Művészet

Személyes dalok a 15 éves Kiscsillag hatodik lemezén

Alapvetően személyes dalok csokrát kapja a hallgató az idén 15 éves Kiscsillag hatodik lemezén. A napokban megjelent Tompa késekről a zenekar alapítója, vezetője, Lovasi András beszélt.

LGT-slágerrel mondanak köszönetet magyar zenészek

A Locomotiv GT Neked írom a dalt című slágerének átdolgozásával mondanak köszönetet magyar zenészek mindazoknak, akik a koronavírus-járvány idején erőn felül dolgoznak.

Virtuális megnyitó a Műcsarnokban

A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk a Műcsarnok termeiben.

A járványok világáról indított blogot a SOM

A járványok világa címmel indított blogot a MNM - Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvár és Adattár.

Digitális könyvtár és koncertsorozat a Concerto Budapesttől

A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar ingyenes koncertsorozatot hirdet Hősök tiszteletére címmel, valamint megnyitotta ingyenes digitális könyvtárát is.

Erdélyi Lajos csodái

Kiskamasz korában izgalmasabb élményt elképzelnie is nehéz lett volna, mint órák hosszat ülni a sötétkamrában, mert percenként a semmiből felmerültek az új csodák: hófehér papíron lassanként előkúszott egy tájkép, strandjelenet, fürdőruhás lány alakja. Íme néhány csoda Erdélyi Lajos kincseskamrájából.

Hatezer műsor ingyen

A Nemzeti Audiovizuális Archívum NAVA), a Rádióarchívum és az m3.hu is ingyenessé tette tartalmainak egy részét, hogy a komolyzene, a különféle műsorok, a hangoskönyvek, a tévéfilmek és a sorozatok által az igényes szórakozás élményét felkínálva támogassa a minőségi otthoni időtöltést.

Kis reklámtörténelem

Figyelünk rá vagy sem, mindenütt ott van, hogy vásárlásra ösztönözzön bennünket. Bár a reklámozás történetében változtak a módszerek, a hirdetés célja ősidők óta a figyelemfelkeltés.

Hogyan mozizzunk otthon?

Néhány legális lehetőség az otthoni mozizásra.

Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró írt idén a színházi világnapra

A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Omara, a firkálgató naiv művész

Oláh Mara, művésznevén Omara nevezte magát firkálgató naiv művésznek, hiszen nem tanulta a mesterséget, a festészetet terápiaként, a maga kedvtelésére művelte. A roma származása és női mivolta miatt őt ért diszkriminációt és megaláztatást is szerette volna „kikiabálni”. Szenvedélyesen alkotott egészen nemrég bekövetkezett haláláig.

Pénteki kultúrrandi Kókai Barni grafikus-tetováló-énekessel

Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.

A Baltazár Színház elérhetővé teszi fesztiválnyertes filmjét

A Baltazár Színház egész társulata március 13-án Mumbaiba utazott volna, fellépni a Pitypang és a Por című előadásokkal. Egy nappal az út előtt zárta le határait India.

A Magyar Teátrumi Társaság videóüzenete

A Magyar Teátrumi Társaság videóüzenetet készített a színházi világnap alkalmából, melyet Trill Zsolt színművész tolmácsol.

„A lényeg, hogy mindenféle merjek lenni” – Inzterjú Zayzon Zsolttal

Megalkuvásról, filmes reményekről és az ösztönösség hitelességéről is beszélgettünk Zayzon Zsolttal a színházi világnap alkalmából.

Ők az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díj jelöltjei

A független magyar előadóművészek kiemelkedő alkotásainak elismerésére alapított két szakmai díj jelöltjeit egyszerre hozták nyilvánosságra a kuratóriumok.