Nagy László költőként és képzőművészként is a legnagyobbak között szárnyalt

A 20. század meghatározó magyar poétái között számontartott egykori felsőiszkázi parasztfiúról nem mindenki tudja, hogy sokáig festőművésznek készült, olyannyira, hogy a bölcsészkar előtt az iparművészeti és a képzőművészeti főiskolára is járt. Valódi mesterek tanították rajzolni, festeni, anatómiára, de a képzőn – és ez már talán a pályamódosítását is befolyásolhatta – a kiváló esszéista Cs. Szabó László előadásait is hallgathatta.

Sok más egyéb mellett ez is kiderül a Nagy László, a képzőművész című hiánypótló kiadvány két magas színvonalú tanulmányából. Jánosi Zoltán irodalomtörténész „A menyegzős tenger” Nagy László költői képei és a vizuális művészetek című írásában a képzőművészet és az irodalom kapcsolódási felületeit tárja fel Nagy László életművében.

A kötet másik szövegegysége Kondor-Szilágyi Mária „A játék bennem van” A képzőművész Nagy László című tanulmánya. A kiváló művészettörténész, a Műcsarnok vezető kurátora nemcsak összeválogatta, hanem részben fel is kutatta a kiadványban szereplő műalkotásokat. Szerkesztőként a művek mentén határozta meg Nagy László képzőművészeti korszakait, csoportosította az általa használt technikákat, plasztikusan érzékeltetve a műfaji és életrajzi összefüggéseket.

Tanulmányában természetesen kitért arra is, hogyan és mikor vált Nagy László életét meghatározó tevékenységgé a képzőművészet. Elmeséli, hol és kitől tanult, és arról is szót ejt, miért döntött úgy végül, hogy hivatásszerűen inkább szavakkal fest, mint ecsettel. Ehhez komoly kutatómunkát is végzett, melynek egyik eredménye az alábbi megállapítás:

„A Képzőművészeti Főiskola Anyakönyvének két kötetéből az is kiderül, hogy azok közül, akikkel Nagy László egy időben járt a főiskolára, kik váltak később a magyar kultúra neves alkotóivá, köztük volt Csernus Tibor, Dargay Attila, Kokas Ignác, Lantos Ferenc, Litkei József, Masznyik Iván, Márkus Anna (Anna Mark), Rátkai Endre, Szász Endre, Vígh Tamás. Ezekben az években a rajzolás és festés mellett folyamatosan írt, de sokáig nem mutatta meg verseit senkinek. Végül több tényező is hozzájárult ahhoz, hogy abbahagyja képzőművészeti tanulmányait, és a költői pályát válassza. Saját szavaival így értelmezi a két út közötti választást: »Már gyermekkoromban sokat rajzoltam, festő akartam lenni. S mert költő lettem, annak oka a drága József Attila, aki korán megigézett verseivel, árvaságával, halálával.«”

A Műcsarnok épületében megbúvó, könyvekkel, kutatási anyagokkal teli irodájában beszélgetve lapozgatunk a kötetben. Kondor-Szilágyi Mária fejezetről fejezetre, képről képre haladva mesél a szerkesztési munkáról. Elmondja azt is, hogy a kötet képanyagának egy részét a PIM gyűjteménye őrzi, de többségüket a művész családja bocsátotta a rendelkezésükre. Amikor megkapta az anyagot, először műfaj szerint csoportosította az alkotásokat.

Élet és képek

A vers és a fizikai képalkotás Nagy Lászlónál sohasem vált teljesen külön egymástól. Még hivatásszerűen sem, hiszen az ötvenes évektől kezdve ő volt az Élet és Irodalom folyóirat képzőművészeti szerkesztője. Számos kiváló és inkább a tűrt, mint a támogatott kategóriába sorolt képzőművésznek biztosított megjelenési lehetőséget, de grafikusként is közreműködött a folyóiratnál.

A kiadvány szerkezetét Kondor-Szilágyi Mária lineárisan építi fel. Az olajfestményekkel indítja a sort, melyeket Nagy László fiatalon, főleg Iszkázon készített 1943–45 között. Később már jellemzően akvarelleket festett, melyek „autonóm festészetként is értelmezhetők” – mutatja a kötet aktuális képeit a művészettörténész. A lapokat forgatva újra és újra megjelennek a lovak – Nagy László művészetének szimbolikus szereplői –, valamint a feleségéről készül portrék és az ő műveihez készült illusztrációk.

Az akvarellek után az ikonok következnek. Ezeken nemcsak szentek, hanem profán témák is felbukkannak. Falapra festve is megörökítette például feleségét, Szécsi Margitot, és Ady Endrét is felismerhetjük.

A művészettörténész egyik személyes kedvence az a szekrényajtó, amit Nagy László a fiával, a grafikus Nagy Andrással közösen festett meg, és a lakásukat díszítette. Ajtóra került Szent György és Szent Demeter is. A sárkányölő szentet sárkány nélkül is lefestette, mert a családi legendárium szerint Szécsi Margit megsajnálta a folyton ledöfött bestiát.

„Ezt a képet a szigligeti alkotóházban egy kis fülkére festette meg, abban a szobában, amit mindig lakott, amikor Szigligeten volt. Talán azóta Nagy László szobájának is hívják azt a helyiséget, és aki odamegy, most is megtalálhatja a képet rezsófülkében” – mutat mosolyogva Kondor-Szilágyi Mária egy másik, szívéhez közel álló képet.

Az életműben elfoglalt helyükhöz méltó alapossággal mutatja be a kötet Nagy László illusztrátori munkásságát is.

Olyan nagyságok arcvonásai elevenednek meg a kiváló toll- és tusrajzokon és rézkarcokon, mint Sinka István, Illyés Gyula, Kormos István, Déry Tibor, Berda József, Móricz Zsigmond, Kós Károly, Kodály Zoltán, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Szentkuthy Miklós, Tamási Áron és Latinovits Zoltán.

Nagyon értékesek Nagy László vázlatai is. Erről is van egy története a szerkesztőnek:

Egy művész mesélte, hogy vendégségben voltak náluk, és miközben a férfiak beszélgettek, vitatkoztak, Nagy László többnyire csöndben ült, néha hozzá is szólt a témához, ám közben folyamatosan firkálgatott az ölében tartott füzetbe, vagy bármilyen papírra, ami a keze ügyébe akadt. Utána megnézték, hogy mit csinált, és kiderült, hogy mindent, beleértve néhány szalvétát is, lovakat ábrázoló figurák borítottak el.

A kötet részletesen bemutatja az állandóan fúró-faragó Nagy László készítette tárgyakat, szobrokat bútorokat is. A művészettörténész szerint ez a kötet egy izgalmas felfedezés. Az olvasó számára egyértelművé teszi, hogy Nagy László a 20. század második felében a magyar kortárs képzőművészet fontos szereplőjeként tarthatjuk számon, különösen illusztrátori, grafikai munkái és portréi miatt.  

Nagy László irodalmi hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, ám a kötetben szereplő alkotások, így az olajfestmények és az akvarellek többsége a család tulajdonában van. A művészettörténész elmondta, hogy a költő unokája, Nagy Borbála Réka sokat segített a művek datálásában, azonosításában, az ő édesapja, Nagy András pedig gondosan rendszerezte Nagy László hátrahagyott munkáit.

Mint ezt Szentmártoni János a kötethez írt előszavában hangsúlyozza, ez a kiadvány valóban kiemelkedő jelentőségű összefoglalása Nagy László életművének. „Albumunk nem előzménytelen, hiszen két válogatás (Szárny és piramis, Magyar Helikon, 1980; Kísérlet a bánat ellen, Magvető, 1980) foglalkozott már korábban Nagy László grafikai tevékenységével – de ilyen átfogó, későbbi monográfiáknak is jó kiindulási alapot szolgáltató áttekintés ez idáig még nem látott napvilágot” – írja az MMA Kiadó vezetője. 

Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu