dimenziót nyitnak az alkotó eddigi életművében.
Pénteki kultúrrandi Gilányi Ritu cukrászalkotóval
Nagyjából másfél éve van a polcomon egy doboz mézeskalács. Már többször elképzeltem, milyen sorrendben enném meg őket, de nem visz rá a lélek, inkább gyönyörködöm bennük. Színesek, kedvesek és különlegesek, pont, mint az alkotójuk. Ne csüggedjen senki, aki a karácsonyi csodákról lemaradt, mert az év bármely szakában, bármilyen ünnepre találunk gyönyörű ehető ajándékot nála: Gilányi Ritával, azaz Rituval, a The Sugar Gallery alapítójával randiztunk a héten, akinek a multik világából a mesés süteményekhez vezetett az útja.
„Fontosak az efféle szertartások” – Galambos Erzsi karácsonya
Moszkvától Las Vegasig mindenhonnan hozott egy karácsonyfadíszt. A decemberben 90. születésnapját ünneplő színművésszel szívmelengető ünnepi pillanatokról, másnap reggeli töltött káposztáról és a legkedvesebb ajándékáról is beszélgettünk.
Párizsi absztraktok Debrecenben
Nem mindennap látjuk együtt a fővárostól több mint kétszáz kilométerre Vaszilij Kandinszkij, Alexander Calder vagy Moholy-Nagy László festményeit. Éppen ezért az, hogy Budapestről kicsivel több mint két órát kell hozzá utazni, nem lehet kifogás, ha arra vágyunk, hogy világhírű műalkotásokat láthassunk.
Operavita – Oberfrank Péter karmester
„Az operajátszás ma nem tényező, inkább bizonyos kivételezettek játszótere” – fogalmaz a Pécsi Nemzeti Színház produkcióinak karmestereként is tevékenykedő művész.
Éjjeli őrjárat neccharisnyában
Mit csinálhat az a színházi sminkes, aki kevesli a fizetését? Például prostituáltnak áll, ami számára nem is olyan nehéz, hiszen napról napra képes új arcot varázsolni a színészeknek. Elég egy álarc, egy maszk, és gond nélkül lehet bárki, csinálhat bármit. Az Éjjeli őrjárat című filmről.
„Festményeimet egy folyamat részének tekintem, egy-egy pillanatot örökítek meg velük”
Kucsora Márta festőművész absztrakt képei már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is jegyzettek: idén tavasszal az egyik legnagyobb presztízsű New York-i galériában, a Postmasters Galleryben volt egyéni tárlata, jövőre pedig a nankingi Deji Art Museum állítja ki a munkáit. Nem kell azonban ilyen messzire utaznunk, hogy legújabb alkotásait láthassuk. A Műcsarnok Személyesen/Frissen 2021 című csoportos kiállítása mellett a Kálmán Makláry Fine Arts egyéni tárlatán is elmerülhetünk monumentális absztrakcióiban.
Györfi Anna Domján Edit-díjas
Györfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze kapta a 2021. évi Domján Edit-díjat.
„Az inspirál, ha látnak” – Interjú Rónai Andrással
Rónai András egy „stage animal”: ezzel az elismerő szóösszetétellel illette a balettművészt próbái során egy neves külföldi balettmester. A Les Enfants Terrible (Veszedelmes éden), A diótörő, A vágy villamosa, a Párizs lángjai, a Dózsa-gála és a KON-TAKT(S) című előadásokban az a közös, hogy András kiemelt szerepet táncol bennük. Nem csoda, hogy nem lesz karácsonyi szünete, és 24-én két Diótörő között rohanja körbe a családot.