Művészet
„A zene rendszerben való gondolkodást fejleszt ki"
A Népművészet Ifjú Mestere-díjas Krajcsó Bence népzenész a YouTube-on indított „Énekeljünk együtt!” sorozatában különleges magyar népdalokkal ismerteti meg a nézőket. Erről, a citera jelenlegi helyzetéről és az ének-zene oktatásról is kérdeztük őt.
Folytatódik a Térzene Program
Minikoncertek formájában folytatódik a Térzene Program: a következő hetekben 11 megyében több mint 120 minikoncertet hallhatnak az érdeklődők.
„Az online közvetítés nem színház, csak pótcselekvés”
Mi lesz a színházakkal a járvány után? Lázat kell mérni előadások előtt, minden negyedik széket lehet majd eladni? A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának online kiadásában erről beszélgetett három színházigazgató.
Bejelentették a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj idei nyerteseit
A győztesek terveik megvalósításához szakmai támogatást és fejenként bruttó 1,2 millió forint támogatást kaphatnak
Deák Kristóf első mozifilmjének forgatása ősszel indul
Személyes történettel készül mozifilm-rendezői bemutatkozására Deák Kristóf, aki első magyar alkotóként nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat a Mindenkiért. A unoka munkacímmel készülő film 40 napos forgatása ősszel kezdődik.
„Gazdagnak érzem magam a kottáim között”
Zemlényi Eszter tanít, énekel operát, oratóriumot, dalokat és szívesen kamarazenél. A karanténidőszak végét nyíltvízi búvártanfolyammal és tematikus partival ünnepli majd. A Fischer Annie-ösztöndíjas énekművészt kérdeztük.
Velekei László lesz a Győri Balett új igazgatója
A jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár és nem pályázott újra a pozícióra. Az új igazgató megbízólevelét szerdán adta át Győr polgármestere.
Pécsi Ildikó pályája képekben
1940 május 21-én született Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Idézzük fel pályáját néhány filmszerepén keresztül!
Kis magyar mozitörténet – csöngetős mozik és bajkeverő kalapok
Az első magyar filmalkotás és az első hazai vetítések után ezúttal Budapestet mint mozivárost és annak sajátságait vesszük górcső alá.
A Vörösmarty Színház szeptemberben tervezi bemutatni Az ember tragédiája folytatását
A székesfehérvári Vörösmarty Színház nagy vállalkozásba fogott, négy kortárs szerző segítségével szeptember 12-én be kívánják mutatni Madách Imre drámai költeményének, Az ember tragédiájának folytatását új színekkel.
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás a BBC Music Magazine Awards díjazottjai között
Május közepén hirdették ki a nemzetközi díj győzteseit.
Kép/Test/Lét
Kép/Test/Lét címmel három megyeszékhelyen, három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet meg alkotóművészeti pályázatot a MANK.
„Ami igazán közel áll a szívemhez, az a rögtönzés"
Sok táncosnak egy sérülés töri keresztbe a pályáját. Ez Delbó Balázs esetében is hasonlóan történt. Így került a Magyar, majd a Bécsi Operaház deszkáiról a kamera mögé. És ez volt a legjobb, ami történhetett vele, így lett hazánk népszerű táncosvideósa.
Százhatvan éves a szolnoki Damjanich János Múzeum
A szolnoki Damjanich János Múzeumban őrzik a megye teljes régészeti és a legnagyobb néprajzi, történeti valamint képzőművészeti gyűjteményét.