Radis Afrodité: A népzene akkor él igazán, ha együtt csináljuk
Radis Afrodité görög–magyar származású énekes egyszerre mozog otthonosan mindkét kultúra népzenéjében. A Pontos zenekar énekeseként friss hangzással nyúl a görög dallamokhoz, miközben népi énekesként, pedagógusként és közösségszervezőként is azon dolgozik, hogy a hagyomány ne polcon tartott műfaj legyen, hanem átélhető, közös tapasztalat.
Harmadik generációs görög vagy – hogyan kapcsolódsz a gyökereidhez?
A nagyszüleim háborús menekültek: a görög polgárháború után érkeztek Magyarországra. A nagypapám harcolt is a polgárháborúban, és ők itt találkoztak, végül Tatabányán telepedtek le. Ott született meg az édesapám, és én is onnan származom.
Amíg otthon laktam, a nagyszüleimmel együtt éltünk, és emiatt nekem a görög kultúrához való kapcsolódás nagyon zsigeri élmény. Nemcsak magyar dalokat énekelt nekem az édesanyám, hanem görögöket is a nagymamám és a nagypapám. A görög nyelv alapjait is tőlük tanulhattam meg, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ennyire közel voltak hozzám – általuk olyan erős ez a kapcsolódásom.
A nagyszüleim gyerekkorukban a görög paraszti társadalom részei voltak: egy másik korból, egy másik hagyományból érkeztek. Integrálódtak, megtanultak magyarul, de a hazájukhoz és a görög kultúrához való kötődésük nagyon erős maradt. Anyukám is megszerette ezt a kultúrát, ezért küldtek görögöt tanulni, később voltam Erasmuson is Görögországban, és közben belenőttem az itteni görög közösségbe is – színjátszó körbe jártam, több zenekarban énekeltem görög dalokat.
És ezzel párhuzamosan a magyar oldal is végig egyenrangú volt: itt nőttem fel, a szüleim zeneiskolába írattak, néptánccsoportba járattak – ez nekem nagyon meghatározó élmény lett.
Hogyan találkoztál a népzenével, és mi fogott meg benne?
A tatabányai néptánccsoportban kezdtem el érdeklődni a népzene iránt. A legfontosabb számomra az volt, hogy közösségbe kerültem. Manapság elveszőben vannak a faluközösségek, és amúgy is jellemző, hogy mindenki Budapestre jön, kicsit elmagányosodik.
Régen a paraszti társadalomban az emberek jobban egymásra voltak utalva, a közösség az élet része volt. Szerintem ma sokan keresnek olyan közegeket, ahol meg tudják élni az egymáshoz tartozást – és ehhez a népzene meg a néptánc nagyon jó eszköz.
A közösségi gondolat nálad nemcsak elmélet, hanem fesztivál szervezésében is részt veszel. Mit jelent neked ez?
Igen, ez nálam tényleg tovább is épült. Volt olyan közösség, ami nemcsak baráti társaságként maradt egyben, hanem művészeti projektté, fesztivállá nőtte ki magát. Ilyen a Boglart Fesztivál, amit a Góbé zenekarral tartunk minden nyáron Balatonbogláron. Ott nagyon szépen kicsúcsosodik ez a gondolat: népzene, világzene a világ minden tájáról és Magyarországról, de közben autentikus népzenét is oktatunk.
Én ezt szeretném képviselni: egyrészt a jó értelemben vett „magaskultúrát” – hiszen tanultam a népzenét, a Zeneakadémián végeztem –, de közben azt is, hogy ez senki számára se tűnjön elérhetetlennek.
Min dolgozol most a legintenzívebben? Van álomprojekt a közelben?
Most pont egy olyan munkában vagyok benne, amit tényleg álomnak érzek. A Zeneakadémia utolsó évében, amikor diplomáztam, Herczku Ágnes volt a mentorom, általa és vele fogok koncertezni a Müpa nagytermében április 8-án – ez egy nagyon nagyszabású produkció lesz.
Magyar és szerb–bolgár párhuzamok mentén épül a műsor a Söndörgő Zenekarral, Básits Brankával, Szlama Lászlóval, és részt vesz benne a Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett is. Most vagyunk az alkotói és próbafolyamat sűrűjében. És én ezt tényleg egy megvalósult álomként élem meg, hogy egy ilyen nagy volumenű dologban részt vehetek.
Kik voltak rád a legnagyobb hatással?
Nagyon szerencsés vagyok, mert sok kiváló tanártól tanulhattam. Az első énekmesterem Tintér Gabriella volt, aki megerősített abban, hogy ezt a pályát válasszam.
Nagyon fontos nekem Szegvári Ildikó Tatabányáról, nála kezdtem néptáncolni, ő végigkísérte az életemet, és most már népzeneiskolát is alapítottunk együtt. Ő olyan ember, aki szerintem hihetetlen tudással viszi tovább ezt a kultúrát, és az egész életét arra tette fel, hogy minél több gyerekhez eljusson. Ráadásul a nemzetiségi kultúrát is támogatja.
És természetesen Herczku Ágnes, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is példakép számomra. Az ő támogatása óriási ajándék az életemben.
A Pontos zenekar is fontos része a jelenlegi munkádnak. Mitől különleges ez a zenekar?
A Pontosban görög népzenét játszunk, de nagyon izgalmas, mert a zenészek különböző világból jönnek: világzene, jazz, pop – mindenféle háttér. Én tudom hozni azt a muzikalitást és éneklést, ami tényleg a tradíciókból táplálkozik, és szeretnék autentikus lenni, mert ez vagyok én. A többiek pedig beleteszik a saját zenei világukat – de úgy, hogy tiszteletben tartják az alapanyagot, nagyon alázatosan nyúlnak a görög zenéhez. Nekem ez nagyon fontos.
Ez nem hagyományos görög hangszerelés, de sok szempontból rokon, és megmarad benne a népies vonal. Ez most nagyon átszövi a napjaimat.
És van még egy fontos dolog, idén szeretnénk lemezt megjelentetni, és a görög népzenével külföldön is bemutatkozni.
Fontos számodra a tanítás is. Mit jelent neked ez a szerep?
Tatabányán és Tatán tanítok népi éneket, minden korosztálynak. Számomra a tanítás híd az ember és a zene között. Azt szeretném, ha a kapcsolódás szeretetteljes és természetes lenne – nem kell mindenkinek hivatásos előadóvá válnia ahhoz, hogy népdalokat énekelhessen.
A Müpa Üvegtermében futó Hangvár című sorozatban a Budapest Folk Duo tagjaival edukatív koncerteken mutatjuk be a népzenét. Például a magyar népzenei vonósbanda és a klasszikus vonósnégyes közötti párhuzamokat is megmutatjuk élményszerűen, játékosan.
Hiszem, hogy a népzene akkor él igazán, ha együtt csináljuk. A közös zenélés, a tánc, a kézművesség, a játszóház mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne polcra tett magasművészet legyen, hanem élő, mindenki számára hozzáférhető kultúra.
Mit jelent számodra az NKA Halmos Béla Program, és hogyan kísérte eddig a pályádat?
Már régóta pályáztam a Halmos Béla Programra, és szerencsére többször is tudtak támogatni. Először 2024-ben kaptam tőlük támogatást, amikor az első magyar nyelvű EP-met, a Most élem a világom című anyag felvételét készítettük el – ez volt az első önálló megjelenésem, amelyen magyar népzenét énekelek. Olyan kiváló zenészek működtek közre benne, mint Szlama László és Vizeli Balázs, így egy igazán kompakt, mégis erős bemutatkozó anyag született.
Az idei támogatás számomra különösen fontos, mert lehetőséget kaptam arra, hogy mindkét identitásomat megmutassam: magyar és görög népzenei anyagot is rögzítettünk élő stúdiókoncert formájában, és mindkét projektem meghívást kapott a program gálaestjére. Nagyon fontos nekem, hogy megmutathassam mindkét oldalamat. Úgy érzem, ebben vagyok igazán különleges: a görög és a magyar zene egyformán jelen van az életemben, és ezt szeretném képviselni.
Hogyan fogalmaznád meg, hogy mit jelent számodra a zene?
A zene számomra közösség, kapcsolódás és önismeret. Összeköt olyan emberekkel, akik inspirálnak, akikkel közös nyelvet beszélünk. Formálja a mindennapjaimat, és remélem, hogy rajtam keresztül mások is közelebb kerülhetnek önmagukhoz és a saját kulturális gyökereikhez.
Azt szeretném képviselni, hogy a hagyomány nem múzeumi tárgy, hanem élő anyag. Lehet hozzá nyúlni, lehet kérdezni, lehet új formában megszólaltatni – de tisztelettel. Mert végső soron a zene akkor tölti be a szerepét, ha közösséget teremt. És számomra ez a legfontosabb.
