Művészet
Megnyílt az idei Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása Pécsett
A fiatal képzőművészek tárlata az m21 Galériában látható.
Öröklődő traumák
Interjú a Lili – Az én anyám, az én lányom rendezőjével, Hegedüs Péterrel és Muhi András vezető producerrel.
Összeállt a Fölszállott a páva döntős mezőnye
A tíz produkciót felvonultató finálét december 20-án láthatja a közönség.
Sírig tartsd a Sade!
Kovács András rendezésében december 17-én mutatják be a Sírig tartsd a Sade! című előadást a Koan Színházi Transzfer és Óvóhelyen.
Folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata
Januárban Szombathelyen, Budapesten és Debrecenben lép fel a zenekar Orientale lumen – Kelet világossága című előadásával.
A bel canto amerikai sztárja: Lawrence Brownlee
Ő a világ egyik legjelentősebb bel canto énekese, akiért a legnagyobb operaházak állnak sorban. Tavasszal élőben is hallhatjuk a Müpában.
Ilyenek voltak a nógrádi bányamentők
Állandó kiállítás nyílt az egykori bányamentők munkájáról a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyén.
Munkácsy Mosonmagyaróváron
Megnyílt a Pákh Imre New York-i üzletember Munkácsy-gyűjteményének darabjaiból álló tárlat a mosonmagyaróvári Cselley-házban.
Megérintő többszínűség
A KMO Művelődési Központ Szin(en)ergiák kiállításának megnyitóján jártunk.
Nemzetközi avantgárd kiállítás Pécsen
A százötven műtárgyat felvonultató tárlat a Janus Pannonius Múzeumban (JPM) nyílt pénteken.
Új kiadvány a barokk freskófestészetről
Bemutatták a Magyar Művészeti Akadémia Barokk freskófestészet Magyarországon című sorozatának első kötetét csütörtökön, Budapesten.
Több Oscar-nevezett a Budapest Dokumentumfilm Fesztiválon
A fesztivált 2020. január 27. és február 2. között tartják a budapesti Cinema City Aréna moziban.
„Tavaly tizenegyszer ugrottam be”
Szabó Sebestyén László beugrásokról, útkeresésről, a koboz hasznáról és a kuckó fontosságáról.
Íme az Esterházy Art Award idei díjazottjai
Győri Andrea Éva, Nemes Márton és Puklus Péter lettek idén a kétévente odaítélt, összesen 15 ezer eurós jutalommal járó Esterházy Art Award díjazottjai.