Popkult
Cipő nélkül nincs Republic
Bódi László Cipő halála után Tóth Zoltán kilépett a Republicból. Nemrég csatlakozott a Republic-dalokat játszó Kék és Narancssárga Produkcióhoz.
A koffeinfüggőséghez hasonlítom a szerelmi függőséget
Megjelent B. Nagy Réka Koffein című dala, amely bár eltér az eddig tőle megszokottaktól, csupán finom felvezetője annak, amire ezt követően számíthat a közönsége.
Foglalkoztat a szorongás és az önbizalomhiány témája
Megjelent Böbe Böbe-baba című kislemezének utolsó, Reggel című dala, ami társadalomkritikát és személyes megéléseket egyaránt megfogalmaz.
Szeged sherwoodi erdeje
A Szegedi Ifjúsági Napokat idén augusztus 28. és 31. között rendezik meg, de voltak olyan ifinapok is, amelyeknek nem kell tudnunk a dátumát, mert még most sem értek véget.
Az Elefánt előtt léphet fel a Fülesbagoly Tehetségkutató nyertese
Utolsó állomásához érkezik az idei Fülesbagoly Tehetségkutató sorozata. A hagyományokhoz híven a záróeseménynek Martonvásár ad otthont, ahol fesztiválfellépéseket, stúdiózást, lemezkiadást és az Elefánt előtti koncertezést is nyerhetnek a zenekarok. A döntő szeptember 15-én lesz, és még lehet nevezni az együtteseknek.
El akarta árvereztetni Elvis Presley egykori birtokát, de pórul járt vele
Elvis Presley családja elleni csalás miatt tartóztattak le egy nőt a hatóságok, aki a néhai énekes családi birtokára, Gracelandre akart kényszerárverést elrendeltetni.
A magas sarkú cipő nem csak a nők privilégiuma
A perzsák praktikus okokból, XIV. Lajos és a Beatles tagjai viszont már divatból hordták a magas sarkú cipőket.
Nem bújhatsz el a világ elől, mert a buszsofőr úgyis megtalál
Kuka utas, vésd az eszedbe, hogy megjelent a Garázsmenet, Hegyi Zoltán buszozós könyve, a Garázsmenet.
Janet Jackson elárulta: rokoni kapcsolatban áll Stevie Wonderrel és Samuel L. Jacksonnal
Azt már korábban is tudtuk, hogy Janet Jackson egy nagy létszámú zenei dinasztiának a tagja, amelybe Michael Jackson és a Jackson 5 többi tagja is beletartozik – de az énekesnő most azt állítja, hogy további hírességekkel is rokoni kapcsolatban van.
Katy Perryt környezetkárosítással vádolják
A spanyol Baleár-szigetek kormánya bejelentette, hogy kivizsgálja, miként készülhetett el az amerikai énekesnő videóklipje egy védett szigeten a szükséges engedélyek hiányában.
1984-ben már nem tűnt nacionalistának a P. Mobil Honfoglalása
Negyven éve, 1984-ben jelent meg a P. Mobil Honfoglalás című albuma, rajta a címadó szvittel, a zenekar életművének talán legfontosabb szerzeményével.
Jimmy Kimmel elárulta, miért nem tér vissza az Oscar-gála házigazdájaként
Kimmel volt a legutóbbi két Oscar-díj-átadó házigazdája, de úgy döntött, hogy túl sok lenne neki újra elvállalni ezt a szerepet. A televíziós műsorvezető és humorista azt mondta, hogy saját műsora, a Jimmy Kimmel Live! látta kárát annak, amikor az Oscar-gálára koncentrált.
Tarantino lesajnálta George Clooney-t, a színész keményen visszaszólt
A rendező korábban azt mondta, Clooney nem igazi filmsztár. A színész most egy interjúban küldte el a fenébe Tarantinót, és David O. Russell rendezőről is kifejtette lesújtó véleményét.
Esendőek vagyunk mindannyian, és ezt nem kell szégyellni
Csordás Dániel Rögtön jövök című képregényében minden benne van: család, kutya, gyerekek, foci és sok-sok rock and roll.
Épphogy véget ért az idei Sziget, de hamarosan elérhetők a jegyek a jövő évire
Új fejezet kezdődik a Sziget történetében a harmincadik fesztivál után a Sziget főszervezőjének közlése szerint. A 2025-ös fesztiválra néhány napon belül el is indul a jegyértékesítés.
Kevesebb népzene, több rock a Pirkadaton
Második lemezével jött ki a Madaras. A Pirkadaton az előzőhöz képest érettebb, fantáziadúsabb, markánsabb muzsikát kapunk.