Shakespeare összes drámájából merítettek a magyar írók

Program

Harminchárom ismert magyar szerző írt 20–40 perces etűdöt Shakespeare műveiből a Shakespeare/37 című kezdeményezéshez kapcsolódva. Az alkotások az eredeti művet inspirációnak használják egy kortárs dráma megszületéséhez. Az írásokból rövidfilmek készültek, amelyeket a Marczibányi Téri Művelődési Központban láthat a közönség szeptemberben Budapesten.

Csuja Imra Kiss Csaba: Falstaff halála című etűdjében.  Kép forrása: Webszínház
Csuja Imra Kiss Csaba: Falstaff halála című etűdjében. Kép forrása: Webszínház

„33 magyar dráma- és prózaíró, illetve költő írt húsz-negyven perces minidrámákat a reneszánsz mester egy-egy művéből kiindulva. A színházi jelenetek filmes eszközökkel feldolgozva új műfajt teremtenek: a Színház/Film műfaját. A sorozatot egy virtuális társulat hozza létre, amelyben a magyar kulturális élet jeles alkotói vesznek részt” – olvasható a Webszínház oldalán. Mint írják, alkotói csapatuk olyan projektet keresett, amely a magyar és a nemzetközi közönség figyelmét egyaránt felkelti, így döntöttek William Shakespeare mellett. A 2021-ben indult sorozat az író teljes drámai életművét, azaz mind a 37 drámáját feldolgozta.

A kezdeményezés harmadik évadának bemutatója és a teljes sorozat, illetve a három évad retrospektív vetítése a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz szeptember 5. és 7. között.

A művek az antik dráma szerkezetét 21. századi formába helyezve, a klasszikus hármas egység (hely, idő, cselekmény) szabályai szerint készülnek. A húszperces etűdöket Magács László rendezésében veszi fel Meister Natália operatőr egyetlen snittben.

A sorozat egy adott periódusban mutatja be a kortárs irodalmat, a filmművészetet, a színházat, a forgatási helyszíneken keresztül pedig Budapest rejtett, vagy épp ikonikus épületeit. Az epizódok műfaji értelemben is változatosak; vannak köztük zenés videoklipek, verses elbeszélések, filmes víziók vagy klasszikus színházi etűdök is. Az alkotók között a hazai irodalmi élet legjelentősebb íróitól a fiatal, tehetséges pályakezdőkig szinte mindenki megtalálható.

A filmekben neves színészek működnek közre, egy-egy részben pedig színházi közösségekkel dolgozzák fel a műveket, mint például a Szabadkai Népszínház társulatának tagjai (Athéni Timón) vagy a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei (A sziget tele van hangokkal).

A Shakespeare/37 részletes programja itt érhető el.