Művészet

Személyesen – Szigeti Tamás fotóriporter

Sorozatunkban alkotókat kérünk arra, hogy műveikről beszéljenek. Ezúttal Szigeti Tamás Balogh Rudolf-díjas fotográfus mesél néhány alkotásáról, felelevenítve az elkészítésükhöz fűződő élményeit.

Nevetéssel teli évadot ígér a Veszprémi Petőfi Színház

A következő évadban öt nagyszínházi bemutatót, a gyermek- és ifjúsági kínálatban két Csukás István-műt állítanak színpadra.

15 magyar videoklip, ami a karantén alatt debütált

Az elmúlt három hónap termése egy helyen.

Kultúra a fotelből - Tóth Antal

Az elzártság talán megtanított bennünket arra, hogy egymásért vagyunk – mondja a Nemzeti Énekkar menedzsere. Villáminterjú.

Új előadáshoz keres workshop-résztvevőket az Örkény Színház

Kiváló dolgozók munkacímű új produkciójához workshop-résztvevőket, „láthatatlan dolgozókat" keres az Örkény Színház. A jelentkezéseket május 19-ig várják.

Pénteki kultúrrandi Pál Bella képzőművésszel

Bella egyesek szerint „kristályos lány", mások szerint „absztrakt gányoló” (pozitívan tessék érteni!), és ha végignézzük alkotásait, mindkettőben megtalálhatjuk az igazságot. Bár eredetileg gyönyörű ásványai miatt figyeltünk fel rá, hamar kiderült, hogy bármilyen szokatlan anyagban meglátja a lehetőséget: a gyerekkori játékdinót és a festékes vödör szélére száradt festéket épp olyan kreatívan fel tudja használni, mint a vaslemezeket vagy az üveget.

Május 31-ig lehet nevezni az idei Verzióra

Nemzetközi, magyar, valamint diák- és elsőfilmes kategóriában május 31-ig lehet nevezni a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválra, amelyet idén november 10. és 15. között rendeznek Budapesten és öt vidéki nagyvárosban.

Virtuálisan készül fennállásának 25. évfordulójára a Fonó

A Fonó Budai Zeneház a jubileum alkalmából 25 kategóriában várja a közönség véleményét június 15-éig arról, hogy melyek voltak az elmúlt két és fél évtized legemlékezetesebb estéi, zenéi, zenészei és lemezei a kulturális intézményben.

Három tagintézményét is újranyitja a Magyar Nemzeti Múzeum

Péntektől várja ismét várja a látogatókat az MNM vértesszőlősi kiállítóhelye, a nemesvámosi Villa Romana Baláca kiállítóhely, valamint Balassagyarmaton az MNM Palóc Múzeumának szabadtéri gyűjteménye, a Palóc Ház.

Nem jó, ha egy díszlet önmagában „fecseg”

Ötszázhatvanhét előadáshoz tervezett látványvilágot Székely László Kossuth-díjas alkotó. A Nemzet Művésze hatvan éve van a pályán, azt mondja: addig él, míg dolgozik. Nem hisz az öncélú remekelésben, és úgy véli: nincs jó előadás jó látványterv nélkül. Karanténbeszélgetés nyughatatlanságról, öncélú remekelésről és újragondolt klasszikusokról.

Élettel teli vibrálás és Bauhaus

Kortárs ékszereket kínál online jótékonysági árverésén az Ékszerek Éjszakája szervező csapata. A bevételt teljes egészében gyermekeket segítő alapítványoknak utalják. A licit május 16-án estig tart. Az egyik szervezővel, Horányi Kinga ékszertervezővel beszélgettünk.

Búcsú Tettamanti Bélától

Ma helyezik végső nyugalomra a 73 éves korában elhunyt Tettamanti Béla Munkácsy Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas grafikust. Munkáiból készített válogatással búcsúzunk tőle.

Csíky András kolozsvári színművész a Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíjasa

Az idén Csíky András kolozsvári színművész, a 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színházi alkotója, színházalapító, színészpedagógus kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját.

Megújulhat a kelenföldi állomásépület

Vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy 130 éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből.

Kép és hang: híres rendező-zeneszerző párosok

Híres rendező-zeneszerző párosokat gyűjtöttünk össze, akik közös munkáiban bizonyították, milyen hatékonyan tudnak együttműködni.

Rodolfót mutatja be a kecskeméti múzeum új virtuális tárlata

A kiállítás közzétételének időpontja május 16-ához, Rodolfo születésnapjához kapcsolódik, ugyanis tiszteletére néhány éve a magyar bűvészet napjaként ünnepeljük ezt a dátumot.