A természet színgazdagsága nemcsak esztétikai élmény, hanem evolúciós funkció is, ugyanis a színek az élővilágban különböző célokat szolgálnak: a piros gyümölcsök állatokat csalogatnak, a virágok méheket vonzanak, a páva színes tollazata pedig párválasztásnál előnyös. Ezek a vizuális jelek azonban csak akkor érvényesülnek, ha az állat képes érzékelni őket. Zachary Emberts és John Wiens evolúcióbiológusok azt vizsgálták, mikor alakult ki először a színlátás és mikor jelentek meg az ehhez kapcsolódó vizuális jelek.
A kutatók fosszíliákat és filogenetikai fákat használtak – az élő fajok tulajdonságai alapján visszavezethető fejlődési vonalakat –, hogy feltérképezzék, mikor jelentek meg a színes jelek és a színlátás. A feltételezésük szerint a kettő nagyjából egy időben fejlődött, az adatok azonban mást mutattak: a színlátás már 400–500 millió évvel ezelőtt kialakult az ízeltlábúakban és a gerincesekben, míg a színes vizuális jelek csak később, fokozatosan jelentek meg.
A kutatás szerint a figyelmeztető és párválasztási színek számos alkalommal, egymástól függetlenül is kialakultak különböző fajcsoportokban. Azonban míg a figyelmeztető színek megjelenhettek színlátással nem rendelkező fajoknál is - hiszen a ragadozóik látják őket -, a szexuális jelek kizárólag olyan fajoknál fordulnak elő, amelyek maguk is képesek a színérzékelésre.
A színlátásnak tehát már jóval azelőtt volt funkciója – például a zsákmány észlelése, tájékozódás –, hogy a színes kommunikációs jelek elterjedtek volna. Ez arra utal, hogy az érzékelés evolúciója megelőzte a jelzés evolúcióját. A színek fennmaradása pedig azt sugallja, hogy az általuk hordozott információ előnyösebb volt, mint a lehetséges hátrányok, például a ragadozók figyelmének felkeltése.
A cikk forrása itt olvasható.
