Művészet
A női művészek láthatóságára koncentrál az idei MusicaFemina
Első alkalommal rendeznek MusicaFemina International szimpóziumot Magyarországon, 2020. január 8-án és 9-én.
A vörös divatdiktátor: Rotschild Klára
Rotschild Klára sikerének nyomába eredtünk a Magyar Nemzeti Múzeum Clara című kiállításán.
Magyarországon a cirkuszvilág szeme
Budapestre érkeztek azok a kínai artistaművészek, akik a jövő szerdán kezdődő XIII. Budapesti Cirkuszfesztiválon lépnek fel.
Mozgalmas évkezdés az Operában
Online kiadvány, kuvaiti fellépés, uruguayi vendégművész színesíti majd az idei évet.
„Mindenkinek csak kék az ég”
A 90 éve született Váradi Hédire emlékezett a Bajor Gizi Színészmúzeum legendás színészeink életét bemutató előadássorozatban Szebényi Ágnes.
„Az érdekel, hogyan vagyunk mi, emberek a világban”
A világ egyik legismertebb és legelismertebb kortárs koreográfusának darabja, a Chroma februárban Magyarországra érkezik. Interjú Wayne McGregorral.
Sok iratot őriznek Nagy-Budapest létrehozásáról a fővárosi levéltárban
Számos irat maradt fenn Nagy-Budapest létrehozásával kapcsolatosan Budapest Főváros Levéltárában.
Vámbéry, az igaz úton járó tanító
Vámbéry Ármin valódi 19. századi figura, ám az életét bemuató kiállítás az Ybl Házban a 21. század emberének is tartogat meglepetést.
„A táncnyelvem is magyar” – Interjú Zsuráfszky Zoltánnal
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével, Zsuráfszky Zoltán táncművésszel beszélgettünk.
10 érdekesség a trombitafenomén Szergej Nakarjakovról
A világhírű trombitaművész a Budapesti Tavaszi Fesztivál visszatérő vendége.
Debussy munkássága előtt tiszteleg a Nagy János Trió
A trió január 3-án a Várkert Bazárban lép fel.
A Rádiózenekar ad ma újévi koncertet a Zeneakadémián
Rossini, Berlioz, Liszt és Dohnányi művei is megszólalnak ma este a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia közös újévi koncertjén Vásáry Tamás vezényletével.
Hans Zimmer online zeneszerzői kurzust tart
Sokan jelentkeztek Magyarországról is a masterclassra.