Művészet

Tánckánon - Hommage à Kodály Zoltán

A Magyar Állami Népi Együttes új produkciójában a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul. A hagyomány jelenkorunk kortárs megnyilvánulásaival szimbiózisban jelenik meg.

Ahonnan Freddie Mercury is merített

A komolyzene olyan műfaj, amelyet a 60 év feletti, szigorúan értelmiségi körökhöz tartozó, szépirodalmon nevelkedett emberek hallgatnak – gondoltam én kamaszkoromban, és gondolja valószínűleg a legtöbb tizen- és huszonéves a mai napig. A Kaposfest ennek az ellenkezőjéről győzött meg.

Családtörténeti kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban

Mind tudni akarjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk. Családtörténetet kutatunk, DNS tesztet készíttetünk, azt reméljük, hogy az anyakönyvek, levéltárak, a génjeink adataiban ott van a válasz, ott van a történetünk. Pedig máshol van. Országok, közösségek története egy fényképalbum egy fiatal képzőművész, Tranker Kata merész és mégis gyengéd installációjában ja.

Nincsen herceg fehér lovon

Nagy Kriszta x-T installációja a MűvészetMalomban

Viszonyaink terei

A Tér///Erő címet viselő kiállítás gerince az elmúlt öt év hazai építőművészetének eredményeit mutatta (és hétig végéig még mutatja) be.

Kreativitás, kockázatvállalás, közösségteremtés

A gördeszkázás történetéről nyílt kiállítás a Deák 17 Galériában.