Művészet
Karanténklippel jelentkezik az Irie Maffia és a Follow The Flow
Az Irie Maffia új lemezének előfutára a B-oldal című dal, amelyhez a koronavírus miatt kialakult helyzetben otthon forgattak videót.
A kozmikus művész
„Az Élet értelme, titkainak feltárása, megértése volt tetteim mozgatója, vagy legalábbis azok megsejtésének vágya” – vallja Halmy Miklós, a napokban Kossuth-díjjal kitüntetett képzőművész.
Tovább erősíti online jelenlétét a Néprajzi Múzeum
A Néprajzi Múzeum folytatja online jelenlétének erősítését, amelyet már korábban elindított, hogy a költözés-előkészítés időszaka alatt is kapcsolatban maradjon a látogatókkal: az újdonságok között megtalálhatók múzeumpedagógiai anyagok, videósorozatok és online „tigrisgyűjtés" is.
Legényesezz otthon! címmel indított kampányt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
Legényesezz otthon! címmel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kezdeményezésére Sánta Gergő Harangozó-díjas táncművész kihívást indított az interneten.
Rudolf Péter a Vígszínház új igazgatója
Rudolf Pétert bízza meg a Vígszínház vezetésével Karácsony Gergely főpolgármester. Mandátuma 2020. július 1-től 2021. december 31-ig szól.
Válságrepertoár Sepsiszentgyörgyről
A színház egyszeri és megismételhetetlen pillatok sokaságára épül, nézők és játszók efféle hagyományos együttlétére most jó darabig nem lesz lehetőség, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház éppen ezért legnépszerűbb és díjazott előadásaiból állított össze egy online repertoárt.
Online fesztivál a Friss Hús korábbi éveinek filmjeiből
A Friss Hús Online hétfőtől naponta más rövidfilmet oszt meg a hpnlapján és Facebook-oldalán.
Múzeumozz online!
A múzeumi szervezetek, szakmai munkacsoportok, kulturális médiumok a közgyűjtemények összefogására hívják fel a figyelmet.
Őze Lajosra emlékeznek Szentesen
Őze Lajos születésének 85. évfordulója alkalmából rendez kiállítást a szentesi Koszta József Múzeum, a tárlathoz relikviákat, fotókat, egykori filmfelvételeket vár a közgyűjtemény.
Hetven magyar művészt támogat meghívásával az idei Fesztivál Akadémia Budapest
Több mint ötven magyar muzsikus, tizenegy magyar színész és húsz versenygyőztes zeneakadémista diák részvételével rendezik meg a programsorozatot Fellélegzés címmel.
„Jó belebújni mindenféle figurába”
„Egy magamfajta mezzo abban a szerencsés helyzetben van, hogy alakíthat fiút, cselédlányt, cserfes kisasszonyt, naiv szüzet, vérbő nőt, később anyát, dadát, boszorkányt..." Beszélgetés Balga Gabriella operaénekesnővel.
Ütemtanulmányok mïustól
Két év után Álmos Gergely projektje, a mïus egy koncepciólemezzel, az „ütemtanulmányokkal” vagyis az Études de Battements című albummal nyit új fejezetet a zenész életében.
Megéri nyugtalannak lenni
Sok humor van ebben a darabban, de maga a mű nagyon keményen arról szól, hogy nincs tovább – mondja a Macskajátékot a Nemzeti Színházban rendező Szász János, aki Örkény István remekműve kapcsán szexualitásról, küzdésről és a kijózanodásról is beszélt.
Hímzett naplók – Richter Sára textilmunkái
Ha a kiállítást a karantén miatt most nem is nézhetjük meg, az alábbi írás segítségével virtuálisan bejárhatjuk.
Erdei zenéléssel debütál az Ajna zenekar
A teljes lemez április 9-én jelenik meg az Inverse Records gondozásában.
Indul a Maradj Otthon! Fesztivál
A művészek által elindított virtuális fesztivál arra ösztönzi a közönséget, hogy vegyék komolyan az előírásokat és maradjanak otthon.