(Szép)irodalmi tojások

Szüleim házához kert tartozott, külön volt virágos rész és gyümölcsös‑veteményes, a kettő között tyúkudvar, amely fölött hatalmas diófa lombja közt sárgarigó szokott fészkelni. Malacka hízott egy elkerített részen a hidasban. A kilenc fehér Leghorn tyúk és a harcias kakas gondozása, etetése nagyocska gyerekként az én feladatom volt. A kakas barátnak fogadott, mindenki mást megtámadott éles sarkantyúival. Délutánonként hat­-nyolc hófehér tojást szedhettem össze, majd ketrecüket tisztogattam, ahova este betereltem a tyúkcsaládot.

A madarak tojásából, mészvázú petéjéből kikelő új lény számos teremtésmítoszban példa lett az egész világ megszületésére. A finn népköltészet darabjaiból összeállított eposzban egy „kecses kacsamadárka” hét tojást rak fészkébe, amelyet tévedésből a Vízasszonya térdére rakott. Térdét azután a fészek melege szinte égeti, ezért megrázza, a tojásoknak vége.

Csak repesget, csak szálldogál,
A térdfőre lassan leszáll.
Fészkit rakja meg is rakja,
Arany tojást tojik abba,
arany tojást hat darabot,
Hetediket vasból valót.”

*
„Lentelevi, liitelevi,
päähän polven laskeuvi.
Siihen laativi pesänsä,
muni kultaiset munansa:
kuusi kultaista munoa,
rautamunan seitsemännen.”

*
„Ám iszapban helyük nincsen,
Nem vesznek a csorbák vízben;
Mutatnak a morzsák szépet,
A cserepek csinos képet:
Tört tojásnak alsó fele
Válik alsó földfenékké,
Tört tojásnak fölső fele
A felettünk való éggé,
Sárgájának felső fele
Fényes nappá fenn az égen,
Fehérjének felső fele
A halovány holddá lészen:
Tojáson mi tarka rész volt,
Égen csillag lesz belőle,
Tojáson mi feketés volt,
Lesz belőle ég felhője.”

*
„Ei munat mutahan joua,
siepalehet veen sekahan.
Muuttuivat murut hyviksi,
kappalehet kaunoisiksi:
munasen alainen puoli
alaiseksi maaemäksi,
munasen yläinen puoli
yläiseksi taivahaksi […]”

(Elias Lönnrot – Vikár Béla: Kalevala)

A világ keletkezésének e módja persze nem zárja ki a (madár)tojás élelmiszerként való használatát. A sült tojás elkészítéséhez szükséges idő egységként szerepel a gyakori tevékenység okán. A nagy költő és hadvezér példákkal szemlélteti, miért jobb a gyalogos a lovas katonánál, a hadtudományi munkában a tikmony szó olvasható, amely ’tyúktojás’ jelentésű, gyakori volt a régiségben.

„[…] ha megharcolsz, a lovasod megverettetik s elszélled, miképpen fogod hamar öszveszerezni? holott egy tikmony‑sültig ő elfut fél mértföldet.” (Zrínyi Miklós: Vitéz hadnagy)

A sokszor kenyérért, borért, szállásért írott egyik alkalmi versezetben a fogatlan öregember állapotára fanyar humorral hivatkozik Csokonai. A cím nélkül fönnmaradt köszöntő Korpádon hangzott el, ahol 1798-ban a tik mony kifejezés nem rítt ki különösebben az úri társaság nyelvhasználatából, akkor sem, ha a tojás szóra 1604-ből van adat. Csokonai Vitéz ezt is használta a hangyákkal kapcsolatban egyik fordításában, nyelvünkben a hangyatojás szó ma is megvan.

 „[…] Krisztina napján köszöntést köhögök
Mikor egyebet nem tudok rágni a’ híg tik monynál,
Tsudálkozzam, hogy én vénebb vagyok az Asszonynál.”

(Csokonai Vitéz Mihály: [Krisztina napra])

„Saepius et tectis penetralibus extulit ova
angustum formica terens iter […]”

„Gyakran bolyha rejtekéből ki hordja tojásait
Keskeny ösvényén a’ hangya […]”

(Publius Vergilius Maro – Csokonai Vitéz Mihály: Georgicon)

Nemcsak a híg tikmony, vagyis a lágy tojás jó eledel, van más tojáskészítési mód is, amely nem éppen a magyar szakácsoké.

„A francia konyha gazdagságára jellemző (ez a megállapítás egyébként nem Dumas-tól, hanem Kitchenertől, a francia főzésmód kitűnő angol krónikásától származik), hogy a tojás elkészítésének 685-féle módját ismeri. Dumas csaknem százat ismertet a tojás elkészítési módjai közül – a magyar főzési szokásokkal ellentétben –, elsősorban az édes omlettekkel foglalkozik. A »mandulás tojás kisasszony módra« című receptjében pirított mandulabelet, citrombefőttet, narancsízt, cukrot és egy kevés lisztet ad a tojásokhoz, majd az egészet gőz fölött krémmé főzi... A »cseresznyepálinkás omlett készítéséhez cukor, cseresznyepálinka, valamint kellő mennyiségű vaj szükséges […]” (Halász Zoltán: Alexandre Dumas szakácskönyve)

A gazdag lakomázáshoz sok tojás kellett. A szalontai jegyző komikus eposzában vármegyei választásokban részt vevő „[…] Rák Bende, a q-i | Tisztujitás hőse”, aki a maradiak képviselője, így kezdi élettörténetét:

"[…] Születésem napja falunkban
Nem kis zajt okozott, mert akkor az udvari hajdúk
Négy borjút, hatszáznyi tojást, tíz jókori bárányt,
Száz csirkét s ugyanannyi köcsög vajat összezsaroltak
Létemen örvendő jobbágyim szeretetéből.”

(Arany János: Az elveszett alkotmány)

A régi századokban a vadon élő madarak tojásaival is éltek, Toldi Miklós is így tesz, miután elindul a király udvarába. Arany sorolja a madarakat és említést tesz a tojások színéről:

„[…] Fölkereste fészkit a réti madárnak,
Szárcsa-, vadrucának, bibicnek, sirálynak,
Házukat feltörte és kifosztogatta
Tarka tojásikkal éhét elaltatta.”

(Arany János: Toldi)

Az Arany János-i képzelet hatszáz tojásához képest a Petőfi által versbe tett tyúkocska – „Anyám egyetlen jószága” – tojáshaszna is fontos volt az éppen Vácon élő szüleinek, akikhez többször elment a költő.

„[…] tyúkanyó, hát
Jól megbecsülje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. –”

(Petőfi Sándor: Anyám tyúkja)

A kecses kacsamadárka arany- és vastojásaihoz hasonlón más tojások is össze-összetörhetnek. Ezt Weöres Sándor is jól tudhatta, hiszen az apai ház mintegy százholdas gazdaságában már gyerekként is dolgozott: borjút, tehenet őrzött, szőlőt fattyazott. Később Illés Árpád barátjának Csöngéről így zárta egyik levelét: „Sanyi, hajdan költő, jelenleg drámaíró, továbbá birkapásztor, stb., stb.” Valamilyen eset, tapasztalat vagy a képzelet adja az ábrázoltság lehetőségét a kis, egyszólamú versfúgának, amelyben dalolnak a kék tojások. Lehet ugyan húsvéti, hímes tojásokra vagy madártojásokra gondolhatni, amelyik között van kék(es) árnyalatú, ám a megszemélyesített tojások és csörgők tragikus sorsát feledteti a fúgaszerkezetre emlékeztető szövegmondatok rendszere.

„egy gerenda legurul
piros csörgők tündökölnek
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek

piros csörgők összetörnek
egy gerenda legurul
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek

piros csörgők összetörnek
kék tojások szétfreccsennek
egy gerenda legurul
tarka csigaszarvak lengnek

piros csörgők összetörnek
kék tojások szétfreccsennek
tarka csigaszarvak tünnek
egy gerenda legurul”

(Weöres Sándor: Fughetta)

A tojás alakja Leville-Touqué női testhez kapcsolódó erotikus képzeteivel fonódik egybe Szentkuthy Miklós regényében; mellesleg „húsvéti tojás”-ról van szó, amelyhez társul az ajándékozás lehetősége is. Ez a képzettársítás hasonló, mint Kosztolányi Dezsőé, ő az Anna névről az adna igére asszociált, azt „nőies föltételes módnak” tartva, amint írta A Pesti Hirlap Vasárnapjában.

„Milyen mások a ruhák valójában, mint ahogy azt gyerekkorában megálmodta a görög szobrok aktburkolatai után: ott a ruha a testből nőtt ki vagy a testre tapadt rá, anélkül hogy egy önálló rendszerré vált volna, szinte a szerelmi kamaszvágy elképzelt öleléseinek volt lenyomata: a simogatásokból alakult a szabás, csípőkulcsolásból az öv, a serdüléskori tamáskodás félénk-tolakvó fogdosásaiból a gombok és ékszerek – ezek mind az akt kisugárzásai voltak; az Éva-kosztümtől kezdve a rokokó hölgyek azon furcsa kivágásáig, mely pontosan a mellbimbóig terjedt, és mégis csak egy sima lejtőt, egy hihetetlenül hosszú ferde síkot engedett látni, melyről lehetetlen volt elképzelni bármilyen szférikus tendenciát, aminthogy egy hóval vastagon belepett svájci háztető lejtőjéről sem lehet elképzelni, hogy tulajdonképpen egy húsvéti tojás ellipszisének vagy valamilyen kürt-idomnak részlete – oly bravúros aszimmetriával tudták a mellük felső és alsó féltekéjét kettéválasztani: a ruhán kívül egyetlen hosszú és sima púderplateau, a ruha alatt pedig csak egy nevetségesen kicsi bimbó-piedesztál: ezekből mindig a szerelem ősi nyelvét értette Touqué.” (Szentkuthy Miklós: Prae)

Nemcsak összetörhetnek a tojások, más is történhet velük. A növénynek, az állatoknak, a biológia jelenségeknek sokasága jelenik meg Juhász Ferenc lírájában. Két, a tojásokkal való történést hasonlít a költő én magányához, illetőleg a „deres űr” ábrázolására.

„Mint beszáradt tojásban a töppedt-hártyás sárgája-fehérje,
atomjaim belső-falára rátapad terméketlen magányom minden éje,
s a deres űrt nem tölti ki a boldogság holdas meséje,
s a félig-üres héj ropog, megreped, mint tojás a fagyon […]”

(Juhász Ferenc: Vers négy hangra, jajgatásra és könyörgésre, átoktalanúl)

A recski kényszermunkatábor egyik napján az elbeszélő az égboltot hasonlítja tojáshoz Faludy György könyvében – aki sajnos rabja volt a valóságban létező tábornak –, majd az egyik rab mondja el, miként készít likőrt a tojások héjának (?!) fölhasználásával gyógyszernek.

„Az alkonyat aznap alig különbözött a hajnaltól. Az erdő alaposan megritkított fái között az inkább hegyes tojás formájúnak, mint félgömb alakúnak tűnő égbolt úgy borult fölénk, sőt körénk, mint kék kristályból faragott, áttetsző kupola. A munkát már lekongatták; vállunkon nagy fahasábokkal – valamit mindig kellett cipelnünk, hogy üresen ne járjunk – vonultunk lefelé, a táborba. Előttem ketten a tojáslikőr receptjén vitatkoztak. Musilla, egy apró termetű, idősebb szociáldemokrata tisztviselő azt állította, hogy odahaza a tojást héjában szokta beletenni az alkoholba. Amikor feleségének tüdőbaja volt, az orvos azt tanácsolta: etessen vele minél több meszet. – Ezért itattam tojáslikőrt szegénykémmel – magyarázta. – Huszonnégy tojás héja volt minden egyes liter likőrben, Isten engem úgy segéljen – tette hozzá büszkén, és megnyalta ajkát.” (Faludy György: Pokolbéli víg napjaim)

Tojáslikőrt (héj nélkül!) anyám is szokott készíteni. Ha vendégjárás volt, én ugyan nem kaptam a sűrű, sárga léből, pedig érdemeim voltak a tyúkok körüli tevékenység miatt.