Művészet
Bonyolult világunkról mesél új lemezén a Felső Tízezer
Március 31-én jelent meg A bonyolult világ címmel a Felső Tízezer harmadik nagylemeze, ami erőteljes továbblépés a zenekar korábbi albumaihoz képest.
„Ha a belső szinteket jól éled meg, tök mindegy, hány négyzetméteren vagy”
„Azt hiszem, tudok egyszerre vizet hozni és azon elmélkedni, hogy miért ég a ház" – Müller Péter Sziámival a járványhelyzetről, a karantén megéléséről, a politizálásról és a „kötelező olvasmányokról" is beszélgettünk.
Titáni szépség
Minden város, amely saját operaházzal rendelkezik, joggal büszke az épületre és a benne fellépő művészekre. A Perzsa-öböl partján fekvő Kuvaitváros 2016-ban megnyílt kulturális központja mind közül kiemelkedik.
Elindult az első covidista színházi videósorozat
Az első részt 2020. március 27-én tették közzé, a megtekintések száma több mint 700 és napról napra növekszik.
Csík János és a Mezzo rendhagyó karanténklipet készített
A Csík Zenekarból ismert zenész, énekes és a csapat az Ülök a kávéházban című dalhoz forgatott kisfilmet, amellyel az otthonmaradást propagálják.
Nem marad el a 4. Bogyó és Babóca bemutatója
Amint lehetőség lesz rá, a filmet a mozikban is láthatják a nézők, a filmszínházak újranyitásáig azonban a film digitálisan lesz elérhető.
26 fiatal nyert állami zenei ösztöndíjat
Három állami zenei ösztöndíj biztosít szakmai előrelépési lehetőséget a pályakezdő művészek számára. A rendszeres pénzbeli támogatáson és a fellépési lehetőségeken túl az ösztöndíjak segítik a tehetséges fiatalokat pályájuk elindításában.
Táncoljunk a kicsivel! – 5 klassz gyereklemez
5 gyereklemezt ajánlunk, amelyek feldobhatják az otthon ülős napokat.
Az autistáknak írt dalt a Belvárosi Betyárok
Az Autitkok című dal az autizmussal élőkért és környezetüknek készült.
Texasban nyert díjat Andrasev Nadja animációs rövidfilmje
A legjobb animációs rövidfilm díját nyerte el Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása a texasi South by Southwest Filmfesztiválon (SXSW), ezzel nevezhetővé vált az Oscar-díjra is.
„A művészet ne legyen vonalzós"
Kopacz Mária kertjeiben mindig van valami élet: nem tájképek, hanem epikus festmények ezek. A művésznő ezúttal nekünk mesélt.
Cakó Ferenc műtermében jártunk
Cakó Ferenc grafikus, animációs filmrendező a Sebaj, Tóbiástól kezdve a Zénón át a Töf-töf elefántig számos sorozatot jegyez. Legtöbb idejét évek óta a homokanimációkkal, illetve festéssel tölti. A műtermében látta vendégül a Kultúra.hu stábját.
Képtári revízió a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban
A gyulai Erkel Ferenc Múzeum képtári anyagának minél szélesebb körű digitális elérhetősége és kutathatósága a célja annak a revíziós munkának, amelyet a kényszerű zárva tartás idején végeznek el.
Kultúra a fotelből – Reisz Gábor ajánlja
Hogy látja most Reisz Gábor filmrendező a mindennapokat? Erről kérdeztük.