Nincs az a könyvszerető ember, akit a pár fillérért elvihető régi könyvek látványa be ne csalogatna egy rendezvényre. Erre számítottak a székelyudvarhelyi városi könyvtár munkatársai is, amikor a sült gesztenyét, „kókós” lepényt, cukormázas almát kínáló faházikók mellé könyvturkálót is berendeztek a Könyvünnep helyszínének bejárata előtt. A téka családias hangulatú könyvlabirintussá alakult: a kölcsönző és a folyosók zugaiban kiadók standjai, az alagsorban illusztrációk kiállítása, az olvasóteremben író-olvasó találkozók, az audiovizuális teremben dedikálásra is alkalmas kávézó. Az apró fényekkel megidézett adventi hangulat mellett olvasókuckókkal tették otthonossá a teret a szervezők; késztetést éreztem arra, hogy egy verskötet vagy egy jó regény társaságában kivonuljak a világból. A kínálatból hiányoztak ugyan a húzónevek – legfeljebb a nosztalgikus történelmi regények műfaját kedvelők írták be naptárukba a Fábián Janka-találkozó időpontját –, mégis akadtak olyanok, akik egész hétvégére beköltöztek a könyvtár falai közé. Így tettem én is, hogy minél több beszélgetésbe belehallgathassak.
Ingujj helyett kézműves könyv
Messziről felismerhető a Gutenberg Kiadó standja, kiadványainak képi világa már-már a védjegyévé vált. Kürti Andrea meghatározó grafikái több szakmai díjat is hoztak a kiadónak, tavaly például a Műrepülés című kötete nyerte el a Szép Magyar Könyv Díjat. A divattervezői szakmát illusztrátorira cserélő alkotó úgy érzi, a gyerekkönyv-illusztrációi színesek, dekoratívak, de ez nem jelenti azt, hogy a munkái minden szempontból tükrözik saját belső világát.
A vágy, hogy a felnőttirodalomban is kipróbálhassa magát, a 2020-ban megjelent Műrepülés című kötettel teljesült. László Noémi felnőtteknek szóló verseit illusztrálhatta, sőt „egy zsák versből” válogathatta ki a számára legihletőbbeket. A fekete-fehérhez közeli színhasználat valóban eltér Andrea korábbi munkáitól. A monokróm hangulatú könyvben vers és illusztráció egymásnak felel. A közös munka folytatásaként jelent meg a Darázsolás című kötet, melynek népi varrásmódból ihletett címe a líra és grafika kapcsolódását érzékelteti. A könyv születéstörténete a karanténidőszakra nyúlik vissza. A kiadó arra kérte fel a két alkotót, hogy egymás munkáira reflektálva hozzanak létre műpárokat. Előbb László Noémi új verséhez született illusztráció, majd a költő írt verset Andrea rajzához. Az így született grafikák túllépnek az illusztráció korlátain, önmagukban is remek, elgondolkodtató alkotások. Ezt bizonyítja a kiállítás is, amely az audiovizuális teremben még mindig látogatható.
A román ’80-as nemzedék magyar nyelven
Létezik-e műfordítói nemzedék? Gálfalvi Ágnes, a marosvásárhelyi Lector Kiadó vezetője Lövétei Lázár László és Szonda Szabolcs műfordítóknak tette fel a kérdést. Kétségtelenül létezik, hiszen a XIX. század közepén Petőfi, Arany és Vörösmarty a Shakespeare-összes magyarra fordítására szövetkezett – állapítja meg Lövétei. Hozzáfűzi: a Nyugat szerzői közül többen, Radnótival és Weöres Sándorral az élen, szintén egy műfordítói nemzedék tagjainak tekinthetők. Erdélyi írótársai közül sokan és rendszeresen fordítják a román szerzők műveit, de esetükben csak egy lazán kapcsolódó szakmai közösségről lehet beszélni, véli. A Lector Kiadónál tavaly megjelent kisantológiája három műfordítást foglal magába: Gheorghe Crăciun, Ioan Grosan és Mircea Nedelciu prózái Román triptichon címen jelentek meg. A szerzők a román prózát megújító, úgynevezett ’80-as nemzedék irodalmi csoportosulás tagjai. „Még egyetemi éveim alatt ajánlották a tanáraim a román 80-as nemzedék íróit, ez a magyar irodalomban Esterházyék korszakának felel meg. Beléjük szerettem, szó szerint” – vallja a műfordító. Szonda Szabolcs legutóbb Florin Irimia A kínai kisautók rejtélye című regényét adta az olvasók kezébe magyar nyelven.
A múlt század közepén a politikai rendszer a modernista irányzathoz igazodó műveket részesítette előnyben, az új esztétika iránt elkötelezettek alkotásait pedig háttérbe szorította. Ezzel is magyarázható, hogy a posztmodernnel egy időben, inkább csak fű alatt, létrejött a ’80-as nemzedék, amely új színt hozott a román irodalomba. Szonda szerint a ’80-asok az irányított valóság ellen tiltakoztak azzal, hogy nem a politikum által diktált álrealitást, hanem a saját, szabadon megélt valóságukat írták meg, akárcsak a Forrás-nemzedék szerzői. „Számomra fontos, hogy legyen egyfajta kikacsintás a szövegben, amely a mindennapokhoz köti az elbeszélt történetet. A nyolcvanasok pontosan ezt vállalták jelmondatukkal is: vissza a verset az utcára” – mondja Szonda, aki a hitelességet tartja a művek nagy erényének.
Generációs regény a ’70-esekről
Egy éve regénnyel, néhány hete pedig új lemezzel rukkolt elő a zenészek köreiben már ismert Németh Róbert, az egykori Heaven Street Seven basszusgitárosa. A szerző a Margó-díjra jelölt Nem vagyok itt című regénye mellett a Vihar után az ég című lemezének dalait, járványidőben született reflexióit is elhozta. Elmondása szerint regényében a budapesti 1970-es generáció életérzését igyekezett megfogni. A saját élményekből is építkező történethez a mai negyvenes–ötvenes éveiket taposók az úttörőtáborok, a vonatozás, a koncertek, a stoppolás emlékfoszlányain keresztül tudnak kapcsolódni. Az introvertált szerző oldottabb volt gitárral a kézben, mint a kérdezőnek válaszolgatva. Melankolikus dalai a kilátástalanságot idézik, mégis a reményről szólnak.
Negyed évszázados a Székelyföld
Egy kor lenyomatának megőrzését tartja küldetésének a 25 éves évfordulóját ünneplő Székelyföld folyóirat, amelynek udvarhelyszéki szerzőit a főszerkesztő mutatta be. Zsidó Ferenc, aki 2020 nyarától vette át a kulturális-művészeti folyóirat irányítását, arra volt kíváncsi, ki milyen korai emléket őriz a szerkesztőségről. Semmi új a nap alatt: az irodalmi élet húsz éve is a kocsmák köré szerveződött, derült ki a körkérdésekből. Simó Márton ezt egy történetettel is alátámasztotta. Elmesélte, hogyan adta át Molnár Vilmos szerkesztő Kukorelly Endrének a folyóiratban publikált versért járó honoráriumot: „Nagy köteg régi 500 lejessel érkezik Vilmos, és kérdezi, ismerem-e Kukorellyt, mert át kell adnia ezt a körülbelül félmillió lejt. Persze, mondom, s meg is kerestük. Vili bemutatkozik, átadja a pénzt, mire Bandi megkérdezi: ezen mit lehet vásárolni? Vilmos gondolkodik, majd határozottan kijelenti: öt vodkát és öt sört” – idézte fel a szerző.
A hetvenes évei derekán járó Lőrincz György ironikusan mentette az írók becsületét: „A költőkkel ellentétben a prózaírók nem a füstös kocsmákban ismerkednek.” A roppant termékeny szerző, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány egykori alapító elnöke elsősorban novellákat közöl a Székelyföld folyóiratban, rövid prózáiból a Székely Könyvtár sorozat keretében is jelent meg válogatás. Legutóbbi regényét, a Ma éjjel eljövök érted címűt a Magyar Napló Kiadó jelentette meg.
Balázs K. Attila 22 éve egy füstös kocsmában ismerkedett meg Fekete Vince akkori főszerkesztővel, akitől lehetőséget kapott arra, hogy a Székelyföldben debütáljon, így zsengéi Lackfi János és Gál Attila versei mellett jelenhettek meg. A kérdésre, hogy ma vállalja-e a korai verseit vagy inkább bezúzatná az akkori lapszámot, inkább a közönségen tesztelte első szárnypróbálgatásait. Sem tojás, sem paradicsom nem repült felé, ami azt jelzi: a sorok kiállták az idők próbáját – vagy a közönség toleranciáját. Balázs K. Attila lírájából azóta kikoptak az általa „ficamosnak” ítélt rímek. Mai versei kétségtelenül érettebbek. Ezt a felolvasás közben tetten érhető mélyebb csenddel igazolta a közönség.
Udvarhelyen nőtt fel, de csak Kolozsváron, az egyetemi évei alatt szerzett tudomást a folyóirat létezéséről – vallja be töredelmesen Bálint Tamás. Bal lábbal indított a Székelyföldnél: 2005-ben a szerkesztőségnek elküldött verseire három hónapon át nem érkezett visszajelzés, ezért máshol is kilincselt velük, de a sors úgy intézte, hogy ezeket rövidesen mindkét lap közölte, mégpedig egy időben. A megrovás nem maradt el, de ez nem akadályozta meg a szerzőt abban, hogy pár hónapon belül a Helikon, az Irodalmi Jelen és a Korunk folyóiratnál is debütáljon.
Simó Márton a regényei mellett verseket is ír, de a Székelyföld folyóiratban többnyire interjúkat, riportokat közöl. Bánja-e a székely című sorozatát faluriportként definiálja, bár szerinte Beke György óta a műfaj kiveszett. A falvak értékeinek és egykori arculatának feltérképezését a nemrég elhunyt Farkas Árpád költő biztatására Háromszékre és Marosszékre is kiterjesztené: négykötetes riportsorozatot tervez, amelyben nem tudományos kutatóként, hanem értékmentőként közelíti meg a falvakat. A szociológiai, gazdasági szempontok mellett a hagyományos falukép átalakulása foglalkoztatja. Azt tapasztalja, hogy hihetetlen gyorsasággal vész el a múlt: házak, utcák tűnnek el nyomtalanul.
Irodalom és identitás
Irodalmi programokkal vett részt a Könyvünnepen a Petőfi Irodalmi Ügynökség is. Lövétei Lázár László Feketemunka, Nagy Zsuka Delej című versesköteteinek bemutatója mellett az udvarhelyi olvasók Kopriva Nikolett és Bék Timur fiatal költőkkel is megismerkedhettek. A négy alkotó a Petőfi Kulturális Ügynökség KMI 12 programjának résztvevője. 2022-ben is nyolc, szakmailag elismert alkotót és négy fiatal pályakezdő tehetséget segített az ügynökség írói arculatuk továbbépítésében és műveik népszerűsítésében.
Az irodalom és az identitás összefüggéseiről, az otthonról, önmaguk meghatározásáról Luzsicza István kérdezte a szerzőket. Többféle szublimálása létezik az otthonnak, véli a nyíregyházi születésű Nagy Zsuka. Számára Krúdy, Móricz, Kölcsey világa jelenti az otthont. Nyírségi, de Budapesten élő nőként határozza meg magát, és azt is vallja, hogy leginkább verseiben, menedékeiben, a kocsmákban, a szerelemben, a derűben és – 16 évnyi tanári munka után – a kamaszok között érzi leginkább otthon magát. A Nyíregyháza–Budapest kétlakiságot izgalmasnak tartja, mert így egyszerre lehet vidéki és fővárosi, és ez az összetett gondolkodásmód a lírájában is megmutatkozik.
Lövétei Lázár László verseiben szülőfaluja, Lövéte, de mostani lakhelye, Csíkszentdomokos is jelen van. 1998-ban, közvetlenül a kolozsvári egyetemi évek után költözött haza Székelyföldre, mert első kötetének megjelenése után Ferences István, a Székelyföld folyóirat alapító-főszerkesztője munkát ajánlott neki. Számára Székelyföld jelenti a szűk hazát, Erdély, Magyarország pedig a tágabb otthont, de a népes rokonsággal, a szomszédokkal kialakult kapcsolat is az otthonérzést erősíti. Elkeseríti az elvándorló, külföldön munkát vállaló emberek után magukra hagyott házak látványa és a megszűnő emberi kapcsolatok után maradt űr, és ez meg is jelenik verseiben.
Kárpátaljai születésűként, fiatal kora ellenére, Kopriva Nikolett többször váltott lakhelyet. Már tíz éve nem Munkácson él, de még mindig ezt a várost nevezi meg otthonául. Legújabb verseibe beszűrődik az otthontalanság érzése: a háború miatt Munkács nem jelenthet menedéket, ezért sehol nem érzi magát igazán otthon.
„Nem léphetünk elménk határain túl”
Az impresszum alapján úgy tűnhet, mindössze kétfős szerkesztőség állítja elő hónapról hónapra a 120 oldalas Magyar Kultúra magazint, de ez irreális lenne – kezdi a lap bemutatását Bonczidai Éva főszerkesztő. A Magyar Kultúra magazin a Petőfi Kulturális Ügynökség különböző területein dolgozó szakembereinek bevonásával készül: irodalmi és nyelvészeti kérdésekben az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum, az 1749.hu, a Kazinczy Műhely (KMI) és a Helyőrség szépirodalmi portál munkatársainak közreműködésére számíthat. A főszerkesztő felidézte, másfél éve arra kapott megbízást, hogy Magyar Kultúra néven olyan magazint szerkesszen, amely méltó a nevéhez. Ezzel a felelősséggel viszonyul a feladathoz, és kollégájával, Döme Barbarával igyekszik a kortárs alkotókat minél közelebb hozni az olvasókhoz.
A találkozóra a KMI 12 program által támogatott tehetséges szerzőt, Bék Timurt is elhívta, hogy az első kötetes költőt a székelyföldi olvasókkal is megismertesse.
Bonczidai Éva elárulta, a tanári hivatásra készülő költőről már évekkel korábban tudomást szerzett: az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatói úgy emlegették, mint a fiatalember, aki szonettkoszorút akar írni. Az akkor még csak terv szintjén létező szonettkoszorú mára kézzel fogható. Bék Timur az Asterion című debütkötetét valóban az egyik legkötöttebb versformában írta. A szonetteket Jorge Luis Borges egyik szereplője, a bikafejű, embertestű torzszülött, Asterion 14 emeletes labirintuszárkája ihlette. Bék szerint az ember, akárcsak Asterion, szűk korlátok között kénytelen élni: az ösztöneink és rációnk labirintusában bolyongunk, és nem léphetünk elménk és személyiségünk határain túl. Bék Timur már az első kötetével babérokat aratott, de a díjak érezhetően a felelősséget erősítik benne. Róla biztosan hall még az udvarhelyi közönség.
A nyitóképen Bék Timur és Bonczidai Éva. Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László
