64fad50e9ae58f1f93f56200.jpg

Cigarettafüstös film noirok és mesés keleti nők az idei filmmaratonon

A Nemzeti Filmintézet szeptember 16–21. között rendezi meg a 8. Budapesti Klasszikus Film Maratont (BKFM). A restaurált magyar és külföldi filmeket felvonultató filmünnep kiemelt témája a 130 éves mozi lesz. Többek között Makk Károly felejthetetlen alkotásai, valamint a hollywoodi fenegyerek, Joe Eszterhas korszakos filmjei is műsoron lesznek a főváros legjobb helyszínein.

1895. december 28-án a Lumière fivérek a párizsi Grand Café kávéházban tartották meg az első nyilvános filmvetítést – és megszületett a mozi. A mozgókép csodája azóta sem veszített varázserejéből. A Nemzeti Filmintézet közös ünneplésre hív a Szent István téri szabadtéri moziba, az Uránia Nemzeti Filmszínházba, a Toldiba, az Art+ Cinemába, a Francia Intézetbe és a Budapest Music Centerbe, a Filmmaratonra hangolva című, egész napos bemelegítő program pedig már szeptember 14-én vár bábfilmekkel, animációkkal és filmkoncertekkel a Müpában.

Utóbbi nyitányaként a legfiatalabbak a legendás Mekk Eleket jegyző Imre István bábfilmjeit élvezhetik Ránki György és Kurtág György zenéjével, majd Dargay Attila Szaffija bűvöli el őket. Különleges filmkoncertek is várják a filmrajongókat. Korda Sándor Az aranyember című némafilmjéhez a Győri Filharmonikus Zenekar játszik. A filmtörténet leghíresebb mozdonya is megelevenedik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Buster Keaton főszereplésével a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptember 16-tól tíz frissen restaurált művel tiszteleg a magyar filmművészet meghatározó egyénisége, Makk Károly hagyatéka előtt. Felújítva és nagy vásznon lesz látható a megunhatatlan vígjáték, a Liliomfi.

Hat filmjét – köztük az Elemi ösztönt és a Flashdance-t - láthatjuk a vagány, tabudöntő, öntörvényű forgatókönyvírónak, Joe Eszterhasnak, aki új játékszabályokat vezetett be Hollywoodban. Reflektorfényben lesz Robert Lantos producer életműve is, többek között David Cronenberg és Atom Egoyan rendezők filmjeivel. Az Ingrid és Roberto – Itáliai utazás című válogatás Ingrid Bergman, az ünnepelt hollywoodi sztár és Roberto Rossellini olasz rendezőlegenda összekapcsolódó, majd szétváló életét és pályáját mutatja be közös filmjeiken keresztül. Fény és árnyék címmel lesz látható válogatás a film noir gyöngyszemeiből.

A Nyitott archívumok válogatás izgalmas betekintést nyújt a világ filmgyűjteményeinek és archívumainak munkájába, ahonnan a legfrissebb restaurálások és izgalmas kuriózumok érkeznek. A némafilmrajongóknak egyedülálló csemegét kínálnak az élő zenés vetítések.

Dokumentumfilmek is műsoron lesznek filmesekről, filmkészítésről és a mozi szeretetéről. Ismét érkezik a Mesés nők Keletről elnevezésű szekció: a sok-sok izgalmas női karakter nemcsak szereplőként, de gyakran a kamera mögött, filmkészítőként varázsolja el a közönséget. Folytatódik továbbá a 2022-ben megkezdett filmtörténeti utazás a hetedik művészet megteremtőinek univerzumába Thierry Frémaux, a Lumière Intézet és a Cannes-i Fesztivál művészeti igazgatója által készített összeállítással a Lumière fivérek felvételeiből.

A részletes programért érdemes lesz figyelni a program honlapját.

Ez is érdekelheti

Kedvenceink Dargay Attila rendezőtől

Ma lenne 95 éves Dargay Attila Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész, a magyar animációs filmművészet kiemelkedő alakja. A nevéhez fűződő kedvenc alkotásainkat gyűjtöttük össze.

Ránki György, az első magyar musical zeneszerzője

Harminc éve, 1992. május 22-én halt meg Ránki György Kossuth-díjas zeneszerző, az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája alkotója, az 1945 utáni magyar filmgyártás egyik legtermékenyebb komponistája.

Cannes-i fesztiváligazgató: A Budapesti Klasszikus Filmmaraton fantasztikus kezdeményezés

A Budapesti Klasszikus Filmmaraton azért fantasztikus kezdeményezés, mert a filmtörténeten keresztül magát a filmművészetet lehet felfedezni és megismertetni a fiatalokkal – mondta az MTI-nek adott interjúban Thierry Frémaux, a lyoni Lumiere Intézet és a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, aki a kedden kezdődő rendezvény díszvendége.

Makk Károlyról szóló filmet is támogat a Filmintézet

A száz éve született rendezőóriás mellett a második világháború utáni hollandiai gyermekmentő akcióról, valamint Fazekas Mihály és Brunszvik Teréz életéről is készül dokumentumfilm az NFI támogatásával.