Az irodalom szerepköréhez hogyan tud hozzákapcsolódni a mai biznisztípusú világkép?
Smid Róbert: Az ELTE Bölcsészettudományi Kara új mesterképzést indít a következő tanévtől, amelyben épp a biznisz lesz a fő irányvonal. Biznisz bölcsészképzés. A Facebook-oldalon viszont sok olyan komment van a hallgatók részéről, amelyek éppen azt kifogásolják, hogy ne csináljunk mindenből üzletet. Mindenhol épül le a bölcsészettudomány, de azt is látom, hogy ilyen körülmények között egyre nagyobb kihívás megokolni a saját létünket. Az persze sokat számít, hogy látjuk például Benit, aki nálunk doktorál és részt vesz például a Déryné-programban, népszerűsítve az irodalommal való hétköznapi foglalkozást.
Beni, te mit tapasztalsz a középiskolákban? A KultUp csapat fiatal tagjaként nagyon sok iskolába eljutottál Magyarországon, és tartottál rendhagyó irodalomórákat. Hogyan néz ki ez a folyamat?
Bánki Beni: Én ugyan nem kérem meg, hogy definiálják az irodalmat, viszont az szóba kerül, ki hogyan viszonyul hozzá. Ami gyakran kiderül ilyenkor, hogy az irodalomhoz való viszonyukat erősen meghatározza, milyen oktatást kapnak, milyen a tanár személye.
Én a játszva tanulásban hiszek. A gyakorlat is azt mutatja, hogy ez tud működni. A diákok csoportokba rendeződve mixelnek össze különböző szövegeket, talán nem is gondolva arra, hogy ezzel egyfajta értelmezői munkát folytatnak. Persze fontos elmondani: az, hogy egymás mellé helyezek egy klasszikus verset és egy kortárs dalszöveget, nem azt jelenti, hogy értékegyenlőséget teszek a kettő közé. Ám ez a gesztus közelebb hozhatja a költészetet. A célom a középiskolásokat rávezetni, hogy a versszöveg kiváló játékterep, hozzá lehet nyúlni, valamiképpen viszonyulni tehát – nem kell eltartva szemlélni őket.
Arról mesélsz nekik, hogy több klasszikus költőnk hasonlóképp alkotott? Vagy rádöbbenek a gyerekek arra az alkotás során, hogy jól tudják összerakni a rímeket? Figyelnek erre?
Bánki Beni: Van, hogy sántít a dolog, viszont fel szoktam rá figyelni, ha egy szöveget úgy raknak össze, hogy passzolnak a sorok, jók a kapcsolások.
Már annyi iskolában jártam, hogy a foglalkozás időközben elnyerte végleges formáját, az óra megtartása már nem okoz kihívást, kicsit rutinszerűvé is vált, ugyanakkor mindig meg tud lepni, ha jön egy diák vagy diákcsapat, akik valamit nagyon eltalálnak, máshonnan fogják meg a feladatot, és előtérbe kerül a poétikai érzék. Ilyenkor bátorítom őket, hogy folytassák, jelzem, hogy nekem is küldhetnek verseket és mutatok nekik más, erre alkalmas fórumot, irodalmi pályázatokat, alkotótáborokat, így a program sajátjáról, a KultCampről is mesélek.
Smid Róbert: Érdekes az is, hogy a líra háttérbe szorul ilyen téren. Ez részben annak köszönhető, amit te is mondasz, hogy sok múlik a magyartanár személyiségén, oktatási módszerein. Vannak azok a tanárok, akik pozitivista szellemben tanítják a verseket: náluk az a kérdés, hogy mire gondolt a költő. De mitől félnek a tanárok, s miért ijesztő a líra a diákok számára? Mert minden vers egyedi eset. Ezért jó az, amit Beni csinál, mert az által, hogy dalszövegeket visz a versek mellé, a lírának azt az oldalát is jobban megismerik, amivel lehet, hogy enélkül nem igazán találkoznának: a ritmikát, a szavak kombinatorikáját, a változó jelentéseket stb.
Hogyan reagálnak a tanárok a rendhagyó irodalomóra témájára, módszereire? Látják benne a potenciált?
Bánki Beni: Igen, legtöbbször kíváncsian fogadják ezt a saját fejlesztésű workshopot, általában nyitottságot tapasztalok részükről: van, hogy lefényképezik a szövegeket, elteszik későbbre, máskor ők maguk is beszállnak, alkotnak, létrejön egy tanári csapat. Ezeket a játékos gyakorlatokat nem lehet egyszerű integrálniuk a nagy mennyiségű tananyag mellett, de jólesik látni az őszinte érdeklődést.
Mit gondoltok az irodalom és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról? Lehet-e az AI alkotótárs?
Smid Róbert: Én is használom, néha segítségül hívom az AI-t. Ha van olyan fogalom vagy olyan szöveghely, főleg szakirodalmakban, amire nem emlékszem tisztán, akkor rá szoktam kérdezni. S mivel egy nagyon nagy korpuszalapú virtuális intelligenciáról beszélünk, általában pontos válaszokat szokott adni, én pedig megnyugszom, hogy jól emlékeztem. A kreativitás viszont más kérdés. Sosem fogja tudni megcsinálni azt, amit Bónus Tibor a nemrég megjelent magisztrális József Attila monográfiájában: sosem fog tudni olyan szorosan olvasni. De az sem elkerülendő téma, hogy mit kezdjünk az AI használatával például az egyetemeken. Integráljuk az oktatásba vagy ne? Vannak hallgatóim, akik alkalmazzák. Mint mondtam, engem is ki tud segíteni, de mélyen sose tudunk belemenni a dolgokba. Egyszerűen csak ötletelgetünk vagy ellenőrzi azt, amit beküldök neki.
Elég durva az is, hogy az AI-jal kell átfuttatni egyes hallgatók beadandóit, hogy nem alkalmazták-e az AI-t. Ezért igyekszem olyan feladatokat kiadni, amiknél ezt a jelenlegi mesterséges intelligenciát nem tudják alkalmazni…
De ebben a kérdésben sem bizakodó, sem borúlátó nem vagyok. Most nagy figyelmet kap ez a dolog, de remélem, hogy hamar le fog csengeni. Szerencsére azt látom, hogy talán pont a bölcsészek munkája nincs veszélyben. A fordítóknál talán más a helyzet, mert például a DeepL meglepően jól fordít. A szakfordítók sorsa talán akkor pecsételődhet meg, amikor az AI eljut arra a szintre, hogy a fejlesztői már garanciát is vállalnak azért, amit lefordít. Most még nincs ilyen, a gyártók nem vállalnak felelősséget az AI által kiadott információkért.
Bánki Beni: Azért nehéz elképzelni, hogy az AI-ra bízzuk rá a szépirodalmi művek megírását, mert a szöveg létrehozása olyan öröm, az alkotás teremtő ereje olyan felszabadító érzéssel jár, amitől semmiképpen sem fosztanám meg magam. Attól, hogy valami világra jön a saját kreativitásom eredményeként.
Olvastam viszont Balaskó Ákos A perceptron gyermekei című kötetét, amit figyelemreméltó vállalkozásnak tartok, ugyanis a versek egy részét mesterséges intelligencia írta. Persze, tudni kell, hogy a szerző programtervező matematikusként végzett, így tényleg szakavatott használója a technológia kínálta új lehetőségeknek.
Az AI térhódítása nem maradhat reflektálatlanul, örülök, hogy a líra is kínál válaszokat rá, kísérletezik vele, de jó lenne, ha ezek a kísérletek továbbra is rendhagyó megoldásokként lennének számon tartva.
