Művészet
Vígjátékokban és kalandfilmekben is brillírozott Tony Curtis
Száz éve, 1925. június 3-án született Tony Curtis magyar származású amerikai filmszínész, többek között a Megbilincseltek, A bostoni fojtogató és a Van, aki forrón szereti című filmek, illetve a Minden lében két kanál című sorozat egyik főszereplője.
Jenna Jalonen kapta a kortárstáncosok független szakmai díját
A húszéves Lábán Rudolf-díj idei nyertese Jenna Jalonen DŌJŌ című előadása lett, Szabó György pedig különdíjban részesült kulturális menedzserként végzett munkájáért.
Cigányzenétől hangos őszig Magyarország
Mától csaknem 140 zenekar muzsikájával telhetnek meg országszerte a vendéglők, kávéházak és bisztrók teraszai. Budapest légikikötője, pályaudvarok és kikötők is felsorakoznak a program helyszínei közé.
Hatvan film és sorozat nézhető ingyen a Filmio Fesztiválon
Díjnyertes alkotásokkal és a magyar animáció elmúlt 111 évének gazdag terméséből válogatott ajánlattal ünnepel a Filmio, a magyar filmek és sorozatok streamingplatformja. Júniusban összesen 60 kiváló mozifilm, sorozat és rövidfilm nézhető a folyamatosan megújuló ingyenes kínálatban az első Filmio Fesztivál alkalmával.
Így jelent meg Trianon a képzőművészetben – a nemzeti giccsen túl
A kortárs művészek az aktuális politikai és társadalmi eseményekre általában szinte azonnal műtárgyakkal reagálnak. Nem véletlen hát, hogy a trianoni békediktátum is számos alkotót megihletett.
Gödöllői társulaté az amatőr színházi fődíj
A gödöllői Club Színház Háy Gyula Tiszazug című művéből született produkciója kapta a tizenegyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját.
Tőkés Anna filmje kapta a KAFF nagydíját
Csáki László Kék Pelikanját, a Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült Csongor és Tündét, illetve a Berlinalén Kristály Medvét nyert Wish You Were Ear című animációt is díjazták.
Láttad már Van Gogh egyetlen rézkarcát?
Van Gogh utolsó műve, Toulouse-Lautrec alkoholizmusa folytán szétcsúszó rajza és Schiele erotizáló aktjai is láthatók a Szépművészeti Múzeum új kiállításán, amely az alkotók kései korszakára fókuszál, megmutatva az ekkor született művekben is rejlő erőt.
A Minden rendben operatőrét is díjazták a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon
A seregszemle elismeréseit szombaton adták át Szegeden.
Kautzky Armand és Cserhalmi György a jövő tanévtől Pécsett tanít
Tizenöt szakkal kezdi meg működését a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának (PTE MK) Színház- és Filmművészeti Intézete ősztől – tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-t.
A legtöbbet rögzített operaénekesről írt könyvet az Operaház főigazgatója
A DFD100 Színe & fonákja című kötet tisztelgés Dietrich Fischer-Dieskau előtt, aki a zenei előadásmód és értelmezés fejlődésére nagy hatással volt, és ajánlás az elkövetkező énekes generációknak.
Spagettiwesternek hőseként kezdte Hollywood élő legendája
Május 31-én ünnepli kilencvenötödik születésnapját Clint Eastwood amerikai rendező, színész, producer, aki a rendezők közt a legidősebben kapta meg az Oscar-díjat és akit olyan legendás filmekben láthattunk, mint a Nincs bocsánat, A szív hídjai, a Kelly hősei, a Gran Torino vagy a Jó, a rossz és a csúf.
Agnes Denes-időkapszulát helyeztek el a Városligetben
A magyar származású, Amerikában élő Agnes Denes művészetét bemutató, vasárnapig a Szépművészeti Múzeumban megtekinthető kiállításhoz kapcsolódó időkapszulát helyeztek el a Városligetben.
Néma zongora, minimozi és körösfői fabútorok mesélnek Bartókról
A Csalán út 29. szám alatti villa, Bartók Béla utolsó magyarországi lakhelye egyszerre emlékhely, koncertterem és múzeum.
Átadták a Junior Prima díj magyar zeneművészeti elismeréseit
Tizennyolcadik alkalommal adták át a Junior Prima díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit a hazai zeneművészet tíz legkiemelkedőbb ifjú tehetségének május 29-én a Budapest Music Centerben. Az MVM a díj társalapítójaként – a szakmai elismerésen túl – fejenként hárommillió forinttal támogatta a fiatal zeneművészeket.
A néptánc nem csupán művészet, hanem életforma is
A Junior Prima díjas Kupec Zsófia szerint a hagyomány nem múzeumi tárgy, hanem élő, alakuló közösségi tudás, és felnőttként is elkezdhetünk néptáncolni.