„Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít. / Nézd a világ apró rebbenéseit.” Ez a két Radnóti-sor jut eszembe, amikor a rövid és váratlanul lesújtó nyári zápor után napsütésben kezdődik meg az idén 115 éve született és nyolcvan éve elhunyt költőről szóló tematikus séta.
A sétát vezető Juhász Anna már indulás előtt leszögezi, habár bő két órán át tervez a Radnóti-univerzumban barangolni velünk, ez is „csupán” mozaikok felvillantására elég. A találó megfogalmazást annyival egészíthetném ki, hogy a mozaikok a séta utolsó állomására egymást kölcsönösen feltételező és szorosan összekapcsolódó kirakósdarabkákká változtak. Példaként elég csak annyit említeni, hogy másfél óra után kiderült: nem véletlenül gyülekeztünk a Margit híd lábánál fekvő füves területen, ugyanis ha ma élne szeretett költőnk, feleségével, Fifivel (Gyarmati Fanni – a szerk.) közös lakásának ablakából pont minket, rajongókat látott volna.
Nem kronologikusan, az életút állomásait időrendben követve ismerkedtünk Radnóti Miklós Budapestjével: a város valós térképén haladva vettünk sorra fontos lakásokat, szobrokat, kávéházakat – és természetesen szövegeket. A már idézett Eső esik, fölszárad ugyan nem hangzott el, de Juhász Anna és az őt kísérő Szabó Kimmel Tamás színész számos egyéb ismert és kevésbé ismert verset, visszaemlékezést és naplórészletet olvasott fel. Nemcsak Radnótitól, de féltestvérétől, Erdélyi Ágnestől is, illetve olyan költőbarátoktól, mint Zelk Zoltán és Vas István. Gyarmati Fanni naplójának legintimebb bejegyzéseiről nem is szólva.
A virtuális, szövegközi utazásban kibomló történetet át- meg átszőtték a két idegenvezető szubjektív hozzászólásai és sztorijai. Szabó Kimmel elmondta: nincs kedvenc verse Radnótitól, általában szereti a műveit, de még irodalmi munkásságánál is jobban izgatja tragikus sorsa és az életét kitöltő nagy szerelem. Nagy kérdés számára a házaspár sajátos, megcsalásokat is túlélő hűségének titka: hogy tudott ez a két meggyötört, szenvedő ember mindvégig kitartani egymás mellett? Juhász Anna még személyesebb élményekkel kapcsolódik Radnótiékhoz: évekkel korábban sikerült szüleinél kierőszakolnia, hogy közösen látogassák meg „Fanni nénit”, akiről felvételt is készített.
A séta során három helyen – két emléktáblánál és egy szobornál – virágot, koszorút hagyott a csapat. Utóbbinál időzve, két felolvasás között merült fel az a fontos, már-már irodalomtörténeti jelentőségű kérdés, vajon lehet-e egy végtelenül tragikus életművet – akár Szerb Antalét, József Attiláét vagy Borbély Szilárdét – nem a vég felől olvasni. Maga Radnóti is adott egy lehetséges választ József Attila hátrahagyott verseihez írt jegyzetében:
„A versek mindig külön hangsúlyt kapnak a halállal. A mű, amit a költő haláláig alkot, halálával hirtelen egész lesz s a kompozíció, melyet életében szinte testével takar, a test sírbahulltával láthatóvá lesz, az életmű fényleni és nőni kezd.”
Nehéz, nagyon nehéz nem a munkatáboros borzalmakra és a szerencsétlenül korai elmúlásra koncentrálni olyasvalaki esetében, akit egészen kiskora óta kísér a halál, kezdve a szülésbe belehaló anyával és ikertestvérrel, majd folytatva a szintén korán távozó édesapával. A csúcspont pedig Radnóti háborúval, fenyegetettséggel és bizonytalansággal teli jelene – nem véletlen, hogy verseinek visszatérő témája a halál.
Mégis jó lenne az apró, eleven és életszagú részletekre összpontosítani. A sétán felolvasott szövegek és elmesélt történetek számos ilyet szolgáltattak. Szó esett a költő sport iránti szeretetéről, a fiatal hitvesek egy-egy veszekedéséről, de még az is kiderült, hogy vendégség esetén bor, szóda, olcsó aprósütemény és zöldséges kenyér került a vacsoraasztalra. És ha már gasztronómia: a túra vége felé felidéztük Radnóti törzshelyét, a Kis-Ilkovics kávéházat, ahol a költő a feketekávé mellé általában egy mignont is kért. Vagy kettőt. Háromig nagyon ritkán jutott el.
Sétánkat érdekes módon ott fejeztük be, ahol Radnóti élete kezdődött: a szülői ház előtt. „A vég is itt van, a kezdet is itt van” – mondta Juhász Anna, ez pedig újfent utalt a költő egész életét végigkísérő halálmotívumra. Az összefüggést két megrendítő részlet teremtette meg: az Ikrek havának idézett soraiban a szerző arról emlékezik meg, amikor először szembesült a születését kísérő kettős halállal, Gyarmati Fanni naplójának felolvasott bejegyzése pedig Radnóti halálhírének a lenyomata. Így ír Fifi arról, milyen érzés volt kézhez kapni a néhány személyes tárgyat, fényképet és a Bori noteszt, amelyet férje az utolsó pillanatig magánál tartott: „Ó, én ezerszer átkozott és ostoba! Most ez van belőle, ez a síri üzenet és mérhetetlen szenvedéseinek tudata, amitől el kell veszteni az eszemet, és csak bambán bámulni lehet a levegőbe, míg lassan valami szédülés nem kezd keringélni bennem. Volt-e ilyen valaha is? Lehet az, hogy a költő a síron túl is költő marad elsősorban, és nem csak megkínzott, levásott hús és csont?”
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
